Október 13-án az Általános Iskola és a Szakiskola kollégiumának szervezésében a Pető irodalmi délután első vendége Varró Dániel költő, műfordító volt.

Villányi úti épületünkben, a Díszteremben sok felsős, szakiskolás és néhány harmadikos tanulónk mellett számos szülő is jelen volt azon a jó hangulatú irodalmi délutánon, amelyen Varró Dániel mesélt életéről, gyerekkoráról és műveinek keletkezéséről is.

Sok-sok kérdéssel kezdődött a beszélgetés, hiszen a találkozó előtti hetekben számos verset olvastunk a szerzőtől. Megnéztünk vele készült interjúkat is.

Veres Ádám versmondásával folytatódott az irodalmi délután, aki a Mért üres a postaláda mostanába? című írást monda el a szerzőtől. Ádám versmondásával zajos sikert aratott, hiszen rendkívül jól érzékeltette a versben rejlő humort.

Varró Dániel ezután egy-egy verset olvasott fel Danó Sára Katalintól és Helembai Jánostól, akik sok verset írtak általános iskolás koruk utolsó éveiben. Mindketten a Pető András Általános Iskola tanulói voltak. Sári néhány éve ballagott tőlünk. János tavaly ballagott, és most szakiskolánkat erősíti. Mindkét szerző számára meglepetés volt, hogy verseiket maga a vendég, Varró Dániel olvasta fel, aki ezután köszönőlevelet nyújtott át Sárinak és Jánosnak.  Reméljük, hogy ez az élmény majd újra írásra sarkallja őket!

Dani interaktív rímkereső játéka frenetikusan hatott az egybegyűltekre, hiszen a kreatív, humoros rímkereséssel a játszók feléleszthették a minden gyerekben ott lappangó költőt.

Nagy örömünkre egy hosszabb részletet is hallhattunk Varró Dániel még megjelenés előtt álló könyvéből,  a Túl a Maszat-hegyen folytatásából a szerző előadásában.

A találkozó a kollégium társalgójában ért véget, ahol süteményekkel és gyümölcsteával teli asztalok várták a könyveit, CD-it dedikáló Varró Dánielt és közönségét.

 

Az említett verseket alább olvashatják.

Danó Sára Katalin

Paradicsom

Piros, piros, piros, mint a paradicsom.
A pipacs is olyan piros, mint a paradicsom.
Azért szeretem a pirosat, mert sok jó dolog piros.

De azért szeretem a narancssárgát is,
mert szép szín az is.
És még szeretem a lilát is.

Patkó Pankával ugyanazokat szeretjük.
Néha összeveszünk, de mindig kibékülünk,
és együtt szeretjük a lilát.

 

Helembai János

Úszkáló kacsák

egy tóban úszkálnak szép kacsák
és vannak még mesés gyönyörű virágocskák 
kellemes hűvös levegő árad a víz felszínén
kiálló tollak vannak egy szép fekete kacsa fején

nézem a kacsákat s bennük gyönyörködök
egy padon ültem
gondoltam inkább a fűre ülök
láttam egy szép nagy fehéret
akár nagyon mélyen levő eledelt is elérhet  

 

Galéria

6kép