Az Állatok Világnapja alkalmából az egész hetünk az állatok körül forgott. Csoportunk kíváncsian, izgatottan várta a Vera néni által szervezett kutyás foglalkozást. A tanulók a különleges alkalommal megbeszélték a felelős kutyatartó feladatait, jó kisgazdiként  “megsétáltatták” Kifli kutyust, játszottak vele, gondozták (itatták és jutalmazták). Pár ügyességi feladatot is láthattak, amiben segíthettek is. A gyerekek nagyon élvezték a programot. És még mi történt? A hetünk további napirendi pontjait is átszőtte, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy életünkben milyen fontos, meghatározó szerepet játszanak az állatok. Kis előkészítőseink „jártak tanyán”, ahol szó volt az állatok gondozásáról és hasznáról. Hallgattak, ismerkedtek az állatok hangjaival, különböző memóriajátékot játszottak, madarakat „reptettek”, megtöltötték a madáretetőt, állatos mesével ismerkedtek, amit  el is játszottak. A tanórákon is állatok segítségével tanulták, gyakorolták a különböző helyzeteket, térbeli, síkbeli irányokat. Izgalmas és vidám hét volt, és sokkal közelebb kerültünk az állatokhoz!
 
 

Galéria

8kép

Fotók: Nagyné Divinyi Éva