Iskolánk tanulói számára nagyon sok meglepetést rejtett a november. A gyermekek játékos feladatok segítségével összegezték azt a megannyi ismeretet az őszről, amit szeptember óta tanulhattak. Több csoport indult sétára a Budai Arborétumba vagy a gyönyörű színekben tündöklő, parkszerű iskolaudvarra. Ezeken a helyszíneken megfigyelhették, hogyan változik, hogyan készül fel a természet a téli hónapokra.

A tudatosság jegyében két csoportunk is téliesítette magaságyását. Megszabadították a növényeket a gyomoktól, illetve  virághagymákat ültettek, hogy tavasszal azok gyönyörűen pompázzanak.  Tanulóink szeretnek gondoskodni az állatokról, így több csoportunk is madáretetőt helyezett ki a csoportszobákhoz tartozó erkélyekre. Rovarhotelek is készültek, amelyek menedéket nyújtanak a hideg elől az apró élőlények számára.

Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre, így az idei tanévben sem maradhatott el a Márton napi megemlékezés.  Többféle módon és technikával készítettek libákat, Márton napi lámpásokat, mindezt az újrahasznosítás jegyében. Az alkotás folyamatát sok libás mondókával és dallal kísérték. A csoportok – bár az idei tanévben külön-külön, de – megtartották a Márton napi felvonulásukat. 

Galéria

7kép
dav

Tündérvilág projektben, a novemberi kihívás részeként a gyermekeknek újrafelhasználható anyagokból kellett tündérvárakat készíteniük, képzeletüknek semmi sem szabhatott határt. Tanulóink egy népes tündérfalvát hoztak létre iskolánk aulájában, a falut park, kút és pad is díszítette a gyönyörű tündérlakok mellett. 

Galéria

10kép

„Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.”

/Kassák Lajos – Advent van/

 

November vége felé elérkeztünk a várakozás ünnepéhez, beköszöntött az Advent, így gyermekeink az egyik kedvenc időszakukra készülődve karácsonyi műhelyben vehettek részt. A csoportok különböző, szebbnél-szebb díszeket, ajándéktárgyakat, adventi koszorúkat és egyéb mesés tárgyakat hoztak létre,  amelyeket ajándékba kap mindenki, aki támogatja a Pető Intézet Konduktív Iskoláért alapítványt.

 

Iskolánkban számos szakkör közül választhatnak a gyerekek, amelyek heti rendszerességgel kerülnek megtartásra. A Tündérkar tagjai a novemberben több dalt is megtanultak, amelyek mind kapcsolódtak a hagyományokhoz és a heti témákhoz. A Tündértársulat ebben a hónapban az utánzás művészetét sajátította el.  A jövő szakköreként is emlegetett IKT szakkör a padlórobotok világába kalauzolta el a gyermekeket, akik miközben észrevétlenül a mesealkotással és a Márton napi szokásokkal is megismerkedhettek.