Rendkívüli EMBER hagyott itt minket!
Őszinte, emberséges, szeretetteljes lénye meghatározta mindennapjainkat. Stocker Tiborné 1974-ben lépett az intézet falai közé, annak a konduktor-generációnak a tagja volt, akikre a fiatalabbak mindenkor felnéztek, akik emberségben, elkötelezettségben, szaktudásban példaként álltak.
Munkájára nagy hatással volt Hári doktornővel való kapcsolata, akire mesterként tekintett.
Az intézetben töltött évei alatt több korosztállyal, óvodás és iskolás gyermekekkel és szüleikkel elhivatottan és eredményesen foglalkozott. Munkáját mindenkor teljes odaadottság, nemes alázat, magas szakmai tudás jellemezte. Nyitott, jó szándékú szakember volt. Közvetlenség, őszinteség, szerénység, magas erkölcsiség jellemezte. Pozitív kisugárzása, harmonikus személyisége, igaz, mély érzelmei gyermekre, felnőttre egyaránt hatással voltak, általuk biztonságérzetet, bensőséges légkört tudott kialakítani maga körül.
1998-ban, a felújított Villányi úti épületben induló iskolatagozat vezetését nagyon nehéz időszakban vállalta el. Feladatát nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel végezte.
Fontos volt számára, hogy jó érzéssel jöjjenek a kollégái dolgozni. Körültekintő volt, a jót, a jobbat, a legjobbat próbálta a maga szerény módján kihozni mindenből. A problémákra érzékenyen reagált, munkatársai felé empátiát sugárzott.
Több újítást, eredményes innovációt is bevezetett, esélyteremtő csoportot hozott létre, „túlélő tábort”, majd életvitel program indítását kezdeményezte. Az intézményen kívüli sportolást, majd a tornaszoba létrehozásával az intézeten belüli sporttevékenységet szívügyének tekintette. A Motoros tanévnyitót éppen 10 évvel ezelőtt, nyugdíjba vonulása előtt indította útjára.
Feladatainak elvégzését természetesnek tartotta, nem várt értük elismerést, azonban 2007-ben rektori dicséretben, 2008-ban az „esélyt teremtő pedagógusnak” járó Teleki Blanka-díjban, miniszteri kitüntetésben részesült, 2012-ben pedig rektori díszoklevelet kapott.
Bevezette az iskolán a kerekesszék használat tanulásának lehetőségét. Azt mondta: „Tudom, hatalmas siker, hogy megtanítottátok a lépéstávolítós járókerettel közlekedést, kanyarodást, szobatávon járást, de elgondolkodtatott, hogy elballagva tőlünk a másik intézményben tudni kell kerekesszéket hajtani. Ezt is meg kell tanítani a gyerekeinknek.”
Legjobban a gyerekek között érezte magát. Mindig mondta, hogy a “gyerekek megnyugtatják a lelkét”. Vezetőként is közvetlen kapcsolata volt velük, szívesen kísérte őket kirándulásra, rendezvényre, részese volt életük mindennapjainak, jelentős eseményeinek egyaránt. Fontosnak tartotta a szülőkkel való kapcsolattartást, szorgalmazta a szülőkkel való találkozást, párbeszédet. Az intézethez hasonló feladatot ellátó intézmények esetében a kölcsönös tapasztalatszerzés, az együtt gondolkodás lehetőségeit kereste, így a Szigetszentmiklósi Konduktív Óvoda elindulását is szívügyének tekintette.
A 2011/12-es tanév végén történő nyugdíjba vonulásakor nagy űrt hagyott, de a nyugdíjas éveiben sem feledkezett meg tanítványairól, munkatársairól, nagyon szerette, amit csinált.
Az életből való távozása mélyen érinti szakmai közösségünket, a vele kapcsolatban levők, neveltek, szakemberek emlékezetében tovább él.
Végső búcsút 2021. október 14-én, csütörtökön, 15:00 órakor veszünk, a Dunaharaszti Városi Köztemetőben
Galéria
