„A hivatás összeköt: otthon-itthon.”
Két napon keresztül szakmai és közösségi programokkal várja a Semmelweis Egyetemen és jogelőd intézményein végzett konduktorokat a Pető András Kar és az Alumni Igazgatóság közös rendezvényén. A konduktor világtalálkozó ebben a formában első alkalommal kerül megrendezésre 2025. június 21-22 között a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában és a Kar által használ épületekben.
A találkozó részleteiről Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andreát, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának dékánját kérdeztük.
Honnan származik a világtalálkozó alapötlete? Mi ihlette a 2025. évi megszervezését?
„A konduktorképzésünk 60 évében közel 2600 konduktor végzett. Ebből a számból jól látszik, hogy ez a képzés sosem volt tömegképzés, azonban a konduktor szakember, ahol megveti a lábát ott innováció, fejlődés és eredmény mutatkozik a központi idegrendszeri sérültek fejlesztésében. A világ minden szegletébe eljutott konduktorok munkája világhírnévre tett szert, pedig egy olyan szakmáról beszélünk, ami a szakmajegyzékekben Magyarországon kívül csak egy-egy ország egyes tartományaiban vagy államaiban található meg. A dátum megválasztását az ihlette, hogy a jövő esztendőben több olyan jeles évfordulónk lesz, ami minden konduktor számára fontos, hiszen az intézményünk és a konduktív pedagógia történetéhez tartozik. Ilyen például a konduktorképzés elindulását követő első évfolyam képzése, a Villányi úti épület építésének elindulása, a gyakorlóterületek kibővítése, a Kútvölgyi úti helyszín kiválasztása, a hazai hálózatfejlesztés tervének megszületése és a nemzetközi szakmai kapcsolatépítés első lépései.”
Elsősorban kiknek szól ez a rendezvény, kiket várnak résztvevőként?
„A konduktorok nemzetközi találkozójára mindazon konduktor szakembert hívjuk és várjuk szeretettel, aki konduktor diplomáját itt szerezte Budapesten, vagy az általunk indított kihelyezett képzésekben a jelen intézmény, vagy annak bármelyik jogelődjében az elmúlt 60 évben. Magam is konduktorként várjuk barátainkat, évfolyamtársainkat, konduktor kollégáinkat.„
Valóban térítésmentesen vehetnek részt a találkozón az egyetemen és jogelődjein végzett konduktorok?
„Igen, a részvétel a konduktor szakembereknek térítésmentes lesz, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület elérhető a Semmelweis Egyetem ALUMNI felületein és a Karunk honlapján. Azok számára, akinek van lehetőségük támogatni fejlesztési és képzési terveinek megvalósulását, van olyan támogató jegyünk, amelyet bármely regisztrált résztvevő megvásárolhat. A közlemény rovatban meg is lehet jelölni, hogy mely intézményegységünket, programunkat, vagy magát az intézményt szeretné valaki támogatni. Lehetőség lesz továbbá zenés, társas vacsorára kísérőjegyet vásárolni, ha valaki szívesebben érkezne családtagjával, ismerősével.„
Mit érdemes tudni a konduktor világtalálkozóról? Mire számíthatnak a résztvevők? Milyen közösségi programok várhatóak?
„A program véglegesítése jelenleg is zajlik. A résztvevők arra biztosan számíthatnak, hogy sok országból rég nem látott ismerősökkel, évfolyamtársakkal, kollégákkal fognak találkozni. Szeretnénk olyan programot kínálni, ami lehetőséget ad a találkozásokra, beszélgetésekre, emlékek felidézésére és akár a rég nem látott épületek bejárására. Természetesen célunk, hogy mindenki jól szórakozzon, új élményeket szerezzen, erre lehetőséget biztosítunk városnézéssel, közös esti programmal.„
Hogy fog kinézni a kétnapos világtalálkozó szakmai programsorozata?
„A két nap megtervezését közösen végezzük; a Semmelweis Egyetem ALUMNI és a Pető András Kar. Tervezéskor azt képviseljük, hogy a kevesebb lehet több, így nem szeretnénk a találkozó minden percét előadással, hivatalos programmal megtölteni. Azt szeretnénk, hogy aki eljön feltöltődve térhessen haza. Szeretnénk, ha ebben a két napban minden évfolyamnak lenne lehetősége külön is találkozni, közös programokon részt venni, a régi emlékeket felidézni.„
Mit üzenne a konduktoroknak, akik most értesülnek először a Konduktor világtalálkozó híréről? Miért érdemes részt venniük rajta?
„Azt üzenem, hogy a múlt emlékei és tapasztalatai a jövőnket építik. Aki szeretne ezen az időutazáson részt venni, a jelenről hallani és a jövő terveihez hozzászólni regisztráljon, és legyen részese a Konduktor Világtalálkozónak 2025. 06. 21-22. között Budapesten!”
A Konduktor világtalálkozó eseményről bővebb tájékoztatás az Alumni honlapján érhető el. Regisztrálni ezen a linken keresztül lehetséges.
Fotó: Bartha Bálint – Semmelweis Egyetem
Szöveg: dr. Fecser Zsuzsanna – Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság