Kedves Látogató!

Üdvözöljük a Kancellária honlapján!

A hazai felsőoktatásban oktatóként és egyetemi vezetőként hosszú éveket eltöltve léptem be 2020. október 15-én a Semmelweis Egyetem kancellári pozíciójába azzal a meggyőződéssel, hogy sok új kihívással találkozva, új energiákkal feltöltődve szakmai és vezetői tapasztalataimmal szolgálhatom mindazt, amit a Semmelweis jelent a nemzeti értékek ápolása, az egészségmegőrzés terén a hazai orvos és egészségtudományi képzés, a kutatás és a betegellátás magas színvonalú művelésével.

Azonosulva az Egyetem víziójával, céljaival és filozófiájával hiszem, hogy a hivatásomban vallott mottóm

a maximális teljesítmény nyújtása és a fáradhatatlan törekvés az elérhetetlen tökéletesre –

motorja tud lenni az egyetemi célokat szolgáló munkámnak.

Közgazdász vagyok, diplomámat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem és PhD. fokozatomat is itt védtem meg. Életpályám első szakaszában tudományos célokat tűztem magam elé, egyetemi docensi munkakörömben jelenleg is a hazai felsőoktatás akadémiai része vagyok. Okleveles könyvvizsgálóként szereztem nagy szervezetek irányított-szervezett működésében tapasztalatokat, amelyeket 2008-tól a hazai felsőoktatásban a vezetői pályafutásom szakmai részében igyekszem kamatoztatni.

Együttműködésre törekvő vezetőnek tartom magam, lételemem a bevonás és a részvétel. A vezetői munka alapjának tartom a bizalmat, az egyenes beszéd híve vagyok, bizalom nélkül nem tudok dolgozni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a bizalmat megszolgáljam.

Célom, hogy értékes tagja legyek a Semmelweis Egyetem közösségének és szolgáljam az intézményi stratégia elérését, amely túlmutat önmagán, felér egy nemzeti vállalással a magyar felsőoktatás, kutatás és a hazai betegellátás nemzetközi mércével mérhető színvonalának megteremtésével.

Dr. Pavlik Lívia
kancellár