Curriculum 2.0 címmel tartott 2023. december 7-én szakmai eszmecserét a Semmelweis Egyetem. Az egyetemi és nemzetközi szakértők bevonásával tartott workshop az Egyetem képzésfejlesztési projektjére ható társadalmi, szakmai és filozófiai mozgatórugóit járta körbe a lehetséges modellek és azokkal összefüggő tapasztalatok példáin keresztül.

A „Curriculum 2.0. – workshop” rendezvényt a Semmelweis Egyetem rektora nyitotta meg. Dr. Merkely Béla elmondta: az oktatók, illetve intézményvezetők feladata nemcsak az, hogy megőrizzék és továbbadják a több mint 250 éves tradíciókat, az elődök tudását, hanem hogy a „tanulás tanításának” folyamatához ők maguk is proaktívan hozzájáruljanak, minden egyes nap többé és jobbá válva.

Országos szinten elsőként reformáltuk meg az orvosképzés kurrikulumát, mára pedig elmondhatjuk, hogy az egyetem mind a hat karának valamennyi képzése esetében történt valamilyen szintű képzésfelülvizsgálat: akár a már bevezetett Curriculum 1.0, akár újra akkreditálás nyomán, vagy épp azáltal, hogy az új és változó igényekre reagálva a karok maguk is folyamatosan fejlesztették képzéseiket

– fogalmazott a rektor.

Ezt követően kitért arra, hogy a felsőoktatási képzések szakterületén az elmúlt években paradigmaváltás érzékelhető, a hangsúly a tudásközvetítés helyett egyre inkább eredmény-kimenetelű képzések felé tolódik. Ezek lényege, hogy a hallgatók oklevelük átvételekor már olyan tudással és gyakorlatban hasznosítható tapasztalatokkal rendelkezzenek, amelyek segítségével szakmailag kompetensen képesek ellátni a rájuk váró feladatokat. „A kurrikulum átalakításakor ezt is figyelembe kell vennünk. Összességében elmondható, hogy egy egyetemnek folyamatosan reflektálnia kell saját képzéseire, a hallgatói, valamint a klinikai és a munkaerőpiaci szereplők elégedettségére, Egyetemünk nemzetközi megítélésére. A kurrikulum felülvizsgálatával és fejlesztésével biztosítanunk kell, hogy az itt folyó oktatás minősége nemzetközi szinten is versenyképes legyen” – jelentette ki.

A workshop nyitó előadását dr. Purebl György, az Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézetének igazgatója tartotta a felsőoktatásban tapasztalható folyamatokról, a képzésre vonatkozó igények változásairól. Mint elmondta, a mentális megküzdések és zavarok megjelenése és gyakorisága minden korosztályban növekvő tendenciát mutat, és ebben érintettek sajnos az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók is. Általánosságban elmondható, hogy disszonancia van a professzióra vonatkozó ambíciók és a ténylegesen elérhető lehetőségek között, ami frusztrációt, szorongást és gyakran depressziót eredményez. „Ezt tetézik a hagyományos oktatási rendszer nyomasztó módszertani aspektusai, mint például a túlzott mennyiségű lexikális információ elvárása, a tantárgyi verseny a tantárgyi integráció helyett, a nehéz és kevésbé objektív vizsgaszervezés, ami számos ponton egyidejűleg jelentkező túlterhelést eredményez. A nemzetközi felmérések mutatói szerint minden harmadik hallgató közvetlenül a diploma megszerzése után érzelmi kimerültséget és kiégést mutat” – mondta.

Ami a lehetséges megoldásokat illeti, dr. Purebl György egy sor javaslatot vázolt fel. Az egyes szemeszterek jól átgondolt ütemterve mellett felülvizsgálni szükséges a tantervet és az elvárt tananyagot, meg kellene szüntetni a párhuzamos, egymással átfedést mutató oktatást és az egyetemi „presztízsversenyeket”; a vizsgáknak kiszámíthatóbbnak és objektívebbnek kell lenniük, és általában jobban be kellene vonni a hallgatókat a különböző képzési folyamatokba. „A készségfejlesztést, valamint az aktív mentorálást sokkal inkább előtérbe kell helyezni. Szakértelmet kell átadnunk, nemcsak tényeket” – fogalmazott az igazgató. Dr. Purebl György szerint merőben új oktatói készségekre van szükség, amelyek közé tartozik a digitális jártasság, a tényleges tanulási folyamat motiválásának, mentorálásának és támogatásának képessége, az érzelmi nehézségek, szorongások felismerése, illetve kezelése, nem utolsósorban pedig a pedagógiai módszertani készségek.

A workshop az Általános Orvostudományi Kar Elméleti és Preklinikai, valamint Klinikai Munkabizottságának, illetve a Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi, Egészségtudományi, Pető András Kar és Egészségügyi Közszolgálati Kar munkabizottságainak prezentációival folytatódott. Az előadások keretében a munkabizottságok beszámoltak a képzésfelülvizsgálat féléves folyamatáról, a felülvizsgálat módszertanáról és az ezzel összefüggő tapasztalataikról, így a képzések erősségeiről és kihívásairól, valamint összefoglaló áttekintést adtak a beazonosított feladatokról és az ezek mentén megfogalmazott intézkedési terveikről.

A szakértői előadások sorát dr. John Jenkins, az írországi RCSI University of Medicine and Health Sciences címzetes egyetemi tanára, az Orvostudományi Képzések Nemzetközi Szövetsége (AMEE) által meghirdetett ASPIRE Díj bírálóbizottságának elnöke nyitotta, aki a díj kurrikulum-fejlesztésben betöltött szerepéről beszélt. Az ASPIRE kilenc területen, köztük tantervfejlesztés kategóriában díjazza a pályázó intézményeket, azonban, mint az előadó hangsúlyozta, a program mögöttes célja az, hogy a nyertes pályaművekből kinyerhető jó gyakorlatokat összegyűjtve és bemutatva, a tapasztalatcserének felületet biztosítva járuljon hozzá az orvos- és egészségtudományi képzések minőségének javításához. Az eredményes tanterv kritériumait ismertetve kiemelte, a kurrikulum-felülvizsgálatnak a végzett és jelenlegi hallgatók és klinikai szereplők visszajelzésein túl olyan külső tényezőket is figyelembe kell vennie, mint a demográfiai változások vagy az új tudományágak megjelenése, ezen felül éppúgy tükröznie kell a nemzeti sajátságokat, mint a nemzetközi munkaerőpiaci mobilitási igényekre adott válaszokat.

Az ideális tantervben a tudás nem egy kirakós elemeiként, hanem fogaskerékszerűen integrálódik – fogalmazott dr. John Jenkins, aki kiemelkedően eredményesnek véli a spirálisan strukturált tananyagot, amely a képzés előrehaladtával egy-egy témára visszatérve, de azt egyre inkább szintetizálva járja körül. Így például a gyermekgyógyászat tárgy eleinte a laktáció, hozzátáplálás ismereteire koncentrál, amely később egészül ki az újszülöttkori anyagcsere biokémiájával. Egy képzés sikerét segíti az is, ha a klinikai gyakorlat során minél hamarabb megbízzák a hallgatókat olyan részfeladatok ellátásával, amelyhez már rendelkeznek a szükséges ismeretekkel. Mint dr. John Jenkins nyomatékosította, a képzés-felülvizsgálat célja annak tudatosítása is, hogy az orvostudomány ismeretanyaga régóta meghaladja az egyén kognitív kapacitását, így áthelyeződik a hangsúly a tanulás tanítására, illetve annak időbeli felismerése, hogy mikor indokolt a szakmaközi együttműködés.

Az orvosképzés filozófiai hátteréről tartott előadást dr. Tim Dornan, a Maastrichti Egyetem és a Queen’s University Belfast professor emeritusa. Mint elmondta, a tanulástudományok a mit, miért és hogyan kérdéseire keresik a választ. Az i.e. 5. századi hippokratészi eskü nemcsak orvosetikai, hanem az orvosképzésre, a tudás átadására vonatkozó elemeket is tartalmazott, így előírta a tanárok iránti tiszteletet és a tudás áthagyományozását azokra, akik az esküt letették. Az ókori görög orvosnak tulajdonított eszme szerint az orvoslás egy olyan gyakorlat (a „mi?” kérdésére válaszolva), amely a társadalom hasznát szolgálja („miért?”) úgy, hogy mérlegeli a hasznosságot a lehetséges kockázatokkal („hogyan?”). A modernkori amerikai orvosi hivatás alapjául szolgáló Flexner-jelentés mindezt kiegészítette a tudományos megalapozottság igényével.  Az adott korszellemet tükröző elméletek, mint az önvezérelt vagy a probléma-alapú tanulás után mára számos orvosképzés eljutott arra a pontra, ahol az oktatás arra a tudásra szorítkozik, ami megbízhatóan tanítható és értékelhető („mi?”), ezt mérhető tesztekkel értékeli („hogyan?”), célja viszont megelégszik a szabályozásnak történő megfeleléssel („miért?”). Követendő útként a gyakorlat- és hallgatóközpontú oktatást, a hallgatók, oktatók és betegek együttműködését azonosította, amelyben a begyakorolható, repetitív készségeket hamar gyakorlatba tudják ültetni a hallgatók, ugyanakkor a legtöbb jól hasznosítható tudást a klinikai gyakorlat során tapasztalt helyzetekből tudják kinyerni.

Dr. Fischer Krisztina, a Harvard Medical School (HMS) kari igazgatója az intézményben végbement kurrikulumreformokat ismertette. Bár minden reform valamilyen filozófiai, elméleti alapból indul ki, végső soron mégis az emberekről szól: elsőként a páciensek szenvedésének enyhítéséről, másodsorban a hallgatói közösségről, harmadrészt a hátteret adó intézmény fejlesztéséről, végezetül a munkatársakról. A tantervi reform elengedhetetlen, hiszen az orvos- és egészségtudomány rohamos fejlődése miatt a ma oktatott tudás fele idejétmúlt vagy irreleváns lesz addigra, mire a mostani hallgatók nyugdíjba mennek, így a képzés feladata felkészíteni hallgatóinkat az életen át tartó tanulásra.

A HMS vallja, hogy az orvostudomány és az annak oktatását kiszolgáló technológia folyamatos fejlődése, az információ azonnali hozzáférhetősége lehetővé teszi az ún. „fordított tanterem” oktatási módszerét – mondta dr. Fischer Krisztina. Ennek keretében a hallgatók otthon sajátítják el az elméleti tudásanyagot, amelyről rövid teszt formájában adnak számot. A tanóra célja, hogy az elméleti ismereteket klinikai eseteken alkalmazzák, amelynek keretében csapatmunkában oldják meg a felmerülő problémákat. A módszert a kísérleti szakaszban a hallgatók tanulásra fordított ideje és a szellemi megterhelés alapján finomították, így a hallgatói visszacsatolás is aktívan hozzájárult a sikeres tananyag összeállításához, az egyenletes terhelés eléréséhez. A gyakorlatközpontúság a tanterv felépítésében úgy mutatkozik meg, hogy az elméleti és a klinikai oktatás heti szinten ötvöződik, lehetővé téve, hogy a gyógyítás mint cél a számonkérések ellenére is szem előtt maradjon. Másrészt az alapozó elméleti oktatást klinikai gyakorlat követi, és ezen tapasztalatok birtokában folytatódik a képzés a haladó elméleti tárgyakkal. Az oktatás filozófiájára visszakanyarodva dr. Fischer Krisztina leszögezte:

Az oktatás nem kizárólag a tudás átadásáról, hanem a hallgató formálásáról, az inspiráló tanulási közeg biztosításáról szól. Ez pedig nemcsak össztársadalmi, hanem személyes ügy is: a ma oktatóinak úgy kell tanítaniuk a hallgatóikat, mintha saját orvosaikat képeznék, hiszen a mai hallgatók akkor lesznek pályájuk csúcsán, amikor az őket oktatók már klinikai ellátásra szorulnak

– zárta gondoltmenetét dr. Fischer Krisztina.

A workshop záróeseményeként dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora két évre szóló vendégprofesszori kinevezést adott át John Jenkins, Tim Dornan és Fischer Krisztina professzoroknak.

Kiss Viktória, Szabados-Dőtsch Judit
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép