32 óvodapedagógus és 29 tanító specializációs konduktor vehette át diplomáját a Pető András Kar (PAK) oklevélátadó ünnepségén a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében. A rendezvényt dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem július 1-jén hivatalba lépő rektora nyitotta meg, majd dr. Zsebe Andrea, a kar dékánja köszöntötte a végzett hallgatókat.

Legyenek büszkék arra, hogy Magyarország legjobb egyetemén, a Semmelweis Egyetemen, és annak első szellemi hungarikumát képviselő karán, a Pető András Karon elsőként végeztek a két intézmény tavaly augusztusi integrációját követően – mondta a frissen végzett konduktorokhoz szólva dr. Merkely Béla. A július 1-jén hivatalba lépő rektor hozzátette, legyenek büszkék arra is, hogy szinte napra pontosan Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóján vehetik át diplomájukat. Konduktori hivatásuk gyakorlásához azt kívánta nekik, hogy legyenek kitartóak, gyarapítsák folyamatosan tudásukat és legyenek mindig kíváncsiak az újra.

„Valami véget ért és valami elkezdődött” – Pető András egyik versének soraival köszöntötte a végzős hallgatókat dr. Zsebe Andrea. A PAK dékánja emlékeztette őket arra, hogy a segítés, az elfogadás, az emberi teherbírás szellemi, fizikális és érzelmi határainak feszegetése, a kölcsönös szeretet és állandó megfelelés a neveltek és a sérült embertársaink körében, valódi erőpróbák elé állítják nemcsak a hallgatókat, hanem a végzett konduktorokat is. A frissdiplomásokhoz szólva hangsúlyozta, a konduktív fejlesztő módszer megalkotója, Pető András szellemi örökségének gondozása, megbecsülése, megőrzése és továbbörökítése most már az ő feladatuk is. Mint mondta, ezennel beléptek azon szakemberek körébe, akik a társszakmák képviselőivel és kutatóival sérült fejlődésmenetű embertársaik szolgálatában állva a konduktív pedagógia értő használatával értéket teremtenek emberi életekben, társadalmi csoportokban. Végezetül azt kívánta nekik a kar vezetője, hogy találjanak utat és irányt szakmai fejlődésükhöz, eredményeik megbecsüléséhez és megtartásához.

A harmadévesek nevében Pércsi Boglárka szólt. Beszédében felelevenítette a közös élményeket, és azt, hogy ösztönző erővel bír számukra, hogy a frissen végzett konduktorok birtokában vannak mindazoknak a készségeknek és tudásnak, amelyek szakmailag sikeressé tehetik őket. A frissdiplomásokhoz szólva hangsúlyozta, bármilyen nehézségbe is ütközzenek, mindig lesz egy mosoly, egy barátság, egy szakmai siker, egy ölelés vagy éppen pár kedves szó, ami előre fogja vinni őket. Végezetül azt kívánta nekik, hogy mindig keressenek új megoldásokat, új lehetőségeket, és soha ne adják fel.

A végzett konduktorokat Mihály Zsófia képviselte. Beszédében elmondta, hogy az elmúlt négy év során sokat változott látásmódjuk, személyiségük, itt váltak igazán felnőtté, és ami a legfontosabb: konduktorokká.  Mint mondta, a gyakorlatias oktatás eredményeként a megmérettetések általában mosollyal végződtek, megtanultak egymásért és magukért kiállni és összefogni a siker érdekében. „Minden nap kezdődik valami. Valami nagyszerű, valami gyönyörű!” – zárta beszédét Nagy László versének soraival. 

Az oklevélátadó ünnepséget a végzős hallgatók búcsúfilmje zárta, melyben felelevenítették az elmúlt négy főiskolai év legmeghatározóbb és legkedvesebb élményeit.

Vona Zsófia
Fotó: Tatai Balázs – Semmelweis Egyetem

Galéria

13kép