A helyszín változott, a résztvevők nagy része is, a táj is. Tudjátok, mi nem? Az, hogy túrázik a Kavics.
Visegrád helyett most Hűvösvölgybe, majd onnan Nagykovácsiba látogattunk. A kirándulás szeptember hetedikén volt, ami még nagyon késő nyári hangulatot hordoz magában, de ez csalóka. Egész héten drukkoltunk, hogy elkerüljön minket az eső leghalványabb foszlánya is. „Legyen túra? Mondjuk le? Ne mondjuk le?” Az utolsó gondolatunk az volt, hogy megtartjuk, hiszen nem létezik rossz idő, csak nem megfelelő ruházat. És milyen jól döntöttünk. Az első pár száz méteren, ahol megmásztunk – alaphangon – 200 lépcsőfokot, még egészen kellemesen nyár volt. Utunk innentől ténylegesen egy erdőn vezetett keresztül és ez érezhetővé vált. Kezdett lehűlni az idő, majd az egyik pillanatban elkapott minket a zuhé. Nem kicsit. Ez természetesen a hangulaton nemhogy rontott, hanem még inkább emelt, ugyanis mi lehet jobb egy közös ázásnál? Később mégis megkegyelmeztek nekünk az égiek. Innentől mindenki a kis besült esőkabátjában baktatott fel egészen a Csergezán Pál-kilátóig.
De ki is az a mindenki? Gólyák és mentorok. Olyan gólyák, akik nem ismerték egymást eddig. Volt bátorságuk eljönni egy számukra idegen egyetem nulladik hetére szervezett kirándulásra. Minimum egy tapsot megérdemelnek ezért. Úgy gondolom, hogy ez az esemény is azt mutatja, hogy a Kavics Mentorprogram össze tudja hozni a gólyákat. Az ő lépéseiket tényleg az első perctől kezdve figyelni tudjuk, és ott segítünk nekik, ahol kérik. Ez így megy akkor is, ha mentoráltnak jelentkeztek hozzánk. Itt mindenki számít, és a legfontosabb, hogy senki sem marad egyedül.
„A Csergezán Pál-kilátóba felérve szemünk elé tárult a ködös Budai-hegység. A visszafogott látási viszonyok ellenére a Nagyszénás kopasz csúcsa markánsan kitűnt és látványa elcsalta a szemeket a tőle magasabb, ám de fákkal borított Kutya-hegyről, ami a Budai-hegység legmagasabb pontja. Amikor a főváros felé tekintettünk, láthattuk a Hármashatár-hegyet, valamint a János-hegyet az Erzsébet-kilátóval. A kilátó másik oldala a Perbáli-medencére néz és falvai kis gócokként ülnek a szántóföldek végtelennek tűnő látványában. A medence másik oldala már a Gerecse és a Vértes világa. Amint a köd egy kicsit arrébb vonult az éles szeműek láthatták Százhalombatta égbe magasodó kéményeit.”- mesélte Zsolt (mentor, a túra egyik szervezője), aki velem és a tériszonyommal ellentétben ténylegesen felment a kilátóba.
A lefelé úton már úgy haladt a társaság, mintha legalább több éve ismerné egymást és nem csak néhány órája. Ez is egy ismérve egy sikeres túrának. Mi, résztvevő mentorok sikeresnek érezzük. A kérdés csupán annyi, hogy Ti mikor jöttök megtapasztalni ezt? Október 5. a következő dátum, amikor kis csapatunk újra felkerekedik és beveszi a természetet. Figyeljétek a Kavics Mentorprogram Facebook oldalát, valamint lépjetek be a Vándor Kavics Facebook csoportba, hogy minden információról időben értesüljetek! Mi ott leszünk, gyertek el minél többen!
Epres Laura Lotti, gyógytornász hallgató