Úgy döntöttél, hogy jelentkezel kollégiumba, de el sem tudod képzelni, hogy mire számíthatsz? Sokadik éve kolisként hadd segítsek!

Először is, ha még a jelentkezés előtt állsz, és még nem találtad meg, akkor itt az egyetemünk összes kolijáról találsz infót.

Akár anyagi megfontolásból, az egyszerűség kedvéért vagy a közösségért jelentkezel kollégiumba, jópár szempontot figyelembe kell venned a beköltözés előtt. Következzen ezekből néhány, a teljesség igénye nélkül.

PRO

Biztonság.

A kollégiumokban a nap 24 órájában portaszolgálat és kamerarendszer működik, így nem tud akárki besétálni, valamint minden vendégről nyilvántartás készül. A gondnokok pedig minden felmerülő hibát igyekeznek kijavítani, nem kell azzal foglalkoznod, hogy szakembert hívj pl. egy csöpögő csaphoz.

Közösség.

A konyhában egy „Mi ez a finom illat?” vagy a tanulószobában egy közösen tanulással átszenvedett éjszaka remek indítása lehet akár egy későbbi barátságnak. De ha nem kifejezetten barátokat keresel, akkor is biztosan jól fog jönni, hogy kölcsön tudsz kérni egy-egy szakmai könyvet vagy eszközt, vagy a szobatársadtól tanácsot tudsz kérni például ahhoz, hogy melyik tanárnak mik a sarkalatos kérdései vizsgán, esetleg mikre „harap”.

Spórolás.

Szuper dolog, ha felvesznek kollégiumba, hiszen így egy albérleti szoba árának töredékéért kapsz aránylag kiszámítható lakhatást, nem kell a szüleid pénztárcáját terhelned, vagy saját magadat azzal, hogy esetleg diákmunkát válallj az egyetem mellett.

KONTRA

Szobatárs.

Főleg elsőévben, amikor a jelentkezéskor még valószínűleg senkit nem ismersz, elég nagy lutri tud lenni, hogy kivel/kikkel fogsz egy szobába kerülni. Általában minden rendben zajlik és minimális surlódással együtt lehet tölteni akár több tanévet is, de mind hallottunk már szobatársas rémtörténeteket. Ha ti sem jöttök ki jól, sajnos csak akkor válthatsz szobatársat, ha találtál magad helyett csereembert, az ő szobatársához költöznél be, és mind a négyen beleegyeztek a cserébe.

Emellett, ha introvertáltabb típus vagy és nagyon fontos neked az egyedül töltött idő, akkor készülj fel arra, hogy jó eséllyel erre a koliban nem gyakran lesz alkalmad, főleg, ha egynél több szobatársad van.

kép: americamagazine.org

Korlátok.

Ahogy egy albérletben is, itt is csak egy bizonyos fokig tudod a saját ízlésed szerint berendezni a szobád (pl. a falnak csak bizonyos részeire ragaszthatsz), valamint sok függ a szobatársad véleményétől is.

Ha vendéget fogadnál éjszakára, azért fizetned kell, és néhány éjszakánál tovább nem maradhat egyhuzamban az illető.

Méret.

A koliban a teljes élettered a szobádra korlátozódik, legtöbben itt eszünk és készülünk el reggelente, minden más közös helyiség, ahol a nap nagyobb részében mindig van valaki. Tudsz a konyhában szekrényt bérelni, de minden más holmidat a szobai szekrényekben tudod tárolni.

Végül néhány őszinte vélemény mentorainktól, akik jól ismerik a saját kolijukat:

„Balassa János Kollégium, de mi csak Tömőnek hívjuk. Ez a SOTE legnagyobb létszámú kolija. Amit érdemes tudni, hogy már évek óta egy nagyon klassz hagyománnyal rendelkezik, ami nem más, mint a Balassa napok, ahol a különböző szintek mérik össze tudásukat különféle játékokon pl. sportversenyeken, több napon keresztül. Minden szint egyedi pólót visel, amit közösen terveznek, és minden Balassa napnak más a témája. A legutóbbi pl. Harry Potter témájú volt. A közösségi élet nagyon klassz, mindenki segítőkész és jófej. A kolinkban 9 emelet van, illetve 2 és 3 ágyas szobák találhatók. Van egy hatalmas aula, ahol nagyon sokan el tudunk férni. Ezen kívül van még TV-szobánk, egy jó nagy kondink és 2 zongoránk. Volt büfé is, de az sajnos bezárt. Ha esetleg unatkoznál, biliárdozni is tudsz. Az udvaron van egy viszonylag nagy terasz, ahová ki szoktunk ülni beszélgetni, iszogatni a bulik előtt. Felmerülhet benned a kérdés: tudok egyáltalán aludni és tanulni ennyi program mellett? A válasz igen. A vizsgaidőszakot mindenki tiszteletben tartja és ilyenkor nincs zajongás és programok sem. Amellett, hogy nagyon jó a közösség, meg tudod találni a módját a pihenésnek is. Nekem ez lesz a második évem a koliban és nagyon szeretem. Sok jó élmény fűz hozzá. 2 dolgot még nem is említettem: a teaházat és a gólya avatót, de ha te is ide jössz megtapasztalhatod milyen az élet nálunk a Tömőben!” – Gitta, szülésznő hallgató

„Nagyon szerettem a Petőben lakni, egyrészt az elhelyezkedése miatt, ugyanis a Móricz Zsigmond körtértől 5 percre található, így beértem az egyetemre 20 perc alatt. Másrészt a környék nagyon szép és nyugodt, a közelben található a Feneketlen-tó is. A szobák elrendezése is kedvező, hiszen nem kellett a folyosóra menni mosdóba és zuhanyozni, hanem 2 szobánként mindegyikhez tartozott egy-egy. Ez egy kisebb kollégium, ahol nem laknak túl sokan, de minden szinten van konyha és mosógép, illetve az épületben egy tanulószoba is van, ami szerintem elég hangulatos (még erkély is van benne).” – Réka, dietetikus hallgató

„Amit a Selyéről ki lehetne szerintem emelni az az, hogy nagyon családias hangulatú plusz van egy király közösségi helyiség, ahol csocsót, billiárdasztalt és egy nagy TV-t is találsz. Közel van sok mindenhez, pl. Kálvin tér és Corvin-negyed, így mindent egyszerű elérni. Ellenérv lehet, hogy nagyon zajos, és lift sincs, így a cuccod cipelni kell, de legalább csak 3 szint van.” – Ilony, szülésznő hallgató

„Kényelemi szempontokat tekintve kiemelkedik a kolik közül a Kátai, nemrég lett felújítva, minden szép és letisztult a szobákban, elsőre meg sem mondaná az ember hogy egy kollégiumban jár. Szerintem olyan hallgatóknak való, akik szeretik a nyugalmat és nem feltétlenül itt akarják megtalálni a barátaikat. Sok korábban itt lakótól hallottam vissza, hogy nagyon hiányolták a közösséget, de ezzel együtt jár az is, hogy soha nincs hangoskodás, tud a saját dolgára koncentrálni az ember.” – Dóri, dietetikus hallgató

Ha bármilyen kollégiummal kapcsolatos kérdés maradt benned, ne habozz írni nekünk a kavics@se-etk.hu e-mail címre, vagy Facebook-oldalunkon keresztül, kollégista mentoraink szívesen állnak rendelkezésedre!