A januárban lezárult Medical Fitness program pilot turnusa után, a nagy érdeklődésre tekintettel áprilisban újabb csoportot indítottak el a Szakrendelő Intézet szakemberei az életmódváltás útján.

Munkatársak mondták: 

„Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben az egyedülálló programban, ráadásul térítésmentesen. Nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus lehetőséget! Köszönet illeti a program megálmodóit, a támogató vezetést, és a program megvalósításában résztvevőket!”

A visszajelzések alapján a résztvevők 100%-a ajánlja a Medical Fitness életmódváltó programot.

A három hónapon át tartó programon alapbetegséggel – például pajzsmirigyzavarral, magas vérnyomással, érelmeszesedéssel, cukorbetegséggel – érintett munkatársak vehettek részt, akiknek a sikeres életmódváltáshoz szakorvosi figyelemre van szükség.

A Semmelweis Egyetem szakemberei által kidolgozott projekt során olyan innovatív és komplex programban vehettek részt a páciensek, ami teljes egészében orvosi alapokon és bizonyítékokon nyugszik: a mozgás-gyógyszer koncepciójára épül, hetente több alkalmas gyógytornával, edzéssel, folyamatos dietetikai, illetve a csoportos pszichológiai tréninggel. 

A Medical Fitness szakmai team kulcsemberei:

Dr. Komka Zsolt – klinikai szakorvos, sportorvos

A kardiológia szakvizsgát követően a sportorvosi szakvizsgát is megszerezte. A Testnevelési Egyetem Sportorvosi Tanszékén 2009 óta vezeti a terhelés-élettani kutatólabort. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott keretorvosa 13 éve, 2012-ben és 2021-ben is részt vett az olimpiai játékokon a MOB orvoscsapatának tagjaként. Több mint 10 éve dolgozik a Semmelweis Egyetemen, jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán oktatói munkakörben és a Szakrendelő Intézetben klinikai szakorvosként. 

Szakmai tapasztalatának és versenysportolói múltjának köszönhetően ismeri a sportolói problémákat. A Medical Fitness életmódváltó program kardiológus-sportorvos szakmai vezetőjeként a programban résztvevők elsősorban szív- és érrendszeri állapotát vizsgálja, de elkötelezett a páciensek egészségi állapotának komplex felmérése iránt.

„Munkám során a preventív szemlélet, legyen az megelőző tevékenység, legyen az másodlagos, akár harmadlagos prevenciós szint, abszolút előtérbe kerül a mozgás kiemelt szerepe. Nagy igény az életmódváltást tervező betegek részéről, hogy tudjanak megfelelő szakemberhez fordulni. Fontos, hogy annak ellenére, hogy valamilyen betegséggel rendelkezik, biztonságos, hatékony edzéstervet tudjunk biztosítani.”


Slingár Réka – gyógytornász, fizioterapeuta

2018-ban végezte el az alapképzést, majd 2020-ban a mesterképzést a Szegedi Tudományegyetemen. Munkáját 2018–ban a Szent Rókus Kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztályán kezdte, 2022 januárjában csatlakozott a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézet csapatához.

Gyógytornászként a mozgásszervi betegségek, műtét utáni rehabilitáció, preventív jellegű egészségfejlesztés és szívinfarktus utáni rehabilitáció képezik a szakterületét. A Medical Fitness mozgásprogramjának felelőse: hetente több alkalmas, egyénre szabott gyógytornákkal, edzésekkel támogatja a résztvevőket.

“Fontosnak tartom, hogy a tornáim jó hangulatban teljenek, és a páciensek lelki feltöltődésben is részesüljenek a foglalkozások során. Igyekszem folyamatosan fejleszteni, naprakészen tartani a tudásomat, hogy minél több módszerrel tehessek azért, hogy a pácienseim egyre jobban legyenek.”


Fazekas Fanni – gyógytornász, fizioterapeuta

2021-ben a Debreceni Egyetemen végzett gyógytornászként, még ebben az évben csatlakozott a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetéhez. Jelenleg szintén a Debreceni Egyetem, Komplex Rehabilitáció mesterszakán folytatja tanulmányait. Már 15 évesen eldöntötte, hogy a gyógytornász hivatást választja. 

„Számomra sokat jelent, hogy nem csupán fizikálisan, de lelkileg is támogathatom a pácienseimet. Hiszen az egészség nem csak a testi teljességet, hanem a lelki békét szintúgy jelenti. Ez a szakma igazán sokszínű, rengeteg szakterületet magába foglal, mindig tartogat meglepetéseket.”

Munkája során egyaránt foglalkozik hátfájással küzdőkkel a gerinctorna keretein belül, valamint az életmódváltókkal a Medical Fitness programban. A Medical Fitness csapatához már az első csoportnál csatlakozott, a második turnusnál pedig már az összes délelőtti foglalkozás levezénylése feladata volt.

„Fontos, hogy naprakészen tartsuk a szakmai tudásunkat, hogy az életmódváltó csoportban felmerülő kérdésekre szakmailag felkészült válaszokat adhassunk. A színes edzések során pedig a mozgás örömét is megtapasztalhatják.”

Sáfrány-Tompa Hanna – dietetikus

2018-ban végzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, az egyetem szakrendelő intézetében 2021 októbere óta dolgozik. Nyolc éves kora óta fennálló 1-es típusú cukorbetegsége, valamint aktív sportolói múltja sajátos életmódot jelölt ki számára, tapasztalatot szerzett abban, hogy egy speciális diétát igénylő krónikus betegség hogyan kezelhető, összeegyeztethető a rendszeres testedzéssel. Különleges élethelyzetéből szinte természetesen következett, hogy a dietetikát választja hivatásának.

Az életmódváltó programban a résztvevők táplálkozásának megtervezésével foglalkozik. A páciensek krónikus betegségére és aktuális fizikai állapotukra tekintettel egyénre szabott táplálkozást javasol, támogatást nyújt egy új, egészségesebb otthoni konyha kialakításában.

„Az egészséges életmód nem kizárólag a kiegyensúlyozott táplálkozásról vagy az aktív fizikai tevékenységről szól, a kettőt együttesen, összehangoltan alkalmazva segít megőrizni és kezelni a betegségeket.”


Mencigár-Peszeki Nikolett, klinikai szakpszichológus

A pszichológia alap (SZTE) majd mesterképzés (ELTE) befejezése után 2018 és 2022 között a felnőtt klinikai szakpszichológus szakképzést a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén végezte el. A szakrendelőhöz a rezidensévek után került, ahol szinte azonnal lehetőséget kapott a Medical Fitness programban való közreműködésre. 

Feladata a résztvevők támogatása a kitűzött életmódbeli változások, célok elérésében, az eredmények hosszútávú fenntartásában.

„Az egyéni sikerességet komplex tényezők határozzák meg, nem pusztán az akaraterő vagy az a gyakorlati ok, ami miatt kezdetben a változtatás mellett döntünk. Arra törekszem, hogy közösen megtaláljuk, megértsük ezeket a tényezőket és a kedvező eredmények irányába segítsem a pácienst, minden esetben az ő egyéni szükségleteit figyelembe véve.” 

A három hónapos program során több alkalommal találkozik a résztvevőkkel az egyéni élethelyzetük átbeszélése, motivációik fenntartása, készségeik fejlesztése céljából. Kiemelt fontosságúnak tartja a szubjektív tapasztalatok megosztásának lehetőségét, valamint az elért eredmények objektív monitorozását is.


Munkatársak mondták: 

„Sokkal jobb az állóképességem, fittebnek és egészségesebbnek érzem magam. Végre újra jól tudok aludni, ezáltal nem érzem magam állandóan fáradtnak. A testem átalakult, ezáltal csinosabbnak érzem magam.”

A résztvevők mindegyike pozitív változást érzékelt az erőnlétében; a változás mentálisan is hatott: többen jelezték, hogy nőtt az önbizalmuk, jobban érzik magukat a bőrükben.

A csoportos életmódváltás előnyét kihasználva, a legnehezebb pillanatokkal együtt, egymást segítve küzdhettek meg a részt vevők, a gyógytorna alkalmakon éppúgy, mint a közös Facebook csoportban. A kitartásnak meglett az eredménye, a fogyás minden részt vevőnél beindult, de talán ami még fontosabb az egészséges étkezés és a mozgás rutinná vált a három hónap alatt. 

Az utánkövetésre nagy hangsúlyt helyeznek a Medical Fitness szakemberei, a program folytatásaként egy évig, havi egy ingyenes konzultációs lehetőséget biztosítanak (gyógytorna vagy dietetika vagy pszichológia) az életmódváltó programban részt vett munkatársak számára.

Galéria

11kép