Az I. Menopauza Konferenciát május 20-án tartották meg a Lurdy-házban. Az eseményen a Semmelweis Egyetem csaknem 100 munkatársa díjmentesen vehetett részt. 

A konferencia szervezőinek, a helloklimax program alapítóinak célja, hogy a menopauzáról szóló diskurzus bekerüljön a köztudatba, legyen olyan természetes a klimaxról és tüneteiről beszélni, mint a serdülőkori változásokról.

Ha beszélünk róla, oldódni fog a tabusítás és a változókori pszichés és testi tünetekkel szemben is elfogadóbbá, megértőbbé válunk. 

Az egyetemen a tabumentesítés kiemelkedően fontos, hiszen munkatársaink csaknem felét (kor és nem alapján) érinthetik közvetlenük a klimaxos tünetek. Közülük is fontos kiemelni az egészségügyi szakdolgozóinkat, akik a betegekkel fáradhatatlanul törődnek, és ahhoz, hogy a legelesettebb páciensekről is megértően gondoskodjanak, nekünk is empatikusan kell foglalkozni az őket érintő nehézségekkel, változókori panaszaikkal.

A csend falának áttörése

A konferencia első részében orvosszakmai szempontból jártuk körül a kérdéskört: helyre tettük a fontos definíciókat; megértettük, miért nem betegség, de miért lehet számos betegség forrása a változókor; felismertük, hogy ez egy természetes állapot és a tünetek kezelése tanulható.

Az ebédszünet után kicsit könnyedebb, az életmódot befolyásoló változásokról hallhattunk előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket.  Az életmódban bekövetkező változásokról azért is rendkívül fontos beszélni, mert a jóllétünkre, a kedélyállapotunkra életvitelünk óriási hatással van, illetve ez az a terület, amire nekünk is leginkább hatásunk van.

Megismerkedtünk a Kriston-módszerrel, dietetikusok adták át a tudásukat arról, hogy a változókor során hogyan szükséges változtatni az étkezési szokásainkon, ahhoz hogy, – egészségünk érdekében – elkerüljük a túlsúlyt. Kitértek a férfiakat is érintő változókor tüneteire (andropauza), illetve megismerkedtünk a couple pauza (páros klimax) fogalmával, őszinte tanácsokat kaptunk a változókor közbeni és utáni szexuális élettel kapcsolatban.

A konferencia egyik tételmondata, hogy a változókor természetes állapot. Ezt fontos hangsúlyozni, mert a klimax nem kizárólag testi tüneteket okoz: a hormonok ingadozását kísérő pszichés tünetek megjelenésével sokszor érezhetjük úgy, mintha kicseréltek volna minket. A hangulatingadozás, az állandósult fáradtságból is eredő szorongás vagy depresszió megkeserítheti a mindennapokat, megnehezítheti a munkavégzést és az emberi kapcsolatainkat is. A pszichés tünetek átvészelésére könnyen kivitelezhető stresszoldó és lazító tippeket kaptunk a szakértő pszichológusoktól.

Konferencia? Élménynap!

Ahogy a szervezők ígérték, a konferencia egyben egy hatalmas élménynap is volt.

A nap folyamán a kiállító térben masszázs, étel-, és italkóstolók, termékbemutatók várták az érdeklődőket. A helloklimax könyvek első művét is bemutatták a konferencián, Zsuzsanna Béres-Love Az én menopauza-sztorim címmel, saját perimenopauzában töltött évét meséli el kendőzetlen szókimondással. A konferencia során az érdeklődők a szerzővel is beszélgethettek és dedikáltathatták a könyvet. A nap zárásaként az Aranylemez c. előadást mutatta be Kakasy Dóra, Horváth Lili, Sztárek Andrea és Hámori Ildikó. A színpadon a női lét ezernyi színe és hangulata elevenedett meg, az előadás után a művészekkel az életükben betöltött szerepeik és az önmegvalósító vágyakról beszélgettünk.

A konferencia megerősített minket abban, hogy a menopauzával – a dolgozói jóllét szempontjából is – foglalkoznunk kell, így terveink szerint még az idén átfogó programot indítunk a témában. Annak érdekében, hogy első kézből értesülhessen a programról, ide kattintva iratkozzon fel hírlevelünkre. 

Képek: https://www.freepik.com/; https://www.facebook.com/helloklimax