A központilag szervezett évfolyamtalálkozók hagyományát szeretné feleleveníteni és megerősíteni az Alumni Igazgatóság, amely most elsőként a 30 és 31 éve végzett orvosoknak, fogorvosoknak és gyógyszerészeknek szervezett összejövetelt november elején. Dr. Merkely Béla rektor – aki maga is ennek az évfolyamnak a tagja volt – hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy az itt végzettek büszkék legyenek egyetemükre és összetartó erővé váljon közöttük a Semmelweis identitás.

A nagyszabású, 30 éves jubileumi alumni találkozót eredetileg 2020-ban, a 250. jubileumi tanévben tartotta volna a Semmelweis Egyetem, a pandémia azonban módosította a terveket. Ezért idén november 6-án két évfolyamnak, az 1990-ben és 1991-ben végzetteknek szervezte meg az összejövetelt az Alumni Igazgatóság. „Akkoriban három karral rendelkezett egyetemünk, így a 30 és 31 évvel ezelőtt végzett orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek kaptak meghívót” – mondta el dr. Hegedüs Tamás az Alumni Igazgatóság vezetője.

A találkozó elérte a célját, jól érezték magukat a résztvevők, olyan egykori csoporttársak találkoztak, akik évtizedek óta nem látták egymást, és erősödött az alumni közösségen belüli kötelék, a Semmelweis Egyetemhez való kapcsolódás

– mondta el dr. Merkely Béla, aki nemcsak rektorként, hanem érintettként is jelen volt az eseményen.

Az 1990-ben végzett évfolyammal kezdte az Általános Orvostudományi Karon a képzést, ugyanakkor mivel a hatodévet Heidelbergben töltötte, 1991-ben avatták fel.

Galéria

7KÉP

A rektor hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy az itt végzettek ismerjék alma materük eredményeit, büszkék legyenek arra az intézményre, ahol diplomát szereztek, és kösse őket össze a Semmelweis identitás. Célunk, hogy rendszeresen szervezzünk találkozókat a végzős évfolyamoknak, hiszen ha fokozzuk az alumni életet, az nemzeti szinten is erősíti az orvos- és egészségtudományi szakmán belüli összetartást, és jó alkalom a külföldön dolgozó kollégákkal való találkozásra, közös gondolkodásra, tapasztalatcserére is.

Az Elméleti Orvostudományi Központban megtartott eseményen tudományos, közéleti és kulturális előadások hangzottak el. Mint Hegedüs Tamás elmondta, a program összeállításánál fontos szempont volt, hogy az előadók is volt vagy jelenlegi hallgatók legyenek.

Szigeti Szilárd az egészségügyi szolgáltatások és a marketing szemlélet kapcsolatáról beszélt, Takács Félix orvostanhallgató szaxofonon, Porszász János orvostanhallgató, továbbá Ruha Midián “Lizigyik” fogorvostanhallgató zongorán adott elő, meghívott vendég volt Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke. Az állófogadás előtti programrész dr. Merkely Béla „Semmelweis Egyetem a XXI. században” című előadásával zárult, amelyben a rektor beszélt a Semmelweis Egyetem víziójáról, bemutatta a rangsorokban elért teljesítményeket, valamint a további fejlesztési terveket.

Az állófogadás keretében Piskor Fanni borszakértő vezetésével borkóstolót is tartottak a Semmelweis Egyetem 2021. évi díjnyertes boraival, a vacsora után pedig táncra is lehetőség nyílt. Az alumni hallgatókat a nap folyamán körbevezették az EOK épületén is, amely több mint 10 évvel később nyílt meg, mint ahogy a most ünneplő évfolyam végzett, megtekintették a Semmelweis Shopot, és ajándékcsomagot is átvehettek.

Dr. Hegedüs Tamás elmondta: a mostani 30 éves találkozó után a továbbiakban is szeretnék feleleveníteni és erősíteni a központilag szervezett évfolyamtalálkozók hagyományát. Amennyiben a járványhelyzet engedi, tavasszal egy nagy Alumni nap várható, amely az 5,10, 15, 20, 25, 30 és 35 éve végzettek közös rendezvénye lesz.

Külön megkerestek minket a 15 éve végzettek, számukra is szervezünk külön találkozót, amint a pandémiás helyzet megengedi – mondta az Alumni Igazgatóság igazgatója, hozzátéve: szívesen várják további évfolyamok megkeresését is.

A találkozón mintegy 150-en vettek részt, a megjelenteknek pedig lehetőségük volt támogató jegyet is venni a Semmelweis Egyetem Alapítvány javára.

Dobozi Pálma, Szabó Ádám
Fotók: Barta Bálint