Csaknem 170 Semmelweis Polgárt tüntettek ki a COVID-járvány alatt tanúsított helytállásukért. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, valamint a Városmajori Klinika Tömbigazgatóság munkatársai dr. Merkely Béla rektortól, dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettestől és dr. Pavlik Lívia kancellártól vehették át a Semmelweis Hőse emlékérmeket és okleveleket a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben (NET) rendezett ünnepségen.

„A pandémia elmúlt több mint 2 éve alatt hősök születtek a Semmelweis Egyetemen” – kezdte ünnepi köszöntőjét dr. Merkely Béla rektor a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika valamint a Városmajori Klinikai Tömb munkatársai tiszteletére, a NET-ben rendezett díjátadón. Az ünnepséget személyes okokból is különlegesnek nevezte, miután mint felidézte, tavaly volt éppen 30 éve, hogy először lépte át a Városmajor kapuját, amely szavai szerint azóta is második otthona és legfontosabb szívügye.

A klinika, amely a Semmelweis Egyetem zászlóshajójává, országos és európai szinten is vezető szív- és érgyógyászati központtá vált, egy emberként állt bele a COVID-ellátásba, oroszlánrészt vállalva a feladatokban – emelte ki. Dr. Merkely Béla hangsúlyozta, a Városmajor a legsúlyosabb eseteket ellátó egyetemi klinikák közé tartozott.

„A pandémia hazai kezdete óta 365 súlyos állapotú, kardiovaszkuláris érintettségű koronavírusfertőzött fekvőbeteget láttunk el az aneszteziológiai és intenzív osztállyal együtt. A harmadik hullámban a kardiológiai intenzív osztály komplex COVID-ellátóhellyé alakult át” – emlékeztetett a rektor, megjegyezve, hogy ebben   a helyzetben is egyértelmű volt, hogy a Városmajor az ECMO-kezelések magyarországi bástyája.

„A maximális lehetőségeket kihasználva a lehető legnagyobb számban végeztünk ECMO-kezelést, segítve ezzel legsúlyosabb állapotú, már gépi lélegeztetéssel sem tartható betegek ellátását – mutatott rá. A klinikán összesen 64 beteg részesült ebben a „műtüdő” terápiában.

 

Külön büszkeség számomra, hogy a mi klinikánkról került ki a központi COVID-ellátásba delegált orvosok és nővérek jelentős része, illetve hogy a COVID-ellátás mellett a szív- és érrendszeri betegek kezelése változatlanul folyamatos volt

– fogalmazott a rektor.

Az együttes munka eredményességét méltatva dr. Merkely Béla elismerését fejezte ki a  Városmajori Klinika orvosi, kutatói és szakdolgozói gárdájának.

Ünnepi beszédében kitért az intézmény nemzetközi eredményeire is. „Klinikánk ma a világ 55. legjobb kardiovaszkuláris oktató-kutató-gyógyító helye. Hiszem és tudom ugyanakkor, hogy megvan bennünk a potenciál bőven a legjobb 50 közé kerülni, hogy Európa legmodernebb szívgyógyászati intézménye legyünk” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a folyamatos építkezés az egyetlen célravezető út a fejlődéshez.

 

A betegek még magasabb színvonalú ellátását, a dolgozók és hallgatók számára pedig a még inkább méltó körülmények megteremtését célzó  infrastrukturális fejlesztések mellett dr. Merkely Béla a humán erőforrás jelentőségét, az utánpótlásnevelés, a fiatalok kiválasztásának,  képzésének fontosságát hangsúlyozta.

Számomra ez utóbbi miatt is fontos indikátor, hogy a leendő kollégák hogy látnak minket. Örömmel mondom, hogy a Városmajor a jövő generációja számára a legvonzóbb helyek között van – hozzánk jelentkezett idén a legtöbb rezidens az Orvosi Képalkotó Klinika mellett

– jelentette  ki a rektor.

Beszéde végén felidézte az elődök szellemi örökségét, megemlítve, hogy e gyökerek előtt tiszteleg a Városmajor történetét leíró könyv most készülő, második kiadása. Zárásként megköszönte munkatársai eddigi munkáját kitartását, elhivatottságát, céltudatosságát és a Városmajori Családhoz való hűségét.

Dr. Merkely Béla köszöntője után a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, valamit a Városmajori Klinikai Tömbigazgatóság munkatársainak a rektor mellett dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes és dr. Pavlik Lívia kancellár adta át a Semmelweis Hőse okleveleket és emlékérmeket. A COVID-járvány alatt tanúsított helytállásukért az egyetem mintegy 170 munkatársa vehette át az elismerést.

A díjazottak névsora itt olvasható. (pdf)

A korábbi díjátadókról készült tudósítások itt érhetőek el.

Szepesi Anita
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.