Mintegy 170 Semmelweis Polgár, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének munkatársai, valamint az önkéntes munkában részt vevő egyetemi hallgatók vehették át a Semmelweis Hőse oklevelet és az emlékplakettet a pandémia idején tanúsított helytállásukért a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) Dísztermében.

Az egyetem több mint 250 éves tradíciójának része, hogy a Semmelweis Polgárok mindig a legnehezebb időkben lépnek előre: így volt ez a világháborúk, a spanyolnátha, és az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a koronavírus-járvány idején is – mondta a díjátadón köszöntőjében dr. Merkely Béla rektor.

A díjazottak az egyetem névadójához, Semmelweis Ignáchoz méltóan bebizonyították, hogy számukra a betegek, az elesettek a legfontosabbak. Nem elégedtek meg egyszerűen feladataik elvégzésével, végig arra törekedtek, hogy minél többet tegyenek azért, hogy szerencsétlenül járt embertársaikon a tőlük telhető legodaadóbb módon segíthessenek. 

Többek között a mostani díjazottak erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy több mint két év után a koronavírus-járványt magunk mögött hagyhatjuk

– emelte ki a rektor.

A Semmelweis Egyetem egyebek mellett épp a pandémia alatt mutatott helytállásának köszönhetően jelentősen előrelépett a felsőoktatási rangsorokban – hangsúlyozta dr. Merkely Béla. A Times Higher Education legfrissebb világranglistája szerint már a világ 250 legjobb egyeteme közé tartozik, egyben Kelet-Közép-Európa legmagasabban jegyzett intézményévé vált.

A rektor hozzátette, a nehéz idők és megpróbáltatások a járvány lecsengésével sem értek véget, a szomszédunkban dúló háború, az energiaválság és az egész világot fenyegető gazdasági nehézségek mindenkinek terhet jelentenek – ugyanakkor az ambíciók nem csökkentek. A cél, hogy a Semmelweis bekerüljön a világ 100 legjobb egyeteme és Európa 5 legjobb gyógyító szakegyeteme közé. Mint mondta, a jó hírnév és a tradíciók gyarapításában az intézmény továbbra is számít munkatársai és hallgatói kitartó munkájára.

Az ünnepi eseményen oklevelet és emlékplaketteket adott át dr. Merkely Béla rektor, dr. Pavlik Lívia kancellár és dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlege munkatársainak.
Ezt követően a rektor és a Hallgatói Önkormányzat oktatásért felelős alelnöke, dr. Papp Zsombor Mátyás, az önkéntes munka főkoordinátora gratulált a díjazott hallgatókak a járvány idején végzett önkéntes munkájukért.

A korábbi díjátadó események itt érhetők el.

Tasnádi Róbert
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.