Bemutatkozás

A Semmelweis Egyetem nemcsak Magyarország legrégebbi orvosképző intézménye és egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, hanem Európa egyik legjelentősebb angol és német nyelvű képzési intézménye is. Az itt tanulók harmada a nemzetközi képzésben vesz részt, hallgatóink a világ több mint száz országából érkeznek.

A Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központja látja el az egyetem külföldi hallgatóinak tanulmányaival kapcsolatos feladatokat. A Központ az egyetemi karokkal együttműködve szervezi a nemzetközi hallgatókkal kapcsolatos operatív ügyeket, valamint koordinálja az oktatás megszervezését az idegen nyelven folyó képzések kapcsán.