Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. november 19.
543116 Összes oltás
A 49. Medikus Kupán a Semmelweis Egyetem négy kategóriában és az összesített versenyben is győzedelmeskedett. Az elmúlt hónapokban cikksorozatban mutattuk be a nyertes csapatokat, a sorozat zárócikkében most a második helyezést elért férfi vízilabdacsapatot és kézilabdacsapatot, a bronzérmes férfi futballcsapatot, a negyedik helyen végzett női kézilabdacsapatot és a női futballcsapatot mutatjuk be. A Medikus Kupa hamarosan fél évszázados jubileumát ünnepli: az 50. megmérettetésnek 2023-ban a Semmelweis Egyetem ad helyet. 

Néhány éve már készülünk erre a győzelemre, a Debrecenben szervezett Medikus Kupán például éppen csak lecsúsztunk az összetett aranyéremről, de most végre sikerült – mondta Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója. Kiemelte, hogy a Medikus Kupán résztvevő hallgatók minden sportágban egyformán küzdenek az edzéseken és a pályán, a Semmelweis-csapat minden egyes tagja a legjobbat igyekezett nyújtani – erről személyesen is meggyőződött, hiszen minden csapatnak legalább egyszer a helyszínen is szurkolt. Hangsúlyozta, hogy először rendeztek a Medikus Kupa keretében női futballmérkőzést, a Semmelweis Egyetem csapata a pécsiekkel mérkőzött meg két alkalommal. A pontozáson kívüli bemutató-mérkőzések célja hosszú távon a női futball beemelése a versengésbe, amennyiben ezt a résztvevő egyetemek is támogatják. A Semmelweis női futballcsapata nagyon alázatosan készült, heti két edzéssel, előremozdítva a női futball esetleges térhódítását – emelte ki Várszegi Kornélia. A férfi focicsapatról úgy fogalmazott: remek játékkal most a harmadik helyezést tudták elérni. Reméljük, hogy a pech-sorozat az 50. Medikus Kupán véget ér és fényesebb éremmel zárják majd a jubileumi versengést!

Karácsonyi Vazul, a vízilabdacsapat edzője a második helyezés kapcsán azt mondta: számára ez az ezüstérem szinte egy aranyéremmel ér fel, hiszen a döntőben a Pécs csapata ellen nagyon szoros küzdelemben kaptak ki egy góllal, miközben az ellenfél csapatában korábbi OB I-es és OB I/B-s játékosok is játszottak. Az ellenfél edzője is meglepve gratulált a rendkívül összeszedett és együttműködő játékhoz. Nagyon büszke voltam rájuk, mert hatalmas szívvel küzdöttek – értékelt az edző. „A srácok együtt játszanak már évek óta, az egyetemi bajnokság és a Medikus Kupa mellett az OB II-ben és a Budapest Bajnokságban is indulnak, így sok lehetőségük van, hogy együtt játsszanak: az összeszokottság, az edzésmunka és a taktikai felkészültség együttesen teszi ütőképessé a csapatot” – tette hozzá Karácsonyi Vazul, aki azt is elmondta, sajnálja, hogy nem sikerült a győzelem, de ez így is nagyon jó teljesítmény.

A vízilabdacsapat tagjai

Gémesi Márk ÁOK 4. évfolyam 
Gémesi Marcell ÁOK 2. évfolyam 
Csapodi János ÁOK 2. évfolyam 
Szakacs Albert ETK 2. évfolyam
Dr. Benedek Patrik végzett
Pongrácz Flórián ÁOK 2. évfolyam 
Kovács Dávid ÁOK 3. évfolyam 
Sommer Péter FOK 5. évfolyam
Kamocsai Marcell ÁOK 3. évfolyam 
Szabó Márk ÁOK 3. évfolyam 
Frei Tamás ÁOK 5. évfolyam 
Németh Domonkos FOK 5. évfolyam
Gyöngyösi Boldizsár végzett
Windisch Kristóf ÁOK 2. évfolyam 
Gyöngyösi Máté ÁOK 2. évfolyam 

Edző: Karácsonyi Vazul

Huszti Gergely februárban kezdett el az egyetem futballcsapataival dolgozni edzőként. Kezdettől fogva kiemelt cél volt a Medikus Kupa – mondta, hozzátéve, hogy a fiúknál volt egy kialakult csapat, saját stílussal, ők évek óta együtt játszanak. Az edzésen akár 15-20-an is voltak, és az egyetemi futballcsapat többi tagja is rengeteget segített a Medikus Kupára készülő keretnek. Az edző igyekezett minél több dologban segíteni őket. Kiemelte, hogy a motivációval sem volt gond, mégsem úgy jött ki a lépés, ahogy eltervezték: a második napon egy kis kihagyás is helyezésekbe került. A csapat nagyon tehetséges, jó képességű játékosokból állt, akik képesek olyan játék képét megalkotni, mely szórakoztató tud lenni – mondta el, hozzátéve, hogy a kispályás labdarúgás versenyrendszere viszont nem kedvez az esztétikus, élvezhető előadásnak. Hangsúlyozta, hogy nagyon szeretnék egyszer megnyerni ezt a kupát, és a jövőben is ezért fognak dolgozni. A női csapatról elmondta, hogy ők is nagyon motiváltan készültek a megmérettetésre: a Pécs csapatától az első alkalommal 1-0-s vereséget szenvedtek, bár a játék képe abszolút fölényt jelentett csapatunknak, de a második meccsen 1-0-ára legyőzték az ellenfelet. Köszönjük a Pécs csapatának és gratulálunk is az eredményhez! – mondta el. Huszti Gergely kiemelte, a csapat nagyon sok időt és energiát fektetett a felkészülésbe: a lányok megfelelő támogatás mellett hihetetlen fejlődésre képesek és nagyon büszke lehet rájuk az egyetem, hogy ők a részesei voltak a legelső női kispályás futballmérkőzésnek a Medikus Kupák történetében. Hálásak voltak a lehetőségért, a lányok nagyon elhivatottak voltak, és véleménye szerint jó az irány, de ahhoz, hogy éles meccseket tudjanak rendezni női futballban is a Medikus Kupán, a résztvevő egyetemek közös elhatározása is szükséges – fejtette ki. Nagyon sok hálával és köszönettel tartozunk Rimay Istvánnak, aki évek óta foglalkozott a csapat létrehozásával és fejlesztésével. Köszönjük Pisti! – zárta az értékelést.

A női futballcsapat tagjai

Papp Tímea
Németh Flóra
Lehtovuori Noomi
Rieger Krisztina
Banka Éva
Mergl Hanna
Gaál Dorottya
Farkas Katalin Kitti
Jakab Rebeka
Dr. Üveges Elina
Kormány Réka
Podonyi Boglárka

A férfi futballcsapat tagjai

Huber Máté
Tislér Géza
Kovács Dominik Alex
Székely Marcell
Kovács Máté
Lénárt Ádám
Dr. Fábián Bálint
Mészáros Marcell
Dr. Máté Miklós
Horváth Simon

Edző: Hubai Gergely

A női kézilabda csapat tagjai
 
Tarján Emese ETK 2. évfolyam
Bleszák Nóra PAK 2. évfolyam
Széll Korina ETK 2. évfolyam
Utasi Orsolya ÁOK 5. évfolyam
Ádám Alexandra ÁOK 3. évfolyam
Bokor Gréta ÁOK 2. évfolyam
Nagy Mirtill ÁOK 5. évfolyam
Bene Viktória GYTK 4. évfolyam
Droba Panna ETK 1. évfolyam
Mészáros Andrea ETK 2. évfolyam
Mészáros Regina ETK 2. évfolyam
Anna Herbst ÁOK 4. évfolyam (erasmus)
Désirée Lydia Tirier ÁOK 5. évfolyam
 
A férfi kézilabdacsapat tagjai 
 
Marius Erath ÁOK 5. évfolyam
Bencsik Barnabás ÁOK 5. évfolyam
Seres Botond ÁOK 3. évfolyam
Besenczi Benedek ÁOK 3. évfolyam
Böcskei Zsigmond ÁOK 1. évfolyam
Stark Bence ÁOK 4. évfolyam
Kovács Gergely ÁOK 3. évfolyam
Nicolas Khalaf ÁOK 4. évfolyam
Nácsa Balázs GYTK 5. évfolyam
Soczó Kornél ÁOK 2. évfolyam
Auguszt-Dóczi Balambér Amondó ÁOK 2. évfolyam 
Lucas Holtschlag ÁOK 5. évfolyam
Soós Hunor EKK 2. évfolyam
Christian Bode ÁOK 2. évfolyam
Murai János ÁOK 5. évfolyam

A kéziseknél az edző kényszerű távolmaradása miatt Márton Dorina és Herczog Boróka vették át a csapatok irányítását. Dorina két éve végzett az egyetemen, így már nem lehetett a csapat tagja, Boróka – aki idén végzett szülésznőként – pedig egy térdsérülés miatt nem játszhatott, de ilyen formában mégis segíthették a csapatot. A fiúk jól játszottak, a második helyen végeztek, és a győzelemre is esélyük volt, de az első meccsen a Pécs ellen még meg volt illetődve a csapat, emiatt kellett beérniük az ezüstéremmel – értékelt Márton Dorina, kiemelve Dóczi Balambér és Nicolas Khalaf szerepét, akik játékosként a csapat irányításából is alaposan kivették a részüket. A lányoknál nagyon pechesen jött ki a sorsolás, körbeveréssel ugyan, de az utolsó helyen végeztünk – mondta el, hozzátéve, hogy idén egy döntetlent játszottak és egy egygólos vereséget szenvedtek, a rosszabb gólkülönbség miatt végeztek hátrébb.

Várszegi Kornélia az eredményekkel kapcsolatban azt is elmondta, mindenkinek nagyon jól esett, hogy az összetett győzelmet az egyetem vezetése is kiemelten értékelte. Hangsúlyozta, hogy jövőre az 50. Medikus Kupát a Semmelweis Egyetem rendezi meg, hazai pályán pedig nem is lehet kérdés, hogy a cél magunknál tartani a kupát. Ez óriási motiváció a hallgatóknak – emelte ki.

A most zárult cikksorozat korábbi részeiben bemutattuk a női röplabdacsapatot, a női kosárlabdacsapatot, a férfi röplabdacsapatot és a a férfi kosárlabdacsapatot. (A cikkek a linkekre kattintva olvashatók.)

Pogrányi Péter
Fotó: Apáti György – Hallgatói Önkormányzat, Barta Bálint, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.