Az április 8-10. között Pécsen megrendezett 49. Medikus Kupán a Semmelweis Egyetem négy kategóriában és az összesített versenyben is győzedelmeskedett. Cikksorozatunkban az eseményen induló egyetemi sportcsapatokat, ezúttal a tornát megnyerő női röplabdacsapatot mutatjuk be.

A tavaly szeptemberben Szegeden megrendezett Medikus Kupán a Semmelweis Egyetem női röplabdacsapata bronzérmet szerzett, az idei, pécsi versenyen azonban már sikerült felállniuk a dobogó legfelső fokára. „Új csapatunk van, amelyben nemcsak az egyéni teljesítmények kiugróan jók, de csapatként is remekül tudunk együtt dolgozni” – mutatott rá dr. Nyitrai Beatrix csapatkapitány. Kiss Csaba, a csapat edzője hozzátette: az elmúlt években az edzéseken és a mérkőzéseken is fokozatosan javult a teljesítményük. „Elindultunk a Budapest I. osztályú bajnokságban, az ott szerzett rutin pedig rengeteget számított a Medikus Kupán is. Emellett az Universitas egyetemi bajnokságban is szerepelünk, a kettős terhelés pedig biztosította, hogy a Medikuson a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk” – fogalmazott.

Dr. Nyitrai Beatrix tavaly végzett az Általános Orvostudományi Karon (ÁOK), a pécsi eseményen alumniként vehetett részt. „Korábban egyetemi hallgatóként voltam már csapatkapitány, de nagyon hálás vagyok, hogy egyszer Medikus Kupán is lehetőségem volt betölteni ezt a pozíciót. Az elmúlt hónapokban a munka mellett szerencsére sikerült időt találni rá, hogy rendszeresen részt tudjak venni az edzéseken és a mérkőzéseken is” – mutatott rá. A gimnáziumban kezdett röplabdázni, majd egyetemistaként úgy döntött, a Semmelweisen is tovább folytatja a sportot. „Itt találtam meg azt a közeget, ahol szívesen játszom, ugyanis egy rendkívül összetartó társaság alakult ki” – húzta alá. Kiss Csaba tavaly szeptemberben érkezett a csapathoz edzőként, előtte a Pénzügyőr női együttese mellett dolgozott, akiket a II. osztály alsó feléből egészen az I. osztály középmezőnyéig hozott fel a bajnokságban. A Semmelweis Egyetemen a női röplabdacsapata mellett ő tartja a testnevelésórákat azoknak is, akik ezt a sportágat választották. „Bemutatónapokat rendeztem, igyekeztem minél több hallgatót elérni, ennek is köszönhető, hogy egyre több azon hallgatók száma, akik testnevelésóra keretében röplabdáznak. Emellett sikerült egy új női együttest is felépíteni, hiszen sokan a korábbi csapattagok közül tavaly végeztek a tanulmányaikkal, így új játékosokra volt szükség. A fő cél, hogy mind a hat kar képviseltesse majd magát” – emelte ki. A csapat összesen 25 tagból áll, akiknek nagy része a budapesti bajnokságon is játszik.

Mint Kiss Csaba elmondta, az együttesben még bőven van potenciál. „A játékunk egy picit még mindig nyers, de folyamatosan fejlődünk. A szeptemberben elindult munka zöme arról szólt, hogy az egyéni képességeket javítottuk, majd a meccseken kialakítottuk a megfelelő szemléletet és csapatmunkát, begyakoroltuk a támadási és védekezési stratégiát. A professzionális szintű játék alapjait már leraktuk, Pécsen ennek a gyümölcse volt látható. A mostani Medikus Kupa-győzelem azonban csak a kezdet!” – húzta alá. Az együttes legnagyobb erősségének azt nevezte, hogy a játékosok képesek az egyéni érdekeiket háttérbe szorítani a csapatért.

„Mindenki nagyon akarta a sikert, egész hétvégén végig koncentráltan játszottunk” – magyarázta dr. Nyitrai Beatrix a győzelem okait, hozzátéve: nagyon büszke a lányokra és az eredményre, amit elértek. A legemlékezetesebbnek a Pécs elleni mérkőzést említette: „A Pécsi Tudományegyetem csapata mindig is hatalmas ellenfelünk volt, többször sikerült már megnyerniük az összetettet és a női röplabdatornát is. Most viszont 2-0-ra mi győztünk – a szombat délutáni meccsen rengeteg szurkoló biztatott minket, köztük rektor úr is, így élvezet volt játszani, remek volt a hangulat, amit a győztes pont utáni közös ünneplés koronázott meg” – emelte ki.  Nyitrai Beatrix hallgatóként kifejezetten fontosnak tartotta, hogy a tanulmányai mellett sportoljon is. „Az edzések nemcsak kikapcsolódásnak és feszültséglevezetésnek kiválóak, de egyfajta találkozási pontként is működtek: rengeteg, akár más karon tanuló hallgatót megismertem, az idősebbek segítettek a tanulásban és a vizsgaidőszakban is. Nagyon szeretem a röplabdát, ráadásul olyan kiváló társaság jött össze, hogy jelenleg a munka mellett is örömmel áldozom a szabadidőmet a csapatra. Azt sem bánom, ha egy-egy mérkőzést követően másnap picit fáradtabb vagyok” – magyarázta.

A győztes csapat tagjai:

Bársony Jolán I. évf. ETK

Bálint Angelika V. évf. ÁOK

Nyitrai Beatrix végzett ÁOK

Keresztesi Éva Eszter III. évf. ETK

Diószegi Villő Lívia II. évf. ETK

Csendes Eszter IV. évf. FOK

Szerbák Veronika II. évf. ETK

Kolics Kíra V. évf. GYTK

Sztányi Borka Eszter I. évf. ETK

Nótár Anna Sára V. évf. GYTK

Tóth Dalma II. évf. ÁOK

Szabó Júlia II. évf. ÁOK

Jung Réka Judit I. évf. ÁOK

Kovács Nóra I. évf. ETK

Edző: Kiss Csaba

Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.