Az április 8-10. között Pécsen megrendezett 49. Medikus Kupán a Semmelweis Egyetem négy kategóriában és az összesített versenyben is győzedelmeskedett. A mindent eldöntő végső pontokat a férfi kosárlabdacsapat szerezte, amelynek tagjai az utolsó másodpercekben szerezték meg a győzelmet a Debreceni Egyetem ellen – a Semmelweis Egyetem ennek köszönhetően hódította el a Medikus Kupát. Cikksorozatunkban az eseményen induló egyetemi sportcsapatokat, elsőként a tornát megnyerő férfi kosárlabdacsapatot mutatjuk be.

„Nem gondoltam végig a helyzetet, nem tudtam, hogy ezen múlik, összesítésben nyer-e az egyetem. Egyszerűen győzni szerettem volna, ahogy a játékostársaim is. Az egész csapat igyekezett a maximumot nyújtani, ennek is köszönhető a siker” – emlékezett vissza a mérkőzés legfontosabb pillanataira Jankó Árpád, az Általános Orvostudományi Kar negyedéves hallgatója, akinek utolsó másodpercekben dobott kosarával győzött a Semmelweis Egyetem.  „A Debreceni Egyetem elleni meccs volt a döntő, hiszen mindkét csapat megnyerte az előző mérkőzéseit. Sokáig vezettünk és jól is játszottunk, érződött a csapaton hogy nagyon akarja a sikert, minden lepattanóért megküzdöttünk és mindenki odatette magát. A végére ennek ellenére a Debrecen szerzett vezetést, de a játékidő utolsó másodperceiben mi támadhattunk. Elkértem félpályánál a labdát, rövid ideig megtartottam, majd láttam, hogy a védőm messze áll, ezért két másodperccel a vége előtt rádobtam – szerencsére bement” – foglalta össze.

A játékos 10 éves korában kezdett el kosárlabdázni, gimnazistaként dr. Merkely Gergő tanította kosarazni a Testnevelési Egyetem gyakorló iskolájában a Vasas Diana nevű csapatban. Jankó Árpád elsőéves kora óta tagja az egyetemi csapatnak, de kipróbálta már magát egy másik, másodosztályú együttesben is. A Semmelweis Egyetemmel ez volt a harmadik Medikus Kupája.

Nagyon jó hangulata volt az eseménynek, nemcsak a versenyek izgalmasak, de már az oda vezető utat és az esti bulikat is nagyon élveztük

– emelte ki. Jankó Árpád szerint a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a csapat az idei tanévben először elindult a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB). „Szorgalmi időszakban hétfőnként vannak a meccsek, gyakorlatilag az egész országot bejárjuk, de a bajnokság nem csak a mérkőzések miatt hasznos, hanem azért is, mert a közös élmények még jobban összekovácsolják a csapatot” – mutatott rá, hozzátéve: a sportolás megtanította a hatékony időbeosztásra, amely tanulmányai során is nagy hasznára van.

Minden idők egyik legsikeresebb Medikus Kupa-szereplésén van túl a Semmelweis Egyetem, hiszen az orvos- és egészségtudományi egyetemek hallgatói között négy versenyszámban is győztek és összesítettben is az első helyen végeztek. A férfi együttes legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt nyerte meg az esemény kosárlabdatornáját. Weisz Miklós, a mostani, győztes csapat edzője már 2011 óta edzi a csapatot. „Az elmúlt években rendszerint a második-harmadik helyen végeztünk, de mindig nagyon szoros meccseket játszottunk a Debreceni Egyetem csapatával. Többször is előfordult, hogy egy utolsó dobással, vagy hosszabbításban dőlt el a dobogó sorsa – örülök, hogy idén az izgalmas hajrából mi kerültünk ki győztesen” – fogalmazott.

A férfi kosárlabdacsapatnak 15 igazolt játékosa van és akad közöttük külföldi hallgató is. Weisz Miklós a csapat fő erősségének a védekezést tartja, emellett a játékosok gyorsak, remekül indulnak és a palánkhoz közeli befejezésekben is jeleskednek. „Rendkívül sokoldalú a csapat, vannak magas játékosaink, akik nagyon képzettek, a legtöbben pedig több poszton is bevethetőek” – emelte ki. Az edző szerint a sportolással töltött, aktív szabadidő nemcsak remek kikapcsolódás, de a tanulmányokat is jól kiegészíti, emellett közösség építő szerepe is van. „A játékosok életében a tanulás az első, ezt természetesen edzéskor is figyelembe vesszük” – mutatott rá, hozzátéve: nem fordult még elő olyan, hogy a sport miatt a csapat tagjai közül valakinek félévet kellett volna ismételnie, ez is mutatja tehát, hogy az egyetemen is gond nélkül lehet versenysportot űzni.

A győztes csapat tagjai:

Hajdú Botond II. évf. ETK

Jankó Árpád IV. évf. ÁOK

Dr. Kirják Gyárfás végzett FOK

Kórodi Kristóf I. évf. ÁOK

Körmöczi Miklós IV.évf. ÁOK

Molnár Dániel IV. évf. ÁOK

Tom Schirer IV. évf. DZ (német fogorvos)

Tóth Máté III. évf. ÁOK

Vámosi Boldizsár IV. évf. ÁOK

Vámosi Márton VI. évf. ÁOK

Edző: Weisz Miklós

Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.