Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. július 31.
534654 Összes oltás
A Semmelweis Egyetem németországi, német nyelvű képzésének 54 végzős hallgatója vette át diplomáját július 15-én Magyarország Berlini Nagykövetségén. A hazánkban végzettekkel együtt így összesen 187 orvos- és fogorvoshallgatót avattak doktorrá az egyetem idei német nyelvű képzésén. A végzősök immár tizenegyedik alkalommal kapták meg a Semmelweis Egyetem német nyelvű képzésének oklevelét.

Az egyetem kihelyezett tagozatát, az Asklepios Campus Hamburg-ot (ACH) 2008-ban alapították. Az egyetem német nyelven tanuló hallgatói az első két év elméleti képzése után a harmadik évtől Hamburgban, az ACH-n folytathatják tanulmányaikat.
A Hamburgból, illetve egész Németországból érkezett mintegy 300 vendéget dr. Györkös Péter nagykövet köszöntötte. Mint mondta, több éve a berlini magyar nagykövetség adhat otthont az avatási ünnepségnek. Gratulált a végzősöknek és kiemelte: azok a német fiatalok ismerik meg Magyarország valódi arcát, történelmét, hagyományait, akik diákéveik egy részét hazánkban töltik – közéjük tartoznak az ACH képzés keretében végzett német orvostanhallgatók is, akik ezáltal Magyarország nagyköveteivé válnak.

A végzősöket dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, dr. Alpár Alán, nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes, valamint a hamburgi kampusz részéről dr. Nele Geßler, az ACH kutatási dékánhelyettese avatta doktorrá.

“A Semmelweis Egyetemen, illetve az ACH-n megszerzett széleskörű ismereteknek és az itteni kiváló oktatásnak köszönhetően önöknek egyáltalán nem kell aggódniuk a jövőjük miatt” – fogalmazott beszédében dr. Nele Geßler. “Minden esélyük megvan a sikeres pályakezdésre és arra, hogy komoly karriert fussanak be. Csak maradjanak higgadtak, és őrizzék meg a tanulás és a munka örömét” – tette hozzá.

A leendő orvosjelöltek együtt tették le az orvosi esküt. A végzősök nevében dr. Niklas Ekler, dr. Lisa Ernst és dr. Michèle Lembens mondott köszönetet mindazoknak, akik révén az az álmuk, hogy orvossá váljanak, valóra válhatott, és akik az út során végig támogatták őket. Külön kiemelték a Semmelweis Egyetem, és az ACH munkatársainak, valamint családjuk és barátaik támogatását.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis rektora a diplomaosztó ünnepségen elhangzott beszédében emlékeztette a hallgatókat arra, hogy amikor jelentkeztek a Semmelweis Egyetemre, az intézménybe való bekerüléshez bizonyítaniuk kellett rátermettségüket és kiemelkedő teljesítményüket, hiszen az intézmény csak a legjobb hallgatókat fogadja, ami a minőségi oktatás garanciája. „Egyetemünk négy évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az évtized végére a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé, valamint Európa öt legjobb orvos- és egészségtudományi egyeteme közé. Ez egy ambiciózus terv, de úgy gondoljuk, hogy jó úton haladunk. A terv megvalósulásához hozzájárul az Asklepios Campus Hamburg és a Semmelweis Egyetem 13 éve fennálló sikeres együttműködése is. A sikeres együttműködést fémjelzi, hogy a 2008-ban létrejött együttműködési megállapodás folytatásáról tavaly döntött a Semmelweis Egyetem és az Asklepios Campus Hamburg vezetése, és az új szerződés a 2021. szeptemberi budapesti tanévnyitó ünnepségen aláírásra is került” – emelte ki a rektor.
Útravalóul dr. Merkely Béla arra biztatta a frissen avatott doktorokat, hogy mindig legyenek nyitottak, soha ne veszítsék el a kíváncsiságukat, és hivatásuk gyakorlása közben mindig tartsák szem előtt, hogy esküjükhöz méltó módon az emberek gyógyulását szolgálják.

Az ünnepségen kitüntetéseket és kinevezéseket is átadtak. Tantárgyfelelősi kinevezést kapott dr. Sebastian Wirtz, az AK Barmbek (Asklepios Klinik) aneszteziológiai és intenzív terápiás főorvosa, továbbá tanszéki csoportvezetővé választották dr. Marc Axel Wollmert, az AK Nord gerontopszichiátriai osztályának főorvosát. A Pro Universitate ezüst fokozatát kapta meg a most nyugdíjba vonuló dr. Christoph Jermann, aki 2013-tól vezette a hamburgi Campust – a stafétabotot 2022. június 1-jével dr. Thorsten Thielnek adta át.

Dr. Thorsten Thiel, az Asklepios Medical School GmbH ügyvezető igazgatója kinevezése óta először állt a pulpitushoz ACH diplomaosztó ünnepségen. Beszédében Søren Kierkegaard filozófus mondatait idézte, aki szerint az életet csak hátra tekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell. “Ti már mindannyian sokat elértetek, sokat tapasztaltatok és sokat megértettetek. Most az a fontos, hogy előre nézzetek, életet adjatok, életet őrizzetek és életet mentsetek. Legyen a munkátok egyben az életfeladatok is” – fogalmazott. Mint mondta, ez a nap egyszerre jelent fordulópontot és egyben új kezdetet a végzősök számára. „Maradjatok az Alumnin keresztül az ACH Közösség részei, és engedjétek, hogy bepillantást kaphassunk szakmai fejlődésetekbe” – zárta beszédét az új ügyvezető igazgató.
A végzős hallgatók a hagyományoknak megfelelően, az esemény zárásaként kalapjukat a levegőbe dobták a Brandenburgi Kapu előtt.

Galéria

7kép

A Semmelweis Egyetem idén összesen 509 orvos és fogorvostanhallgatót vett fel eddig a német nyelvű képzéseire.

Szlovák Judit, Kovács Eszter, Dávid Orsolya
Fotó: Hauke Gilbert

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.