51 végzős orvostanhallgatója vette át a Semmelweis Egyetem diplomáját a berlini magyar nagykövetség épületében, az Asklepios Campus Hamburg (ACH) ünnepségén 2021. július 16-án. A hamburgi társkar történetében ez volt a tizedik, jubileumi diplomaátadó.

A Semmelweis Egyetem hamburgi kihelyezett tagozatát 2008-ban alapították, az első diplomakiosztó óta pedig összesen már 399 hallgatót avattak itt orvosdoktorrá. A Semmelweis Egyetem német nyelven tanuló hallgatói az elméleti képzést Budapesten végzik, majd a harmadik évtől Hamburgban, az ACH-n folytatják és fejezik be tanulmányaikat. A mostani volt a tizedi, jubileumi diplomaátadó a hamburgi társkar történetében. Az eseményt 2021. július 16-án rendezték a berlini magyar nagykövetségen, szülők és barátok személyes részvételével.

A diplomaátadó ünnepség házigazdája, dr. Györkös Péter nagykövet köszöntője után dr. Karl J. Oldhafer, az ACH rektori és dékáni biztosa gratulált a frissen felavatott orvosdoktoroknak. Beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos a kommunikáció az orvosi szakmában, és egyben utalt az Egyesült Államok egykori elnökének, Rooseveltnek három tanácsára, melyet a fiának adott: „Légy őszinte, légy tömör és légy kitartó!”.

A végzősöket dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, dr. Alpár Alán, nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes, dr. Müller Veronika, a külföldi hallgatók klinikai ügyeiért felelős rektori biztos, valamint a hamburgi kampusz részéről dr. Karl J. Oldhafer, az ACH rektori és dékáni biztosa avatta doktorrá.

 Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszédében köszöntötte a frissen végzett orvosokat és gratulált céljuk eléréséhez, az orvosi diploma megszerzéséhez. Beszédében kiemelte:

A Semmelweis Egyetem rektoraként mindig is fontosnak tartottam a külföldi hallgatók részvételét intézményünkben, és az egyetemi életben betöltött meghatározó szerepüket is. Az elkövetkező időszakban is mindent megteszek tehát majd azért, hogy külföldi hallgatóink elkötelezettsége hazánk és hivatásuk iránt tovább erősödjön.

A külföldi hallgatók messze földre viszik el Egyetemünk hírnevét, rajtuk keresztül a külföldön dolgozó orvoskollégák és betegek betekintést nyerhetnek a Magyarországon folyó magas oktatási színvonalról. Az ACH-n végzett diákok mellett a Budapesten végzett német nyelvű hallgatók száma is jelentős, ebben az évben 106 német nyelven tanuló hallgatót avattak orvosdoktorrá fővárosunkban – mutatott rá a rektor.

A rektor beszélt arról is, hogy milyen különleges évet zártunk, mivel a most végzett orvosdoktorok a világon keresztülsöprő koronavírus-pandémia egyik legnehezebb időszakában kezdték utolsó tanévüket, ahol a kemény tanulás mellett a járványügyi feladatokban is komoly részt vállaltak. Mindezzel bebizonyították, hogy méltóvá váltak nagy elődeik örökségéhez. Ez az év attól is különleges, hogy szeptemberben aláírásra kerül a Semmelweis Egyetem és az Asklepios Campus Hamburg közötti új kooperációs szerződés, mely a 2008-ban megkötött és hamarosan lejáró első megállapodás folytatása – emelte ki dr. Merkely Béla, hozzátéve: az új megállapodás létrehozásával az a cél, hogy az eddigi sikeres együttműködés még biztosabb alapokra helyezve és új elemekkel kiegészítve még eredményesebbé válhasson. „Ez a szerződés további lehetőséget ad arra, hogy egy olyan egyetem kialakításán munkálkodhassunk, amely a legkiválóbb orvosokat és egészségügyi szakembereket képezi, ill. biztosítja szakmai fejlődésüket” – fogalmazott a rektor.

Galéria

5kép

A frissen végzett évfolyam nevében dr. Nico Erhard, dr. Ronja Griesen és dr. Urs Schröter szólt a jelenlévőkhöz. Köszönetet mondtak a sok segítségért a lehetőségért, melyet a Budapesten töltött két, illetve a Hamburgban folytatódó négy izgalmas és tartalmas évük alatt kaptak – abban az időszakban, mely minden 20-as éveikben járó fiatal számára fontos és igen meghatározó.  

Az ünnepség keretében dr. Merkely Béla átadta Tantárgyfelelősi kinevezésüket az ACH négy szakmailag hosszú évek óta kiváló munkát nyújtó munkatársának: Michael Ehnert-nek, az Asklepios Klinika (AK) St. Georg Sportorvostani és Preventív gyógyászati Intézetének vezető orvosának; Dr. Georgia Schilling-nek, az Asklepios Nordseeklinika Onkológiai Rehabilitációs Osztályának főorvosának; dr. Susanne Wenner-Ziegler-nek, az Asklepios Kórházhigiéniáért és Fertőzésmegelőzéséért felelős orvosvezetőjének, valamint dr. Gunter Wiest-nek, az AK Harburg belgyógyász és pulmonológus főorvosának.

Az évértékelések sorát dr. Christoph Jermann folytatta. Az ACH ügyvezetője arról beszélt, hogy ebben az évben egy „háromszorosan” kiemelkedő évfolyam köszön el az egyetemtől. Egyszer azért, mert mindannyian kiváló eredménnyel fejezték be tanulmányaikat. Másodszor annak örülhetünk, hogy ezt a kiváló eredményt családtagjaitok és barátaitok körében ünnepelhetitek. Harmadszor pedig annak, hogy ez az évfolyam az ACH történetében eddigi legkiválóbb eredménnyel zárta tanulmányait – mutatott rá. És ha még mindez nem lenne elég, ez az évfolyam különleges szociális, szervezési képességekről tett tanúbizonyságot, melynek tagjai a tudományos kutatásokban is nagyszerű eredményeket értek el – hangsúlyozta az ügyvezető.

A rendezvény zárásaként a friss orvosok az egyetem vezetésével és az ACH munkatársaival együtt – immár hagyományként – a Branderburgi kapu elé vonultak közös csoportkép készítésére. Dr. Merkely Béla a következő mondta útravalóul a frissen végzett orvosdoktoroknak: „Legyenek büszkék magukra, egymásra és sokszínű, hagyománytisztelő, innovatív alma materükre. Soha ne veszítsék el szakma iránti kíváncsiságukat, elhivatottságukat és azt a szándékukat, hogy betegeiknek mindig az orvostudomány legújabb állásának megfelelő, legjobb ellátást biztosítsák!”

Szlovák Judit
Fotó: Hauke Gilbert

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.