„A koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzettel összefüggésben ellátott feladatokról” című szabadon választható tantárgy bevezetéséről döntött a Semmelweis Egyetem Szenátusa, amely lehetővé teszi, hogy a hallgatók kreditpontot kapjanak a PCR-mintavételekben és egyéb járványügyi veszélyhelyzettel összefüggő feladatok ellátásában való részvételért.

A szabadon választható tantárgy keretében különböző típusú feladatok ellátására van lehetőség a járványügyi veszélyhelyzettel összefüggésben kartól, illetve évfolyamtól, vagyis az adott hallgató kompetenciájától függően. A választható tevékenységek között van egyebek mellett a PCR-mintavétel, a betegellátás, a minták tárolása és szakszerű szállítása, valamint adminisztratív feladatok. A szemeszterenként 2×7 napos, nem feltétlenül egybefüggő részvételért 4 kreditpont jár. A tárgy teljesítése, tehát a járvány elleni küzdelemben való aktív szerepvállalás, a hallgatók tanulmányi és vizsgakötelezettségeit nem érintheti hátrányosan, a tárgy teljesítése keretében végzett önkéntes munkáért pedig pályázat keretében ösztöndíjra is jogosultak.

Az új tárgy bevezetésének előzménye, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatói a koronavírus hazai megjelenése óta aktív szerepet vállalnak. Az első hullám során a végzősök döntő többsége végzett önkéntes munkát az egyetemi klinikákon, augusztus óta pedig mintegy 200 hallgató vesz részt az egyetemi PCR-vizsgálatok lebonyolításában. 2020. október 29-étől az Operatív Törzs felkérésére 10 héten át heti 200 Semmelweis-hallgató (160 aktív résztvevő és 40 fő tartalék) nyújt segítséget az Országos Mentőszolgálatnak a budapesti és a Közép-magyarországi régióban történő mintavételezésben. A szabadon választható tárgy bevezetésével az volt a cél, hogy az Operatív Törzs felkérése nyomán minden kar, minél több évfolyama a felkészültségéhez mérten megfelelően hozzá tudjon járulni a járvány leküzdéséhez.

Dobozi Pálma
Kiemelt kép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.