A járvány elleni védekezés keretében vállalt önkéntes munkájuk során, PCR-mintavételezés közben hajtott végre sikeres újraélesztést a Semmelweis Egyetem két hallgatója a Nógrád megyei Rimócon. Az érintett beteg még a minta levétele előtt, egyik pillanatról a másikra lett rosszul, de a két hallgató gyorsan reagált, azonnal megkezdték a mellkaskompressziót, valamint értesítették a mentőket. A koronavírus hazai megjelenése óta eltelt egy évben eddig a Semmelweis Egyetem több mint 6500 hallgatója vállalt szerepet a védekezésben.

Pál Kinga Ágnes, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) harmadéves és Kiss Karolina Aida, az Egészségtudományi Kar (ETK) elsőéves hallgatója az Országos Mentőszolgálat által szervezett országos szűrésben vett részt önkéntesként, ennek keretében érkeztek a Nógrád megyei Rimócon megadott címre PCR-mintát venni. Mint honlapunknak felidézték, a háznál röviden még beszéltek is a vizsgálat kérésének okáról az érintett középkorú nővel, aki egyik pillanatról a másikra lett rosszul, a minta levétele előtt. Elvesztette az eszméletét, majd a keringése is leállt, ezt észlelve pedig a két hallgató azonnal megkezdte az újraélesztését, amelyet felváltva végeztek a mentők kiérkezéséig, akiket rádión riasztottak. Tekintettel a COVID-fertőzés gyanújára és az előírásszerű védőfelszerelésre, mellkompressziót alkalmaztak.

 Az újraélesztés alapjait már a gimnáziumban megtanultam, az első évben pedig az ÁOK-n is részesültünk elsősegélyoktatásban, de ez volt az első alkalom, hogy élesben kipróbálhattam a tanultakat. Maradandó élmény lesz, főleg így, hogy sikeres volt

– mondta Pál Kinga Ágnes, akinek tavaly november óta ez a nyolcadik hete, hogy részt vesz a járvány elleni védekezés keretében a PCR-szűrésekben. Mint kiemelte, úgy érezte, hogy ezzel hatékonyan tud segíteni, terhet vesz le a mentőszolgálatról, emellett szeret emberekkel kommunikálni és számos hasznos tapasztalatot szerzett az eltelt időben. Kinga kiskora óta orvos szeretett volna lenni, mivel fontos számára mások segítése, és lenyűgözi az emberi szervrendszer működése – az elmúlt időszak tapasztalatai csak megerősítették döntésében. Az ÁOK harmadéves hallgatója kiemelte: az ő esetük is azt mutatja, hogy a sikeres újraélesztés a gyors cselekvésen múlik, ezért hasonló helyzet esetén mindenki mást is erre biztat.

Kiss Karolina Aida az idei évben kezdte tanulmányait az ETK szülésznő szakirányán, és most először végzett újraélesztést. Mivel társa, Kinga már részt vett ilyen képzésben, az ő iránymutatásait követve járt el, és felváltva végezték a mellkaskompressziót, majd a mentők kiérkezése után is segítették az ellátást a csapat részeként.

A legmélyebb nyomot annak a megtapasztalása hagyta bennem, hogy milyen éles a határ élet és halál között. Felemelő érzés, hogy jókor voltunk jó helyen, és tudtunk segíteni a hölgynek a mentők kiérkezéséig. Nagyon jó érzéssel töltött el az a nagyfokú szeretet és támogatást is, amit az eset után kaptunk

– emelte ki. Karolina édesanyja is egészségügyi dolgozó, és rajta keresztül fogta meg annyira ez a hivatás, hogy – mint fogalmaz – más területen el sem tudta képzelni magát. A járvány alatt tapasztaltak még inkább megerősítették abban, hogy mennyire szükség van azokra, akik ezt a pályát választják. Az elsőéves hallgató november óta összességében szintén hét-nyolc hetet vett részt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által koordinált PCR-vizsgálatokban, valamint korábban a pedagógusszűrésben.

A Semmelweis Egyetem hallgatói közül az elmúlt egy évben több mint 6500-an vettek részt tanulmányaik mellett a járvány elleni védekezésben, kezdetben az egyetem, majd az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szűréseit segítve, a kormányhivatal által koordinált kirendelések keretében, a betegágyak mellett dolgozva. Most, a harmadik hullám során közzétett felhívásra több mint 700 hallgató jelentkezett az egyetemi klinikákon való önkéntes munkavégzésre.

Dobozi Pálma
Fotó: Pál Kinga Ágnes és Kiss Karolina Aida 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.