A Semmelweis Egyetem hallgatói közül a pandémia kezdete óta eddig több ezren vettek részt tanulmányaik mellett a járvány elleni védekezésben, kezdetben az egyetem, majd az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szűréseit segítve, illetve a kormányhivatal által koordinált kirendelések keretében a betegágy mellett dolgozva, vagy a szűréseket végezve. Összeállításunkban közülük mutatunk be négy hallgatót négy különböző karról. Mind a hat kar képviselteti magát az egyetemi koordinációs csoportban, amely a stratégiai- és fejlesztési rektorhelyettes vezetésével és a Hallgatói Önkormányzat együttműködésével támogatja a feladatellátásban résztvevők hatékony és gördülékeny kommunikációját, és szerepet vállal a régiós- és országos szervezésben, adminisztrációban. A Semmelweis Egyetem vezetése az önkéntességben, valamint a kirendelésben részt vevő hallgatókat számos tanulmányi kedvezménnyel segíti, így például a vizsgaidőszak meghosszabbításával, további vizsga- és pótvizsga lehetőségek biztosításával vagy a szakdolgozat leadási határidejének módosításával.

Német Dorottya: aki egészségügyi dolgozónak készül, tanuljon meg helytállni rendkívüli helyzetekben

Német Dorottya, az Egészségtudományi Kar (ETK) harmadéves gyógytornász hallgatója november 30-án kezdett el a kirendelés keretében mint segédápoló dolgozni a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben, ahol hétköznaponként két hétig, december 11-ig segítette a COVID-osztály munkáját. Mint mondja, miután megérkezett a tájékoztatás a hallgatói kirendelésekről, már számított az értesítésre, és pár nap múlva meg is érkezett az e-mail, hogy várják oktatásra és megbeszélésre a kőbányai kórházban.

„Mindenképpen pozitív csalódás ért a kórházban, hiszen az ápolók annak ellenére, hogy rengeteget dolgoznak, végig kedvesek és megértőek voltak velünk, hallgatókkal” – számolt be. Német Dorottya a kórház COVID-osztályának azon a részén dolgozott, ahol a koronavírus-gyanús betegeket ápolták: ők azok, akik tünetekkel érkeztek, de még nem volt teszteredményük, vagy a kórház más osztályán fekve kerültek kontaktusba igazolt fertőzöttel. „Ugyanúgy kezeltük őket is, mintha covidosok lennének, tehát szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben zsilipes beléptetőrendszerrel és elkülönülő zónákkal – mégis könnyebbséget jelentett, hogy nem a legsúlyosabb betegekhez voltunk beosztva” – emelte ki, hozzátéve: minden segítséget és a szükséges védőfelszerelést biztosította számukra az intézmény. Hallgatótársaival elsősorban a nővérek munkáját segítették, például a reggeliztetés során, de végigkísérték a beosztott orvosokat a viziten is. Ekkor ők végezték a vérnyomás, az oxigénszaturáció és a testhőmérséklet mérését, és jegyzetelniük is kellett, a fertőzésveszély miatt ugyanis a lázlapot nem vihették be a COVID-zónában. „Gyógytornásznak tanuló hallgatóként kezdetben volt bennem némi félelem a kórházi munka miatt, ám a támogató környezet és az oktatás után hamar belerázódtam” – fogalmazott az ETK hallgatója.

A legnagyobb nehézséget számára a kórházi feladatok és a tanulás összeegyeztetése jelentette. „Reggel 5 órakor keltem, hogy fél 7-re beérjek a kórházba. Átöltöztem a megfelelő védőöltözetbe, a nővérek segítségével átnéztük a lázlapokat és a betegekkel kapcsolatos legfontosabb információkat – például hogy milyen terápiát kapnak a páciensek –, és egyeztettünk az éjszakás nővérekkel, történt-e valami változás a kórházban ápoltakkal – 8 óra körül pedig már beöltözve kellett megérkeznem a betegágyakhoz. Délután fél 3-3 körül fejeztem be a munkát, ezt követően tudtam elkezdeni tanulni – ismertette a napirendjét. „Szűkös volt az idő a vizsgákra való felkészüléshez, a munka pedig meglehetősen próbára tette az embert, de az oktatók megértőek voltak és a vizsgák időpontjait is igyekeztek úgy meghatározni, hogy az beleférjen a napirendünkbe” – részletezte. Német Dorottya úgy érzi, sokat tanult abból, hogy olyan készségeket is elsajátíthatott, amelyek alapesetben nem tartoznak egy gyógytornász kompetenciái közé. „Fontosnak tartom, hogy aki egészségügyi dolgozónak készül megtanulja, hogyan kell helyt állnia ilyen rendhagyó helyzetekben; hogyan kell  beszélni a betegekkel, türelemmel fordulni feléjük. Ezek mind olyan képességek, amelyeket elsajátítva a jövőben csak profitálhatok belőlük” – fogalmazott.

Számos kedvezmény segíti a járványügyi védekezésben résztvevő hallgatókat

A járványügyi védekezésben részt vevő hallgatók az elsők között részesültek a COVID-19 védőoltásban. A Semmelweis Egyetem vezetése elkötelezett amellett, hogy tanulmányi kedvezményekkel is segítse a védekezésben szerepet vállalókat; ezeket részletesen tartalmazza a vonatkozó rektor-kancellári utasítás 10/A paragrafusa. Az egyetem a minőségből nem enged, azonban a vizsgák során érvényesítettük a rugalmas visszakérdezés lehetőségét – emelte ki dr. Merkely Béla rektor. Az utasításban részletezett tanulmányi kedvezmények keretében a 2020/2021. tanév őszi félévének vizsgaidőszaka a tanév rendje szerint meghirdetett időszakhoz képest két héttel meghosszabbításra került azon hallgatók részére, akik a veszélyhelyzet időtartama alatt önkéntesség vagy kirendelés alapján teljesítettek járványügyi feladatokat, továbbá azokra is, akik a járványügyi feladatok teljesítése során igazoltan átestek a fertőzésen vagy igazoltan karanténba kerültek. Az elmaradt vizsga pótlására a dékán mérlegelése alapján további lehetőség adható azoknak, akik két hétnél hosszabb ideig teljesítettek járványügyi feladatokat, vagy akik ennek teljesítése során karanténba, illetve járványügyi megfigyelés alá kerültek. A szakdolgozat leadásának a tanév rendjében meghatározott határidejét a dékán saját hatáskörben későbbi időpontra módosíthatja, amelyről a hallgatókat az eredeti határidő előtt legalább 15 nappal értesíteni kell. A vizsgával záruló tantárgyak esetében a vizsgára bocsáthatóság feltétele az aláírás megszerzése, amelyre szintén kaptak haladékot az érintettek a vizsgaidőszak harmadik hetéig. A szorgalmi időszakban végzett részteljesítmény értékelések (zárthelyik, demók) pótlására is a korábbiaknál több, legalább 3 lehetőséget kellett biztosítani a vizsgaidőszak alatt. Gyakorlati jeggyel záruló tárgyak esetén legalább 2 javítási vagy pótlási lehetőséget kellett biztosítani a vizsgaidőszak első két hetéig. A szorgalmi időszak végéig következmények nélkül töröltethették a hallgatók azokat a korábban felvett tárgyaikat, melyeket nem sikerült teljesíteni. A Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) térítési díjak jogcímeiről és mértékéről szóló 8. mellékletében meghatározott térítési díjak legfeljebb 50 százalékig mérsékelhetők a 2020/2021. tanévben.

Veres Adrián: Segít az érzés, hogy a hallgatótársaimmal együtt tehetünk valami hasznosat

„Egy pénteki napon érkezett a telefonhívás, amire már tulajdonképpen számítottam is” – meséli Veres Adrián, a Fogorvostudományi Kar (FOK) negyedéves hallgatója, aki két héten keresztül vett részt a pedagógusok országos tesztelésében. „Eleinte kicsit „hadkötelezettség” érzés volt bennem, látva az Országos Rendőrfőkapitányság Teve utcai épülete előtt felállított katonai sátrakat, illetve nagy volt rajtam a nyomás, átéreztem a feladat súlyát, a hatalmas felelősséget, de ez motiválóan hatott rám” – osztotta meg az érzéseit. Veres Adrián a napi beosztást részletezve elmondta: minden reggel 6:30-kor gyülekeztek a Teve utcában, ahol reggel egy negatív gyorsteszttel indulhattak útnak. Napi nyolc, kilenc címre kellett kimenniük, mint mondja, két héten keresztül egy fix csapattal dolgoztak, mely tagjai között fogorvostanhallgatók mellett gyógyszerész, orvostanhallgatók és kormányzati adminisztrátorok is voltak. Veress Adrián pozitívumként emeli ki, hogy rengeteg új embert ismert meg, mint mondja, ő a tavaszi elő hullám idején nehezen viselte a karantént; „most, amikor sok szociális kontaktustól meg vagyunk fosztva, segít, hogy ilyenkor a hallgatótársaimmal együtt tehetünk valami hasznosat, ez a tudat még a reggeli koránkeléseket is elviselhetőbbé teszi” – fogalmazott.

A szűrések mindig teljes védőfelszerelésben az iskola által arra kijelölt külön teremben történtek, ahol, ha minden gördülékenyen ment, akkor nagyjából 45 perc alatt 50-60 pedagógust szűrtek meg. A tanárok szinte mindenhol nagyon kedvesek voltak velünk, sokan megköszönték a munkánkat – osztotta meg Veres Adrián, aki összességében jó élettapasztalatnak tartja a szűrést. Úgy véli, ez jó alkalom volt arra is, hogy különböző pácienstípusok megismerésével gyakorolják a betegekkel való kommunikációt, ami aztán később orvosként is hasznos lesz számukra. „Életre szóló tapasztalatot szereztem ebben az egész társadalom számára rendkívül megterhelő időszakban, és annak is örülök, hogy az elsők között, még a vizsgaidőszak előtt rendeltek ki” – fogalmazott Veres Adrián, aki hangsúlyozta: ő csak egy a sok hallgató közül, akik mind megteszik a kötelességüket. „Csapatot alkotunk, és egymás nélkül sehol sem lennénk” – mondta.

Takács Félix: A gyakorlati képességeim mellett kommunikációs készségeimet is fejleszteni tudom

„A koronavírus okozta vírushelyzet amellett, hogy egy borzasztó világjárvány, nekünk, orvostanhallgatóknak egy lehetőség is, hogy fejleszthessük gyakorlati képességeinket” – emelte ki Takács Félix, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) negyedéves hallgatója. A Hallgatói Önkormányzat alelnökeként kezdetektől részt vett az OMSZ által szervezett szűrések koordinálásában, azonban – mint fogalmazott – az adminisztratív, laptop mögötti munka után úgy érezte, élesben is be kell vetnie magát, így november 30-tól maga is rendszeresen a terepen volt. „Minden hét elején az Erzsébet királyné útján található telephelyen zajlott a gyülekező és első alkalommal a négy állomásból álló oktatás, melynek során elsajátítottuk a gépjárműismeret és -kezelés, a mintavétel, a baleset- és tűzvédelem, a rádióhasználat és kommunikáció alapjait is” – számolt be. Ekkor írták alá az önkéntes szerződéseket is, a jelentkezők pedig maguk döntötték el, hány hetes turnust tudtak és szerettek volna vállalni. Ezt követően kezdhettek el dolgozni a call centerekben, a szűrőpontokon vagy a kiszállásokon – Takács Félix önkéntesként ez utóbbiban vett részt, budapesti és Pest megyei címeken végzett mintavételezést, a sofőrfeladatok ellátásában pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is segítették a munkát. „Először antigén gyorstesztet végeztünk – ha ez pozitív, az automatikusan pozitív esetnek minősült, amit jelentenünk kellett. Negatív antigén teszt esetén viszont PCR-mintavételt is végeztünk” – mondta el, kiemelve: folyamatosan rádiós kapcsolatban voltak a központi irányítással, akik nemcsak a pozitív eredmények regisztrálásában segítették őket, de olyan esetekben is, ha például nem működött a csengő, vagy nem tudták elérni azt, akinél el kellett végezniük a tesztet; ilyenkor a központból igyekeztek felvenni a kapcsolatot az illetővel.

Galéria

5kép

„A mintavételek során nemcsak gyakorlati képességeimet, de például kommunikációs készségeimet is fejleszteni tudtam, hiszen nemcsak a betegekkel kellett beszélnem, de fontos volt a folyamatos kapcsolattartás a munkatársakkal és a központi irányítással is. Sok olyan szituációba kerültem, amiből rengeteg olyan dolgot tanulhattam, amire az iskolapadban nem lett volna lehetőségem – ráadásul mindezzel segíthettük az országot és a lakosságot is” – emelte ki Takács Félix, aki épp ezek miatt igyekezett „édes teherként” tekinteni az önkéntes munkára, amely miatt ugyanakkor kevesebbet tudott készülni vizsgáira. „Ez az időszak nemcsak nekünk volt nehéz, mindenkinek kihívásokkal kellett szembenéznie a maga területén  – az volt a meggyőződésem, ha mindenki felvállalja saját, kisebb áldozatát, akkor az összeadódik, és senkinek sem kell olyan nagy áldozatot hoznia, amelyet ne bírna el” – magyarázta, hozzátéve: Semmelweis Polgárként külön motiválta, hogy úgy érezte, egy olyan közösség része, amelynek tagjai mind mások segítésére tették fel életüket.

Aldubai-Mohamed Muád: Rengeteget tanulhatunk az empátia fontosságáról

„Amikor 2020. október végén megkaptuk a felhívást arról, hogy lehetőség van az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársait segíteni a szűrésekben, a barátaimmal azonnal úgy döntöttünk, hogy önkéntesként csatlakozunk a munkához” – emlékezett vissza Aldubai-Mohamed Muád, a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) harmadéves hallgatója, aki három negyedéves társával Salgótarjánban és környékén 5 napig vettek részt a mintavételezéseken. „Olyan helyet kerestünk, ahol volt még négy szabad hely az általunk kiválasztott hétre. Nógrád megye megfelelt ebből a szempontokból, ráadásul korábban már jártam ott és nagyon szépnek találtam” – mondta el, hozzátéve: a Hallgatói Önkormányzat egy részletes táblázatot állított össze a helyszínekkel, időpontokkal és feladatkörökkel, így átláthatóan össze lehetett egyeztetni a feladatokat a tanulmányaikkal.

A készenléti rendőrség csapatszállító busza a Nagyvárad téri Elméleti Tömb előtt vette fel őt és hallgatótársait. Közvetlenül a salgótarjáni mentőszolgálat központjának a közelében kaptak szállást – nemcsak a számukra kijelölt fogadó, de az egész munkakörnyezet családias volt. „A mentőszolgálat munkatársai nagyon segítőkészek voltak, és pozitív hozzáállásuk is nagy benyomást tett ránk. Mindent megkaptunk az étkezésektől kezdve a megfelelő védő- és munkafelszerelésekig” – mutatott rá. Amint Aldubai-Mohamed Muád honlapunknak mesélte, szerencsésnek érzi magát, hiszen kiváló környezetben és remek kollégák támogatásával dolgozhatott, ráadásul végig azokkal a hallgatótársaival volt beosztva, akikkel együtt jelentkeztek a lehetőségre. „A barátom feladata volt a vezetés, én pedig a mintavételeket végeztem. Egy nap alatt átlagosan körülbelül 150 kilométert tettünk meg és jellemzően 10-15 címre szálltunk ki – az OMSZ-nál azonban arra is figyeltek, hogy a terhelést egyenletes legyen, azaz aki nehéz terepen, sokat autózott egy nap, az kevesebb címet kapott” – emelte ki.

Gyógyszerészhallgatóként kevésbé a közvetlen szakmai tapasztalatokat emelte ki az élményei közül – elmondása szerint inkább azok a kiegészítő képességei fejlődtek, melyeket ugyanolyan fontosnak tart. „Hihetetlenül hasznos kommunikációs tréninget kaptunk, hiszen nemcsak egymással, de a páciensekkel is folyamatosan kapcsolatban voltunk. A legkülönbözőbb korú és társadalmi hátterű emberekkel találkozhattunk, volt ahol a mintavételi eljárást kellett elmagyaráznom, máskor meg kellett nyugtatnom egy illetőt, aki azért esett kétségbe, mert idős édesanyja tesztje pozitív lett. Ezek az esetek nemcsak a kommunikációnkat fejlesztik, de rengeteget tanulhatunk az empátia fontosságáról, az etikus viselkedésről, az egészségügyi dolgozó és a páciensek közötti kapcsolatról is” – tette hozzá.

Szabó Ádám, Dobozi Pálma, Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.