Már elérhető a Semmelweis Egyetem minden hallgatója számára az egyetemi e-mail cím és az ehhez kapcsolódó ingyenes Office 365 szolgáltatás. A Semmelweis-identitást is erősítő fejlesztés folyamatos kapcsolattartást biztosít az egyetem és a hallgatók között, az O365 komplex csomag pedig többek között 1 terabyte személyes, felhőalapú tárhelyet biztosít és online office dokumentumok létrehozását és megosztását teszi lehetővé az egyetemi hallgatók számára.

A 250. jubileumi tanévben valósult meg, hogy a Semmelweis Egyetem minden hallgatója számára hivatalos egyetemi e-mail címet biztosítson és ezen keresztül ingyenesen elérhetővé vált az Office 365 szolgáltatás is – hangsúlyozta dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a világ minden egyetemén kihívás a hallgatók elérése. A folyton változó e-mail címekkel szemben állandó, az adott hallgatóhoz tartozó elérhetőség jött létre, mellyel az egyetemi évek alatt igazolható a hallgatói státusz. A Semmelweis identitás megerősítéséhez is hozzájárul az egyetemi e-mail cím, hiszen az összefogást, az együvé tartozást erősíti – vélte dr. Hermann Péter. Az oktatási rektorhelyettes szerint az egyetemi e-mail cím a rangsorok készítésekor is előnyös, mert sok helyen a hallgatók véleményét csak erről a hivatalos e-mail címről lehet visszaküldeni a manipuláció kiszűrése érdekében.

A szolgáltatást két lépcsőben vezették be, az elsőéves hallgatók augusztus végén, a felsőbb évesek pedig október folyamán aktiválhatták egyetemi e-mail címüket, így mostanra az összes kar minden hallgatója, magyar és nemzetközi hallgatók egyaránt rendelkeznek vele – magyarázta dr. Kiss Levente, a Semmelweis Egyetem Oktatásfejlesztési, – módszertani és – szervezési Központ igazgatója. Az Oktatásfejlesztési, -módszertani és -szervezési Központ ügyfélszolgálatot biztosít az e-mail címekkel kapcsolatban, az O365 általános ügyfélszolgálati támogatását a Microsoftnál érhetik el a hallgatók.

Az O365 csomag többek között felhőalapú e-mail és naptárszolgáltatást tesz lehetővé a Microsoft Exchange Online segítségével, egyetemi domainnévvel. Graduális hallgatók esetében ez a @stud.semmelweis.hu, PhD hallgatók esetében pedig a @phd.semmelweis.hu domain. Lehetővé vált online office dokumentumok, így Word-, Excel-, PowerPoint- és OneNote-dokumentumok létrehozása és szerkesztése webes felületen. Az OneDrive pedig minden felhasználónak 1 terabyte személyes, felhőalapú tárhelyet nyújt. Az e-mail cím és a tárhely jelentőségéről szólva dr. Kiss Levente elmondta, hogy az egyetemi e-mail cím lehetőséget teremthet különböző online adatbázisokhoz való hozzáférésre is, a tárhely pedig a tudásmegosztást, a tanulást is könnyítheti. A kutatásokban résztvevő egyetemisták is találhatnak hasznos alkalmazásokat, a szakdolgozatíró hallgatók számára pedig külön könnyebbség, hogy a szükséges szoftvereket térítésmentesen használhatják az egyetem jóvoltából – hangsúlyozta az Oktatásfejlesztési, -módszertani és -szervezési Központ igazgatója.

Felgyorsul és pontosabbá válik az információáramlás a hallgatók és az oktatók között, hiszen az egyetemi e-mail cím nem változik – említette az egyik legfontosabb előnyt dr. Tornóci László, az E-learning és Digitális Tartalomfejlesztő Igazgatóság informatikai vezetője. Hozzátette: oktatóként illetve az e-learning rendszerek üzemeltetésében résztvevő szakemberként is azt tapasztalta, hogy a Neptunban vagy a SEKA-rendszerben sokszor régi, már nem aktív e-mail címen próbálja meg elérni a hallgatókat az egyetem.

Már több éve felmerült ötletként a közös egyetemi e-mail cím bevezetésének lehetősége, de a koronavírus-járvány terjedése tette sürgetővé a minél szélesebb körű online tanulási lehetőségek és a biztos elektronikus elérhetőség meglétét – hangsúlyozta dr. Tornóci László. A fejlesztés hátteréről szólva elmondta, hogy a nemzetközi GEANT égisze alatt szerte Európában a felsőoktatásban elterjedt EduID (egyetemi nevén SEKA) és Office azonosítást kapcsolták össze egy rendszerré, a névazonosságokat kiszűrve az e-mail címek generálásakor. A tesztidőszakban a HÖK egy kisebb csoportja kezdte el használni a szolgáltatást 2020 januárjában, ehhez csatlakozott mostanra minden hallgató. Ez az egylépcsős azonosítás nagyon kényelmes a felhasználóknak, de a korszerű felhasználókezelésen túl további előny, hogy a tárhely a végzésig használható, a mobileszközökön mindig elérhetőek az adatok. Az egyik leghasznosabb alkalmazás dr. Tornóci László szerint a OneNote, aminek segítségével a jegyzetelés, a tételkidolgozás és a tételek egymás közötti megosztása lesz egyszerűbb.

Az egyetemi e-mail címek aktiválására vonatkozó információkat rendszerüzenetben kapták meg a hallgatók a jelenleg használt e-mail címükre. Bővebb szolgáltatásismertetés és a bejelentkezéssel kapcsolatos támogatás ezen az oldalon érhető el.

Vas Dóra
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.