Az egyetem méltóságjelvényei között jelentős szerepet tölt be a jogar, aminek másolatát itt őrzik a Pénzügyi Igazgatóság Főpénztárában egy zárt vitrinben – mondta Szepesi Zoltán, akiben, mint fogalmazott, igen erős a történelmi tárgyak, így az egyetem relikviái iránt érzett tisztelet. Ez már csak azért sem meglepő, mert a Biztonságtechnikai Igazgatóság rendészeti vezetőjeként ők felelnek ezeknek az értékeknek az őrzéséért és szállításéért, így jól ismeri az egyetemi jelképeket. A számára legkedvesebbről, a jogarról számos érdekességet is megosztott.

A Semmelweis Egyetem ma is használt jogara 1772-ben készült el a Nagyszombati Egyetem orvoskara számára, amiből a 90-es években készült egy másolat. Az eredetit a rektor irodájában egy teljesen zárt vitrinben őrzik komoly technikai védelem mellett; a legkisebb mozgásra is rögtön jelez a Központi Diszpécser- és Járőrszolgálatnál, illetve a Portaszolgálatnál. Nemcsak az őrzésre, a szállításra is szigorú szabályok vonatkoznak – ismertette. A jogart csak kesztyűben szabad megérinteni, fegyveres kísérettel szállítják a különböző egyetemi rendezvényekre; előfordul, hogy a nagyobb eseményekre akár 5-6 ember is kíséri. Az eredetit csak nagyon ritkán, kiemelt alkalmakkor használják.

Galéria

4kép

Szepesi Zoltán elmondta, az eredeti és a másolat között, bár első ránézésre nagyon hasonlít egymásra, bőven akadnak különbségek – a több száz év meglátszik a készítési technikában is – amit a szakavatott szemek rögtön észre is vesznek. Mint mondta, a Vagyonvédelmi Osztály több munkatársa azonnal felismeri ezeket a különbségeket. A több kilós, arany és ezüst ötvözetéből készült jogar tetején Szent Lukács, az orvosok védőszentje található. A fejezet alatti nóduszon orvosszentek szerepelnek: Szent Kozma és Szent Damján.

Szepesi Zoltán szívéhez közel áll egy másik tárgyi emlék is, amire ő maga bukkant rá az interneten, és amiről aztán kiderült, hogy a magyar bábaképzésben használták, melynek egyik bástyája a Semmelweis Egyetem volt. „Ez egy öt perces homokóra, ami egykor a Magyar Bábaképző falát díszítette, melynek egyik központja a Rökk Szilárd utcában volt” – mesélte. Az órát megvásárolták, így az  jelenleg a Biztonságtechnikai Igazgatóság osztályvezetői irodájának falát díszíti, sőt már funkciója is van, szükség esetén a kollégák felszólalási idejét jelzi – mondta mosolyogva Szepesi Zoltán, aki öt éve dolgozik az igazgatóságon.  

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.