Több mint száz tudományos előadást tartottak a Korányi Frigyes Szakkollégium által 21. alkalommal megrendezett Korányi Frigyes Tudományos Fórumon. Az alapkutatás, a konzervatív orvostudomány és az operatív szakmák körébe tartozó előadásokat felvonultató kétnapos konferencia célja, hogy elősegítse a fiatal kutatók közti tudományos kapcsolatfelvételt és együttműködést.

RS46857_KA-20160310-IMG_7600-scrDr. Szél Ágoston rektor a fórumot megnyitó köszöntőjében úgy fogalmazott, a szakkollégium az egyetem egyik ékszere, dísze, ahol mindig az egyetem tradícióival harmonizáló szellemiség és hangulat uralkodik, ami példaértékű. Itt az ember érzi, hogy a hallgatók a legfontosabb feladatukra koncentrálnak, vagyis arra, hogy olyan orvosokká, fogorvosokká, gyógyszerészekké, szakemberekké váljanak, akikre az egyetem, az ország, a tanárok és a szüleik büszkék lehetnek – mondta. Kiemelte, hogy a szakkollégium rendkívül értékes eleme annak a folyamatnak, amelynek során az egyetem a hallgatók karrierjét az egyetemi évek alatt és azután is végigkíséri. Hozzátette, hogy a kutatóegyetemi pályázatokban is hangsúlyos a tehetséggondozás és ezen belül a szakkollégiumoknak is kiemelt szerepe van. Ez a tehetséggondozásra fordított figyelem kiemeli a Semmelweis Egyetemet a többi intézmény közül – mondta. Végül egy személyes történettel zárta beszédét, amiben fiatal kutatóként szerzett élményeit elevenítette fel az első tudományos konferencia izgalmairól.

RS46853_KA-20160310-IMG_7619-scrDr. Kellermayer Miklós, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója, Talentumaim megsokszorozása című nyitó előadásában tíz olyan motiváló gondolatot, tanácsot sorolt fel, amelyek segíthetnek a fiatal kutatóknak abban, hogy kitartóbbak és eredményesebbek legyenek. Felidézte a talentum szó eredeti értelmét és a bibliai történetet is. Ajándékokkal indulunk neki az életnek, és ezeket az ajándékokat, ha jól bánunk velük, kamatoztathatjuk is – fogalmazott. A legfontosabb tanácsok között szerepelt egyebek mellett a rossz szokások tudatos lecsiszolása, a napi terv elkészítése, a magas célok kitűzése, az érzelmek tudatos kontrollálása és a kitartás a siker eléréséig. Dr. Kellermayer Miklós szerint a célok tudatos kitűzésével, az átgondolt tervezéssel és a pozitív energiákra való koncentrálással az ajándékba kapott talentumok megsokszorozhatók.

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

9kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.