A hazai és a Moszkvában megtartott nemzetközi Tudományos Diákkonferencián kiváló eredményeket elért TDK és PhD-hallgatók számoltak be kutatásaikról a Semmelweis Szalonban megrendezett Kerpel Tehetségnapon. A Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjának immár nyolcadik rendezvényén a hallgatók egyúttal zenei és tánctudásukat is bemutathatták.

RS31204_KA-20150511-IMG_4088-kerpel-nap-scrA résztvevőket dr. Fekete György, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program Tanácsának elnöke köszöntötte, külön kiemelve a partner középiskolák jelen lévő képviselőit. Mint elmondta: a Semmelweis Egyetemre felvett diákok jelentős része évről évre ezekből az intézményekből érkezik.

RS31202_KA-20150511-IMG_4092-kerpel-nap-scrDr. Szél Ágoston rektor arról beszélt, hogy ha időben felfigyelnek egy fiatalra és segítik az előrejutását, tehetsége beérhet és elérheti céljait. Ellenkező esetben, segítség nélkül azonban a tehetség nem feltétlenül tud kibontakozni. Elméletét Szent-Györgyi Albert szavaival érzékeltette: „van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csudát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott se lett volna.” Önöket egy grémium alkalmasnak ítélte arra, hogy az egyetem megpróbáljon minden segítséget megadni tehetségük kibontakoztatásához – mondta dr. Szél Ágoston a Kerpeles hallgatóknak. A rektor beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem több szinten végez tehetséggondozást, ezzel pedig a felsőoktatási intézmények között kiemelkedően jól teljesít. Egy egyetem legfőbb feladata a talentum és a képesség kibontakoztatása – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez az Európai Kutatóegyetemek Egyesületének mottója is.

RS31192_KA-20150511-IMG_4109-kerpel-nap-scrDr. Szabó Attila, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program titkára elmondta: a Kerpel program mellett a tehetséggondozás másik alapját az idén hatvan éves Tudományos Diákkör adja, ami szintén hozzájárult az eddigi sikerekhez. Felidézte, hogy 2015-ben a Semmelweis Egyetem szervezhette a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos és Egészségtudományi Szekcióját, itt számos díjat vehettek át az egyetem hallgatói, akik az OTDK mellett más hazai és nemzetközi konferenciákon is sikerrel szerepeltek. Példaként említette, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” pályázatának egyik idei ösztöndíjasa Kellermayer Dalma Lucia ötödéves orvostanhallgató, dr. Tóth-Vajna Gergely és dr. Tóth-Vajna Zsombor rezidensek pedig a La Femme 50 Tehetség pályázat legutóbbi díjazottjai. Egy jelentősebb intézet teljesítményével is felvenné a versenyt, ha összeszámolnánk, hány előadás és tudományos publikáció született a Semmelweis Egyetem hallgatóitól – hangsúlyozta.

RS31199_KA-20150511-IMG_4096-kerpel-nap-scrA köszöntőket követően a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program négy hallgatója számolt be tudományos eredményeiről. Elsőként dr. Négyesi János PhD-hallgató tartott „Szomatoszenzoros stimuláció elhelyezkedésének hatása a vizuomotoros képesség végtagok közti átvitelére” címmel előadást, majd Kovács Kata hatodéves orvostanhallgató beszélt a hipotermiával kezelt aszfixiás újszülöttek keringési elégtelenségének vizsgálati eredményeiről. Ezt követően Fenyves Bánk Gábor hatodéves orvostanhallgató a felejtés genetikai hátterébe nyújtott betekintést, Vajk Dóra harmadéves orvostanhallgató pedig egy fehérje in vitro transzlációját ismertette.

RS31169_KA-20150511-IMG_4222-kerpel-nap-scrAz eseményt a tehetséggondozó program hallgatóinak kulturális műsora zárta. Kovács Klaudia másodéves orvostanhallgató klarinétozott, majd Kugler Szilvia negyedéves orvostanhallgató saját novellájának egy részletét olvasta fel, amit Somlyay Máté ötödéves gyógyszerészhallgató természetfotóival illusztráltak. Ezt követően Hajdú Rozina Ida hegedűjátékát hallhatta a közönség Csűry Tamás Dániel zongorakíséretével, mindketten másodéves orvostanhallgatók, az este zárásaként pedig Kovács Kata hatodéves orvostanhallgató kalotaszegi táncokat adott elő testvérével.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.