RS24059_KA-20141027-IMG_2606-scr (1)Több mint 130 résztvevő érkezett a világ mintegy 25 országából az „International Symposium on Scientific and Regulatory Advances in Complex Drugs” kétnapos konferenciára, melynek főszervezője a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézete volt.

Dr. Klebovich Imre, a konferencia társelnöke, a Gyógyszerészeti Intézet egyetemi tanára a megnyitón emlékeztetett arra, hogy a mostani program előzményének tekinthető az immár 14 éves múlttal bíró bioekvivalencia workshop-sorozat. Ugyanakkor a mostani szimpózium a biológiai és nem biológiai komplex gyógyszerekre fókuszál, Európában pedig ez az első ilyen témájú nemzetközi szimpózium – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a komplex gyógyszerek esetében paradigmaváltásra van szükség a hatósági engedélyezés tekintetében. Céljuk, hogy átfogó képet adjanak a programmal e multidiszciplináris terület jelenéről és várható dinamikus fejlődéséről.

RS24054_KA-20141027-IMG_2621-scrDr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: nagy büszkeség számára rektorként megnyitni a konferenciát, és látni, hogy az egyetem kara, illetve intézete ilyen nemzetközi színvonalú szimpóziumot szervez. Az ilyen és hasonló rendezvények növelik a Semmelweis Egyetem nemzetközi hírét – emelte ki. Emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a Semmelweis Egyetem három nyelven oktat, és másodszor nyerte el a kutatóegyetem címet, a Gyógyszerésztudományi Kar pedig mindig is élen állt a tudományos eredményekben. A tudás hatalom – idézte a rektor Sir Francis Bacont, rámutatva, hogy a konferencia résztvevői reprezentálják a tudást, mely hatalmat ad.

A szimpózium másik társelnöke, Vinod P. Shah, a Nemzetközi Gyógyszerész Federáció tudományos titkára, az Amerikai Gyógyszerésztudományi Társaság (AAPS) előző elnöke, a Semmelweis Egyetem díszdoktora arról szólt, hogy a szimpózium egy új lépést jelent, hiszen eddig mindig a bioekvivalencia állt a középpontban, de a tudomány tovább fejlődött, így a szervezők is új területre léptek, mégpedig a komplex gyógyszerek irányába.

A szimpózium megnyitóján dr. Kőszeginé dr. Szalai Hilda a GYEMSZI – Országos Gyógyszerészeti Intézet nevében köszöntötte a résztvevőket. Beszédet mondott a megnyitón dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, valamint dr. Bagdy György, az MTA Gyógyszerésztudományi Bizottságának elnöke, a SE Gyógyszerhatástani Intézet igazgatója

A résztvevők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt dr. Peep Veskiről, a korábbi bioekvivalencia workshopok rendszeres résztvevőjéről. Dr. Peep Veski Észtországban született, de a Semmelweis Egyetemen végzett gyógyszerészként, a SE díszdoktora volt, s komoly együttműködést alakított ki a Gyógyszerészeti Intézettel, illetve dr. Klebovich Imre munkacsoportjával.

RS24032_KA-20141027-IMG_2740-scrA két napos nemzetközi konferencián a poszterszekciók mellett mintegy 20 előadás hangzott el, melyek felölelték a különböző típusú bioszimiláris, bioekvivalencia-, bioanalitikai, gyógyszertechnológiai és speciális formulációs vizsgálatok új lehetőségeit és előírásait, valamint a biológiai és nem biológiai komplex gyógyszerek vizsgálati követelményeit. Külön hangsúlyt kaptak mindezek hatósági és klinikai szempontjai.  

A kétnapos konferencia végén bemutatták a bioekvivalencia workshopok történetéről szóló, most kiadott „History of Hungarian Bioequivalence Workshops” című könyvet.

A szimpózium szervezésében részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Gyógyszerésztudományi Bizottsága, valamint Elválasztástudományi Munkabizottsága, és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság. Több nemzetközi gyógyszerészeti tudományos szervezet is a konferencia védnökei közé tartott, így az AAPS mellett az Európai Gyógyszerésztársaságok Szövetsége (European Federation of Pharmaceutical Societies, EUFEPS) és a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP).

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.