Második alkalommal tartottak diplomaosztót a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös orvosi biotechnológiai mesterképzésén. Az oklevelet dr. Tímár József oktatási és általános rektorhelyettes, illetve dr. Szolgay Péter kari dékán adták át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának ünnepi rendezvényén. Az orvosi biotechnológiai MSc szakot egy hallgató, Ficho Erzsébet végezte el sikeresen, aki okleveles orvosi biotechnológus képesítést szerzett.

A koncepciót és az elsajátítható kompetenciákat tekintve világviszonylatban az elsők között indult el néhány évvel ezelőtt a „Molekuláris bionika” alapképzés, majd a két ráépülő mesterszak, az „Infobionika”, illetve az „Orvosi biotechnológia”. A bionika az élő szervezetek alkalmazkodási mechanizmusaival foglalkozó tudományág, a szükséges szaktudást pedig egy olyan képzés biztosítja, mely a két egyetem egymást kiegészítő tudására épít. A 2012 februárjában indult négy féléves képzésre azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek biomérnök, vegyészmérnök, orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus, biológia vagy kémia szakos diplomával.

A végzett orvosi biotechnológusok természettudományos, informatikai és orvostudományi ismeretekkel egyaránt rendelkező szakemberekként képesek a biomedicinális tudományterületeken önállóan kutatási, alkalmazási, fejlesztési és működtetési tevékenységet végezni. A szak leírása szerint a résztvevők egyebek mellett molekuláris biológiát és patológiát, biokémiát, sejtbiológiát, valamint élettant hallgathatnak, de a számítógépes programozásban is szereznek új ismereteket. Ezen kívül bioinformatikai, biostatisztikai, valamint gyógyszerkutatási és orvos-biológiai módszereket is megismerhetnek, illetve gazdasági és jogi alapismeretekkel gazdagodhatnak. 

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.