Beszerzések SAP-ban történő rögzítésében történő változások

  1. A változás beszerzésszakmai leírása

Hivatkozva a Beszerzési Szabályzat 2.1.2. pontja (3) bekezdésében foglaltakra, jelen dokumentum közzétételétől a következő változások lépnek életbe.

Miután a Beszerzési Szabályzat 2.1.2. pontja (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, azaz a beszerzési igény SAP rendszerben történő rögzítésének alkalmazásához szükséges informatikai háttér megvalósult, a Szabályzat „3. Átmeneti rendelkezések” című fejezetében foglaltak helyett a továbbiakban a hivatkozott pontban foglaltak az irányadóak.

A tájékoztató jellegű beszerzést minősítő lapokat (BML-eket), illetve a 45-ös iktatószámú technikai szerződéseket felváltja az SAP-ban az ME51N tranzakció.

A nettó egymillió forintot meg nem haladó értékű, nem külön szabályozott tárgykörbe tartozó beszerzési igényeket az SAP ME51N tranzakcióval kell rögzíteni. A továbbiakban ezen igények esetében BML-t nem kell kiállítani.

A nettó egymillió forintot meg nem haladó értékű kiemelt termékek esetében továbbra is szükséges BML-t kiállítani, és azt minősítésre megküldeni a Beszerzési Igazgatóságra, az illetékes szakigazgatóságon keresztül. Amennyiben a beszerzést saját hatáskörbe utalja a Beszerzési Igazgatóság, és az az ajánlatok bekérését követő ajánlat-elfogadás alapján valósul meg (írásbeli szerződés nélkül), abban az esetben a megrendelés adatait az ME51N tranzakcióval kell rögzíteni. A BML azonosítót a fejadatban ebben az esetben is kötelező rögzíteni.

A nettó egymillió forintot elérő egyszerű beszerzések, illetve a központosított közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződéseket 46-os iktatószám alatt kell továbbra is rögzíteni.

  1. Változások az SAP kezelésében

Az egymillió forint alatti beszerzések (anyag, eszköz, szolgáltatás-biztosítás) esetén, ahol nem készült valódi (papíralapú) szerződés, és nem kiemelt termékről van szó, nem kell BML-t készíteni, illetve egyszerűsített szerződést rögzíteni. A beszerzési igény rögzítendő (BMIG tranzakció kód ME51N). A BMIG-hez nem tartozik rendelési könyv, így nem kell beküldeni a Cikktörzs karbantartó csoportnak.

Budapest, 2020. november

1.melléklet_Beszerzés vált

BMIG leírás

 

                                                                                   Baumgartnerné Holló Irén sk.