Kedves Kollégák!

Szeretettel várjuk Önöket 2024-ben induló, 13 alkalmas Fogpótlástan Haladóknak képzés sorozatunkra.
Az alábbi 13 kurzuson a fogpótlástan egy-egy kihívást jelentő területét tekinthetik át, a témában járatos egyetemi oktatók vezetésével.
A kurzusokra egyesével is lehet jelentkezni!
Jelentkezni az OFTEX rendszerén keresztül lehetséges, a kurzusok a lenti táblázatban megadott kódokkal találhatók meg.

A képzésekre péntek délutánonként és/vagy szombaton kerül sor, és minden esetben egy elméleti és egy gyakorlati részből állnak.

Kinek szólnak kurzusaink?

A kurzusokat minden olyan fogorvos kollégánknak ajánljuk, akik szeretnének megismerkedni a protetikában alkalmazott legújabb módszerekkel, anyagokkal és technológiákkal. Mivel manapság a fogorvoslás egyes területei szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért a kurzus ideális más szakterületeken dolgozóknak is, hogy betekintést nyerhessenek a fogpótlástan legmodernebb eszköztárába.
A képzés ezen kívül hasznos tudást és támpontot nyújt azoknak is, akik fogpótlástan szakvizsga megszerzésén gondolkodnak.

A kurzusok témái, előadói és időpontjai

Helyszín
Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinika
1088 Budapest, Szentkirályi utca 47.

Ár
Egynapos kurzus esetén: 80.000 Ft/fő
Kétnapos kurzus esetén: 160.000 Ft/fő

Jelentkezés
Jelentkezni az OFTEX rendszerén keresztül lehet.
Az egyes kurzusalkalmak a táblázatban feltüntetett kódokkal találhatók meg a rendszerben.

A kurzus részletes tematikája

1. Dr. Jász Máté – Mitől lesz JÓ az előadásom? Miért fognak emlékezni az előadásomra? Analóg és digitális előadástechnika

2024. február 9.

Részletek hamarosan

2. Dr. Linninger Mercedes – Általános orvosi betegségek fogorvosi vonatkozásai. Fogorvosi dokumentáció

2024. február 16.

Kurzusunkon betekintést nyújtunk azokba a különleges helyzetekbe, melyek általános orvosi vonatkozásai befolyásolhatják munkánk eredményét. Olyan betegségekről, állapotokról beszélünk, melyek jól alkalmazott protokollja segítheti a sikeresebb orvos-beteg viszonyt. A szakmánkra vonatkozó speciális jogszabályi környezet megismertetésével pedig felkészítjük kollégáinkat a szigorú dokumentációs kötelezettség formai fontosságára, és annak szükségességét is bemutatjuk mind a páciensjogok, mind az orvosérdekek szempontjából.

3. Dr. Mikulás Krisztina – Modern szemlélet az implantációs protetikában: hagyományos vs digitális módszerek

2024. február 23. 9:00-16:45 és február 24. 8:30-16:00

További előadók: Dr. Kispélyi Barbara, Dr. Schmidt Péter, Dr. Jász Máté, Dr. Déri Tamás, Dr. Vecsei Bálint, Dr. Nagy Zsanett, Dr. Joós-Kovács Gellért, Dr. König János, Dr. Takács Emőke, Dr. Tajti Péter

A természethű, esztétikus és hosszú távon is sikeres implantációs fogpótlások készítése nagy kihívás napjainkban. Alapvető feltétele a periimplantáris kemény- és lágyszövetek épségének megőrzése, a protetikai szemléletű implantátum pozíció és restaurátum tervezése (implantátumfej 3D kialakítása, implantátum – implantátum fej illeszkedése), az anyagválasztás és a megfelelő munkafolyamat kiválasztása.
Továbbképző kurzusunk a digitális tervezést, a gnatológiai szempontokat, a CBCT alapismereteket, az implantációs lenyomatvételi eljárásokat, az individualizált implantátumfej-restaurátum komplex kialakítási szempontjait, a digitális workflow-t és az anyagtani szempontokat mutatja be, számos hands-on segítségével.

A kurzust eszközökkel a Straumann Group támogatja.

A kurzus programja:
● Protetikai szemléletű implantátum pozíció tervezés – Dr. Kispélyi Barbara
● Arcív és egyéni értékű artikulátor használata az implantációs protetikában. Digitális mozgáselemzés. – Dr. Schmidt Péter
● Állkapocsízületi helyzetek, CR meghatározás módszerei – Dr. Jász Máté
● Analóg vs digitális workflow az implantációs protetikában- Dr. Mikulás Krisztina
● CBCT alapismeretek – Dr. Vecsei Bálint
● Backward planning – Dr. Mikulás Krisztina
● Navigációs sablon tervezése – Dr. Tajti Péter
● Implantprotetikai lenyomatvételi eljárások nagy kiterjedésű implantációs fogpótlásoknál – Dr. Déri Tamás, Dr. König János
● Protetikai lágyrész-menedzsment és az individualizált restaurátum – Dr. Mikulás Krisztina
● Egyedi vs gyári fejek? Csavarozott vs cementezett? – Dr. Mikulás Krisztina
● Anyagtani szempontok – Dr. Tajti Péter
● Szupportív terápia – Dr. Mikulás Krisztina
● Terhelési lehetőségek, Ideiglenes implantátum elhorgonyzású restaurátumok tervezésének aspektusai – Dr. Mikulás Krisztina
● Radiológiai kiértékelés és a tervezés szempontjai az implantációs protetikában, parodontálisan károsodott fogak esetén – Dr. Mikulás Krisztina
● Emergencia profil formálás lehetőségei – Dr. Mikulás Krisztina, Dr. Takács Emőke
● Az emergencia profil átmásolásának lehetőségei (individualizált hagyományos módszer) – Dr. Nagy Zsanett, Dr. Déri Tamás, Dr. Mikulás Krisztina
● Az intraorális szkennelés gyakorlata az implantációs protetikában – Dr. Joós-Kovács Gellért
● Implantátum szintű restaurátum digitális tervezése – szóló monolitikus restaurátum esetében – Dr. Joós-Kovács Gellért, Dr. Mikulás Krisztina

4. Dr. Schmidt Péter – Arcív, egyéni értékű artikulátor, támasztócsapos regisztráció elméletben és gyakorlatban

2024. március 8. 14:00-19:00

Az egy délutánt felölelő kurzuson a résztvevők elméleti felkészítés után a gyakorlatban is megismerkedhetnek a fogpótlástani szakvizsga követelményrendszerébe tartozó arcív és az egyéni értékű artikulátorok használatával. Áttekintjük a centrális relációs helyzet meghatározásának lehetséges módjait, majd a gyakorlatban is bemutatjuk a támasztócsapos regisztráció menetét. A képzés zárásaként a TMD határterületeiről hallhatnak előadást a résztvevők

5. Dr. Schmidt Péter – Direkt sínkészítés hands-on kurzus

2024. március 22. 14:00-19:00

A hands-on kurzuson elméleti felkészítés után a résztvevők egymásnak készítenek direkt módszerrel Michigan síneket. A képzés rendkívüli népszerűségét a maximálisan gyakorlatias szemlélet és megvalósítás adja, melynek során nagy tapasztalatú kollégáink végig a résztvevőket instruálva, a buktatókat kiemelve készítik fel a kollégákat a későbbi önálló munkára.

6. Dr. Borbély Judit – Intraoralis szkennelés elmélete és gyakorlata

2024. április 5. 9:00-17:00

További előadók: Dr. Róth Yvett, Dr. Vitai Viktória, Dr. Schmalzl Judit, Dr. Pál Adrienn

A kurzus célja az intraorális szkennerek klinikai és laboratóriumi digitális munkafolyamatokban betöltött szerepét ismertetni és bemutatni, hogy miben más a digitális útvonal, mint a hagyományos eljárások. Gyakorlatorientált kurzusunkon a résztvevőknek alkalma lesz különböző szkennerekt kipróbálni, megtanulni a pontos digitális lenyomatvétel alapelveit, a hatékony szken-stratégiákat, kvadráns és teljes fogív szkenek készítésének lépéseit, valamint a lenyomatvétel mellett a szkennerek hasznos kiegészítő funkcióit. Bemutatjuk a Fogpótlástani Klinika hazai piacon elérhető intraorális szkennereket összehasonlító vizsgálatát, ezzel útmutatást nyújtunk a szkennerek közti eligazodáshoz. Az intraorális szkennerek pontosságának tudományos vizsgálatai során szerzett tapasztalatainkat a mindennapos gyakorlatban hasznos tanácsokként prezentáljuk.

A kurzust eszközökkel a Dental- Trade Kft és a Dental Plus Kft támogatja.

A kurzus programja során célunk a résztvevőkkel megismertetni:
● a szkennerek digitális munkafolyamatokban betöltött szerepét.
● a digitális lenyomatvétel előnyeit.
● a Fogpótlástani Klinika hazai piacon elérhető szkennereket összehasonlító weboldalának használatát a praxishoz legjobban illő szkenner kiválasztásához.
● az intraorális szkennerek pontosságát értékelő vizsgálataink eredményeinek klinikai gyakorlati hasznát.
● a szkennelés lépéseit Trios és Medit intraorális szkennerekkel.
● a pontos digitális lenyomatvételhez szükséges szken-stratégiákat és klinikai útmutatásokat.

7. Dr. Jász Máté – Fogpótlások készítése lenyomatvételtől a cementezésig

2024. április 12. 8:00-13:30

Fogpótlások készítésekor az egyik legkritikusabb munkafolyamat a lenyomatvétel. A fogtechnikusnak átadott lenyomat nem csak egy nélkülözhetetlenül fontos információhalmaz, de egyben a fogorvos névjegye is.
Mit tegyünk, hogy ez a névjegy a lehető legjobb képet mutassa rólunk?
Ha pedig a lenyomatvételen sikeresen túljutottunk és a fogtechnikus is tökéletesen végezte a
munkáját, még mindig mindent elronthatunk az utolsó lépés során, a cementezéssel.
Mit, mivel és hogyan érdemes becementezni, hogy a pótlások esztétikája és funkciója tíz év múlva is megfelelő legyen?
Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

8. Dr. Körmendi Szandra – Részleges lemezes fogpótlások, elhorgonyzási eszközök, anyagok

2024. április 19. 14:00-19:00

Kurzusunkon a részleges lemezes fogpótlások témakörével foglalkozunk, annak ritkán tárgyalt részleteit is elemezve, valamint az implantációs protetika és epitézisek témakörét is körbejárjuk a téma szempontjából.

9. Dr. Joós-Kovács Gellért – CEREC chairside rendszer (szkennelés, tervezés, marás, egyediesítés)

2024. május 3. 8:00-15:00

További előadók: Dr. Vitai Viktória

Esztétikusat, azonnal, lehetőleg ingyen. A páciensek egy jelentős része ezen kívánságok mentén szokta megfogalmazni a kéréseit. A kurzuson lehetőség nyílik megismerni egy olyan módszer elemeit, amellyel a páciens-orvos találkozások számát egyre lehet csökkenteni (angolul same-day dentistry, egynapos fogászat) úgy, hogy közben magas minőségű fogpótlást tudunk készíteni.

A kurzus programja:
● Chairside CAD/CAM koncepció – Dr. Vitai Viktória
● Szkennerek, szék melletti CAD/CAM rendszerek – Dr. Vitai Viktória
● Felhasználható anyagok – Dr. Joós-Kovács Gellért Levente
● Primescan szkenner használata – Dr. Joós-Kovács Gellért Levente
● Tervezés CEREC-kel – Dr. Joós-Kovács Gellért Levente
● Fogpótlás gyártása, véglegesítése, egyediesítése – Dr. Joós-Kovács Gellért Levente

10. Dr. König János – Teljes fogsor készítése a XXI. században, elmélet és gyakorlat. Fogpótlások javítása

2024. május 10.

A „Fogpótlástan Haladóknak“program ablakot nyit a fogpótlástan olyan területeire, amelyre a graduális képzés során nem kerülhetett a fókusz. Jelen kurzus a neurológiailag kompromittált páciensek protetikai ellátási lehetőségeit tárgyalja, valamint szó lesz a különböző típusú fogpótlások javításáról, és a teljes lemezes fogpótlások készítésének sarkallatos pontjairól.

A kurzus témái:

14:00-14:45: Dr. Károlyházy Katalin PhD: Epilepsziás, sztrókon átesett betegek fogászati ellátása

14:45-15:30: Dr. Jász Máté PhD: Fogpótlások javításának lehetőségei

16:00-20:00: Dr. König János: Öt rövid lecke teljes lemezes fogpótlások témaköréből

11. Dr. Berze Ildikó – Abszolút izolálás a fogpótlástani gyakorlatban, csonkkiegészítés üvegszálas csappal

2024. május 24.

Az egynapos kurzus alatt sorra vesszük a kofferdam izolálás kihívásait, konkrét klinikai szituációkon keresztül beszéljük meg a megoldásokat. Külön szekcióban foglalkozunk az üvegszálas csappal történő csonkkiegészítéssel, elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt. Legyen szó preparált fogak, nyaki kavitások, vagy éppen torlódott fogazat abszolút izolálásáról, a nap végére a résztvevők számára egyik sem jelent majd akadályt.

12. Dr. Mikola Éva – Fogászati fényképezés – elmélet és gyakorlat

2024. június 1.

Részletek hamarosan

13. Dr. Borbély Judit – Digitálisan megerősített esztétikai fogászat, mosoly tervezés, digitális wax up, modern anyagok

2024. június 7-8.

Részletek hamarosan

További kérdéseikkel az ?. email címen kereshetnek minket.

Üdvözlettel: a Fogpótlástani Klinika oktatói