Jó, belátom igazad van. Elsőre talán nem hathat hétköznapinak egy egyetemi mentorprogram nevének a Kavics. Engedd meg, hogy elmeséljek egy történetet és remélem te is belátod, hogy mégiscsak van benne némi ráció, hogy így hívnak minket.

Szóval anno 2017-ben, amikor még csak (ki)alakulóban volt a Kavics, közel sem voltunk biztosak abban, hogy mi is legyen a nevünk. Abban biztosak voltunk, hogy mit szeretnénk, hogy mit képviseljen maga a program, így hamar körvonalazódott az is, hogy mit szeretnénk, mit képviseljen a nevünk:

  • legyen könnyen megjegyezhető
  • legyen barátságos, bizalomkeltő (Nem szerettünk volna túlságosan formális vagy rideg nevet választani, így a sima Mentorprogramot indulásból elvetettük.)
  • valahogy tükrözze a kreativitást, a segítő szándékot és a közösséget
  • és azt, hogy bárki megtalálhatja a helyét köztünk.
forrás: pixabay

Eleinte olyan nevek kerültek terítékre, mint a Kapocs, Bázis, Együtt vagy az Unilife. Azonban egy kis kutatás után rá kellett jönnünk, hogy a legtöbb egyértelmű név, mint amilyeneket fel is soroltam már foglalt volt, volt olyan, amelyiket csak egy nagyon pici inaktív közösség foglalta, de mégiscsak foglalt volt.

Végül a hosszas gondolkodás után, egy egészen véletlenszerű ötletként jelent meg a Kavics.  Ami kicsit távolinak tűnt, mégis valahogy passzolt.

Hiszen gondoljatok csak a ZEN kavicsokra (kövekre, ha úgy tetszik), micsoda harmónia árad belőlük, micsoda egyensúly és béke. Pedig mindegyik kavics más méretű, alakú, olyan sokszínűek, mint a hallgatók nálunk. Mindenkinek megvan a maga története, viszont onnantól, hogy beléptünk az egyetemre, kicsit közösen is írjuk: célunk, hogy segítsünk mindenkinek megtalálni az egyensúlyt, hogy mennyit kell tanulni,hogy mit érdemes, ha arról van szó, akkor munka, szórakozás és a levelezősökkel pedig akár arról is lehet szó, hogy a család mellé hogyan passzol az egyetem.

forrás: Kavics

Azután, ahogy egyre több tagunk lett és megkérdeztük tőlük, hogyan is passzolhat hozzánk a Kavics név, több különböző kreatív választ kaptunk, mint:

  • a kavics egy olyan kőszikla, ami “túléli” az egyetemi éveket, “maradandó” sérülés nélkül.
  • a kavicsokból milyen alkotásokat lehet építeni, egyfajta alapként, téglaként tekintve, tehát, hogy mindenki mást hoz, de közösen felépíthetünk valami nagyszerűt és mindenkire szükség van.

Aztán, ahogy benne vagyunk a programban egyre többet jelent a Kavics, barátokat, közösséget, támaszt, néha pedig egy jóízű nevetést.

Te mit gondolsz, számodra mit jelent(het) a Kavics?

 

Benke Fruzsina, Kavics alapítótag, végzett dietetikus