A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán a Karrier Iroda szervezésében, a Kavics Mentorprogram önkéntesei által elindultak a 2018 őszén a Szakest sorozatok, melyek lényege az, hogy az éppen aktuálisan meghirdetett területről érkező szakemberek mesélnek az ő személyes szakmához kapcsolódó életútjukról, fő profiljukról, mindennapi munkájukról, tapasztalataikról.

 

fotó: Kaptás Erika

A sorozat első alkalma a dietetikával kezdődött 2018.10.30-án, ahova négy olyan szakembert invitáltunk meg, akik a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztek korábban. Az előadók beszéltek a szakmájukban rejlő lehetőségekről és hogy több területen van szükség a dietetikus munkásságára, mint azt elsőre gondolnánk. Előadásuk során egyaránt szó esett a kórházi feladatok ellátásáról, de a magánszféra szegmenseit is bemutatták saját életpályájukon keresztül. Például a sokakat foglalkoztató kérdés, mint a magánvállalkozás előnyei és hátrányai is szóba kerültek, és őszintén meséltek tapasztaltaikról a szakemberek. A meghívott szakemberek fiatalos lendülettel mutatták be a hallgatóság felé sikerélményeiket és motiválták őket a tanulásra és a kitartásra.
Az előadók közül néhányan kitértek a fejlődési lehetőségekre, mint például a táplálkozástudományi mesterképzésre, illetve a mindennapos szituációkban rejlő tanulságokra.

Az előadások után következett a „kérdezz-felek” rész, amikor a közönség kérdezhetett a meghívott vendégeiktől és interaktív formában válaszokat kaphattak a kérdéseikre. Az esten több mint 60 fő vett részt, ebből a többség a dietetikus szakirány és táplálkozástudományi mesterképzés hallgatói voltak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a meghívott dietetikusokat.

A szakest sorozat következő témája a gyógytornász szakirány köré épül 2018. novemberben, ahol 3 előadó fog mesélni szakmájuk szépségeiről.

Kaptás Erika, végzett dietetikus hallgató