A #mutiholdolgozol napra idén is izgatottan várjuk a Semmelweis Polgárok gyermekeit.
A 6 éve útjára indult #mutiholdolgozol program küldetése, hogy a munkatársak gyermekei beleshessenek egy munkahely életébe, láthassák, hol és mit dolgozik anya vagy apa, és így a családbarát vállalat mellett a vállalatbarát család modelljét is megteremtse. Ezeknek a családbarát eseményeknek szinte mindig többes célja van: az egyik és szinte legfontosabb, hogy segítjük munkatársainkat a gyermekfelügyelet megoldásában, hiszen a tavaszi szünet első napja számukra munkanap; a másik, hogy a program szervezésében és szakmai lebonyolításában résztvevő munkatársaink jobban megismerik egymást, így a szervezeti egységen belüli vagy azok közti kooperáció fejlődik; végül pedig hiszünk abban, hogy már kis kortól kezdve érdemes felkelteni a gyerekek érdeklődését különböző szakterületek munkája iránt, hiszen közülük kerülnek majd ki a jövő gyógyítói, oktatói, kutatói.
Tavaly a Gyermekgyógyászati Klinika tárta ki kapuit, idén pedig a Nagyvárad téri Elméleti Tömb várja fergeteges programokkal a gyereksereget.
Résztvevők (a lista folyamatosan bővül!):
- Genetikai, Sejt-, és Immunbiológiai Intézet
- Gyógyszerhatástani Intézet
- Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet
- Kísérletes Kardiológiai és Sebészeti Műtéttani Tanszék
- Magatartástudományi Intézet
- Orálbiológiai Tanszék
- Budapest Orvostanhallgatók Egyesülete
- Egészségfejlesztési Központ
- Egészségtudományi Kar
Az esemény időpontja: 2025. április 17. csütörtök, 8-12 óráig;
helyszíne: Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Bp., Nagyvárad tér 4.)
Gyermekfelügyeletet 7 órától 17 óráig biztosítunk!
HÁROM regisztrációs felület érhető el a SemmelweisKIDS applikációban! Kérjük ügyeljenek arra, hogy a megfelelő regisztrációs felületre jelentkezzenek be!
- Regisztráció a NET-ben dolgozó szülők gyermekeinek, általános iskola 1-6. osztályig:
#mutiholdolgozol-nap (ált. isk. 1-6. oszt. – NET-ben dolgozó szülők)
- Regisztráció a NEM a NET-ben dolgozó szülők gyermekeinek, általános iskola 1-6. osztályig:
#mutiholdolgozol-nap (ált. isk. 1-6. oszt. – nem NET-ben dolgozó szülők)
- Regisztráció bármely szervezeti egységben dolgozó szülők gyermekeinek, általános iskola 7. osztálytól a középiskola 2. osztályáig: