A helloklimax® hírleveleket teljes terjedelmükben, változatlan tartalommal közöljük. Amennyiben szeretne feliratkozni a helloklimax® csoport hírlevelére, ide kattintva megteheti. 

Hello,

kezdjük a hónapot azzal, hogy megerősítjük magunkat abban, hogy igenis fontos az öngondoskodásnak az a formája, amikor csak magunkkal törődünk, mi vagyunk az életünk középpontjában. Azért írok most erről, mert az apropót a mellrák elleni küzdelem fontossága adja, ez a hónap ezt szimbolizálja.

Először elmesélem neked a történeti hátteret, majd megosztom veled a családom érintettségét, végül pedig megtanuljuk közösen az emlőink önvizsgálatának lépéseit.

📅 Miért az október a mellrák elleni küzdelem hónapja?

A mellrák elleni küzdelem hónapja, október, az 1980-as években indult az Egyesült Államokban, amikor a Susan G. Komen Breast Cancer Foundation és az American Cancer Society közösen felhívták a figyelmet a mellrák veszélyeire és a korai felismerés fontosságára.

Az első hivatalos Mellrák tudatosság hónap 1985-ben került megrendezésre, és szerencsére mára már világszerte elterjedt kezdeményezéssé vált.

A rózsaszín szalag, amely ma a mellrák elleni küzdelem szimbóluma, 1991-ben jelent meg először, és azóta a remény és támogatás jelképe lett.

Még mindig túl sokan vagyunk érintettek

Világszerte évente több mint 2,3 millió nőnél diagnosztizálnak mellrákot (vajon hány nő nem kap diagnózist azért, mert egyszerűen nem jut el addig), ezzel a betegség a nők leggyakoribb daganatos megbetegedésévé vált. Magyarországon évente több mint 8 000 új esetet diagnosztizálnak, és körülbelül 2 000 nőtásunkat veszítjük el a betegség következtében. Ezek a számok arra figyelmeztetnek, hogy a korai felismerés és a prevenció rendkívül fontos, szó szerint életet ment.

💡 Hoztam néhány preventív megoldást is, ezeket a javaslatokat érdemes megfogadnod már csak az általános egészségi állapotod fenntartása-javítása érdekében is.

  • Rendszeres önvizsgálat: havonta egyszer érdemes otthon elvégezni a mell önvizsgálatát. Ez segít abban, hogy időben észrevehess bármilyen változást.
  • Mammográfia: a szakirodalom azt mondja, hogy 40 éves kor felett évente javasolt a mammográfiás szűrés, amit kiegészíthetsz ultrahang vizsgálattal is. Én azt javaslom, hogy már 20 éves kor körül érdemes szűrésre járni kétévente legalább, mert egyre több a fiatal érintett is. A rendszeres szűrővizsgálat a korai felismerés egyik leghatékonyabb módja, szánd rá magad.
  • Egészséges életmód: a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a dohányzás elkerülése csökkentheti a mellrák (és minden egyéb daganatos megbetegedés) kockázatát.
  • Alkoholfogyasztás csökkentése: a túlzott alkoholfogyasztás növeli a daganatos betegségek, így az emlődaganat kialakulásának esélyét is, így érdemes mértéket tartani. Klimaxos nőknek meg ugyebár, egyre neccsebb az alkohol, tehát duplán is megfontolandó, hogy mikor és mennyi alkoholt iszol.
  • Tudatosság és informálódás: fontos, hogy tájékozott légy a mellrák kockázati tényezőiről és a megelőzés módjairól. A tudatossághoz az is hozzátartozik, hogy képbe kerülsz a családi érintettséggel. A nagymamám emlődaganatos lett, még hatvanéves kora előtt bal emlő masztektómiája volt, ami az emlőállomány teljes eltávolítását jelenti. Ezért is nagyon tudatosan figyelem magam egész fiatal korom óta. Évente járok ultrahang vizsgálatra, kétévente pedig mammográfiára, amire koromból adódóan meghívót is kapok. 

Az önvizsgálat beépült a napi rutinomba, körülbelül hetente, kéthetente zuhanyzás közben elvégzem a mára már rutinszerűvé vált mozdulatokat, és mindig érzem a jóleső nyugalmat, ami eláraszt, hogy nem érzek semmi oda nem valót.

Azonban áprilisban találtam egy kis csomót a bal emlőmben. Elég harcedzett vagyok, nem nagyon szoktam megijedni, de most teljesen kétségbe estem. Azonnal elrohantam ultrahangra és mammográfiára, szerencsére csak egy ciszta ijesztett meg, ami azóta úgy érzem, hogy felszívódott. Maradjon is így.

🩺 Az emlő önvizsgálata leginkább a mellrák korai felismerésében segít, remélem, megvan a saját rutinod neked is és rendszeresen elvégzed. Ha mégsem, akkor most lépésről-lépésre mutatom, hogyan csináld:

  1. Tükör előtti önvizsgálat:
    • Állj a tükör elé, és engedd le a karjaidat a tested mellé. Nézd meg a melleidet, keresve bármilyen változást a méretben, alakban vagy színben. Figyeld, van-e duzzanat, behúzódás, bőrmegvastagodás vagy bármilyen elváltozás rajtuk. 👀
    • Emeld fel a karjaidat a fejed fölé, és nézd meg ugyanígy a melleidet, keresve a változásokat. 🙆‍♀️
  2. Tükrös ellenőrzés a mellbimbókat is érintve: Figyeld meg a mellbimbóidat. Nyomd meg mindkét mellbimbót óvatosan, és ellenőrizd, hogy jön-e bármilyen váladék belőlük (például átlátszó, tejszerű vagy véres folyadék). 
  3. Álló helyzetben, a zuhany alatt végzett önvizsgálat: A víz és a tusfürdő segíthet abban, hogy az ujjaid könnyebben mozogjanak a bőrön. Emeld fel a bal karodat, és a jobb kéz ujjbegyeivel körkörös mozdulatokkal tapintsd át a bal melled. Ismételd meg a jobb melleden is a bal kézzel. Haladj körbe a melleden, különböző irányokban mozgatva az ujjaidat, majd lépésről lépésre haladj befelé a mellbimbó felé.
  4. Fekvő helyzetben végzett önvizsgálat: Feküdj a hátadra, és helyezz egy párnát vagy törölközőt a vállad alá, a vizsgálandó mell irányába. Emeld fel a bal karodat a fejed fölé. Használd a jobb kéz ujjbegyeit a bal mell áttapintásához, körkörös mozdulatokkal, különböző erősségű nyomással. Ugyanezt végezd el a jobb melleden is a bal kézzel. 

Az önvizsgálatot havonta egyszer ajánlott elvégezni, lehetőleg a menstruációt követő 3-5 napban. Ha átestél a menopauzán, akkor is végezd el rendszeresen, mert a menopauza nem ment meg attól, hogy kialakuljon az emlődaganat. Ha bármilyen változást, csomót vagy rendellenességet észlelsz, azonnal fordulj orvoshoz, első körben ultrahang és mammográfia egyidejű végzése szükséges.

Írd meg a saját tapasztalataidat, esetleg történeted, ha szívesen megosztanád. Jó egészséget kívánok neked,

Szeretettel,

Koch Marika
helloklimax® program alapító