A januárban lezárult Medical Fitness program pilot turnusa után, a nagy érdeklődésre tekintettel áprilisban újabb csoportot indítottak el a Szakrendelő Intézet szakemberei az életmódváltás útján.

Munkatársak mondták: 

„Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben az egyedülálló programban, ráadásul térítésmentesen. Nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus lehetőséget! Köszönet illeti a program megálmodóit, a támogató vezetést, és a program megvalósításában résztvevőket!”

A visszajelzések alapján a résztvevők 100%-a ajánlja a Medical Fitness életmódváltó programot.

A három hónapon át tartó programon alapbetegséggel – például pajzsmirigyzavarral, magas vérnyomással, érelmeszesedéssel, cukorbetegséggel – érintett munkatársak vehettek részt, akiknek a sikeres életmódváltáshoz szakorvosi figyelemre van szükség.

A Semmelweis Egyetem szakemberei által kidolgozott projekt során olyan innovatív és komplex programban vehettek részt a páciensek, ami teljes egészében orvosi alapokon és bizonyítékokon nyugszik: a mozgás-gyógyszer koncepciójára épül, hetente több alkalmas gyógytornával, edzéssel, folyamatos dietetikai, illetve a csoportos pszichológiai tréninggel. 

A Medical Fitness szakmai team kulcsemberei:

Dr. Komka Zsolt – klinikai szakorvos, sportorvos

A kardiológia szakvizsgát követően a sportorvosi szakvizsgát is megszerezte. A Testnevelési Egyetem Sportorvosi Tanszékén 2009 óta vezeti a terhelés-élettani kutatólabort. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott keretorvosa 13 éve, 2012-ben és 2021-ben is részt vett az olimpiai játékokon a MOB orvoscsapatának tagjaként. Több mint 10 éve dolgozik a Semmelweis Egyetemen, jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán oktatói munkakörben és a Szakrendelő Intézetben klinikai szakorvosként. 

Szakmai tapasztalatának és versenysportolói múltjának köszönhetően ismeri a sportolói problémákat. A Medical Fitness életmódváltó program kardiológus-sportorvos szakmai vezetőjeként a programban résztvevők elsősorban szív- és érrendszeri állapotát vizsgálja, de elkötelezett a páciensek egészségi állapotának komplex felmérése iránt.

„Munkám során a preventív szemlélet, legyen az megelőző tevékenység, legyen az másodlagos, akár harmadlagos prevenciós szint, abszolút előtérbe kerül a mozgás kiemelt szerepe. Nagy igény az életmódváltást tervező betegek részéről, hogy tudjanak megfelelő szakemberhez fordulni. Fontos, hogy annak ellenére, hogy valamilyen betegséggel rendelkezik, biztonságos, hatékony edzéstervet tudjunk biztosítani.”


Slingár Réka – gyógytornász, fizioterapeuta

2018-ban végezte el az alapképzést, majd 2020-ban a mesterképzést a Szegedi Tudományegyetemen. Munkáját 2018–ban a Szent Rókus Kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztályán kezdte, 2022 januárjában csatlakozott a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézet csapatához.

Gyógytornászként a mozgásszervi betegségek, műtét utáni rehabilitáció, preventív jellegű egészségfejlesztés és szívinfarktus utáni rehabilitáció képezik a szakterületét. A Medical Fitness mozgásprogramjának felelőse: hetente több alkalmas, egyénre szabott gyógytornákkal, edzésekkel támogatja a résztvevőket.

“Fontosnak tartom, hogy a tornáim jó hangulatban teljenek, és a páciensek lelki feltöltődésben is részesüljenek a foglalkozások során. Igyekszem folyamatosan fejleszteni, naprakészen tartani a tudásomat, hogy minél több módszerrel tehessek azért, hogy a pácienseim egyre jobban legyenek.”


Fazekas Fanni – gyógytornász, fizioterapeuta

2021-ben a Debreceni Egyetemen végzett gyógytornászként, még ebben az évben csatlakozott a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetéhez. Jelenleg szintén a Debreceni Egyetem, Komplex Rehabilitáció mesterszakán folytatja tanulmányait. Már 15 évesen eldöntötte, hogy a gyógytornász hivatást választja. 

„Számomra sokat jelent, hogy nem csupán fizikálisan, de lelkileg is támogathatom a pácienseimet. Hiszen az egészség nem csak a testi teljességet, hanem a lelki békét szintúgy jelenti. Ez a szakma igazán sokszínű, rengeteg szakterületet magába foglal, mindig tartogat meglepetéseket.”

Munkája során egyaránt foglalkozik hátfájással küzdőkkel a gerinctorna keretein belül, valamint az életmódváltókkal a Medical Fitness programban. A Medical Fitness csapatához már az első csoportnál csatlakozott, a második turnusnál pedig már az összes délelőtti foglalkozás levezénylése feladata volt.

„Fontos, hogy naprakészen tartsuk a szakmai tudásunkat, hogy az életmódváltó csoportban felmerülő kérdésekre szakmailag felkészült válaszokat adhassunk. A színes edzések során pedig a mozgás örömét is megtapasztalhatják.”


Sáfrány-Tompa Hanna – dietetikus

2018-ban végzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, az egyetem szakrendelő intézetében 2021 októbere óta dolgozik. Nyolc éves kora óta fennálló 1-es típusú cukorbetegsége, valamint aktív sportolói múltja sajátos életmódot jelölt ki számára, tapasztalatot szerzett abban, hogy egy speciális diétát igénylő krónikus betegség hogyan kezelhető, összeegyeztethető a rendszeres testedzéssel. Különleges élethelyzetéből szinte természetesen következett, hogy a dietetikát választja hivatásának.

Az életmódváltó programban a résztvevők táplálkozásának megtervezésével foglalkozik. A páciensek krónikus betegségére és aktuális fizikai állapotukra tekintettel egyénre szabott táplálkozást javasol, támogatást nyújt egy új, egészségesebb otthoni konyha kialakításában.

„Az egészséges életmód nem kizárólag a kiegyensúlyozott táplálkozásról vagy az aktív fizikai tevékenységről szól, a kettőt együttesen, összehangoltan alkalmazva segít megőrizni és kezelni a betegségeket.”


Borza-Vankó Katalin – dietetikus

2018-ban végzett a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Karán dietetikusként.

„A családom körében mindig is jelen volt a törekvés az egészségtudatosabb, valódi alapanyagokból álló ételek elkészítésére. Tapasztalatból tudom, hogy étrendünk hosszú távon befolyásolja egészségi állapotunkat, a mai felgyorsult világban is célszerű lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a megfelelő táplálkozásra. Többek között a sütés, főzés szeretete is motiváció számomra, szeretek új ízeket, alapanyagokat kipróbálni, a megszerzett ismereteket pedig igyekszem a tanácsadásokba is beépíteni. 

Ahhoz, hogy eredményes változást érjünk el, több területen kell dolgoznunk párhuzamosan. Én dietetikusként egy olyan gyakorlati tudást szeretnék átadni a pácienseknek, amit képesek alkalmazni mindennapjaik során. A táplálkozástudomány egy dinamikusan fejlődő terület, fontosnak tartom, hogy a résztvevők megismerjék a jelenlegi szakmai ajánlásokat, melyeket egyénre szabva, a lehető legkevesebb megszorítással, fokozatosan építünk be étrendjükbe. Érdemes lépésről lépésre haladni, egyszerre egy új szokást bevezetni, lassan hangolni ízlésünkön, nyitottabbá válni egyes alapanyagok iránt.

A 3 hónapon át tartó program alatt a szakemberek iránymutatásai mellett a tagok egymásra is számíthatnak. Nagyon hálás feladat, hogy a páciensek segítségére lehetek a programban, hisz láthatom fejlődésüket, elért sikereiket.”


Mencigár-Peszeki Nikolett, klinikai szakpszichológus

A pszichológia alap (SZTE) majd mesterképzés (ELTE) befejezése után 2018 és 2022 között a felnőtt klinikai szakpszichológus szakképzést a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén végezte el. A szakrendelőhöz a rezidensévek után került, ahol szinte azonnal lehetőséget kapott a Medical Fitness programban való közreműködésre. 

Feladata a résztvevők támogatása a kitűzött életmódbeli változások, célok elérésében, az eredmények hosszútávú fenntartásában.

„Az egyéni sikerességet komplex tényezők határozzák meg, nem pusztán az akaraterő vagy az a gyakorlati ok, ami miatt kezdetben a változtatás mellett döntünk. Arra törekszem, hogy közösen megtaláljuk, megértsük ezeket a tényezőket és a kedvező eredmények irányába segítsem a pácienst, minden esetben az ő egyéni szükségleteit figyelembe véve.” 

A három hónapos program során több alkalommal találkozik a résztvevőkkel az egyéni élethelyzetük átbeszélése, motivációik fenntartása, készségeik fejlesztése céljából. Kiemelt fontosságúnak tartja a szubjektív tapasztalatok megosztásának lehetőségét, valamint az elért eredmények objektív monitorozását is.


Kele Tímea – klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt

Első diplomáját angol-magyar szakon szerezte, majd bő tíz éven át újságíróként, rádiós hírszerkesztőként, hírolvasóként, kommunikációs szakemberként dolgozott. A pszichológusi alapképzést a Szegedi Tudományegyetemen, a mesterképzést a Debreceni Egyetemen végezte. A klinikai szakpszichológusi szakvizsgát a Semmelweis Egyetemen szerezte meg, jelenleg pszichoterapeuta szakképzésben vesz részt ugyancsak a Semmelweis Egyetemen.

„A szakrendelőben 2023 novemberében kezdtem el dolgozni, ahol azonnal csatlakoztam is a Medical Fitness életmódváltó programhoz. Előtte az egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján dolgoztam, ahol egyéni keretek között foglalkoztam olyan páciensekkel, akiknél szintén az életmódváltás, testsúlycsökkentés állt fókuszban, sok esetben azért, mert egyéb társbetegségek, szövődmények is megjelentek már.

Az egészséges életmódot, annak népszerűsítését, egészségünk megőrzését nagyon fontosnak tartom, magam is napi szinten teszek érte. A Medical Fitness program résztvevőit motivációjuk feltérképezésében, fokozásában, a reális célok kitűzésében, az életmódbeli változások elérésében és fenntartásában igyekszem segíteni csoportos, illetve egyéni keretek között. Az étkezés és a testmozgás mellett hangsúlyt helyezünk azokra a pszichés, társas és egyéb környezeti tényezőkre, melyek hatással vannak az életmódváltás sikerességére. Kognitív viselkedésterápiás szemléletben dolgozom, melynek része a pszichoedukáció, az önmegfigyelés evés- és mozgásnapló vezetésével, a testsúly követése. Emellett az evéssel, mozgással kapcsolatos negatív automatikus gondolataink átkeretezésével is foglalkozunk.

Az életmódváltásban fontosnak tartom kiemelni a fokozatosság elvét és a tervezés szerepét, a változás ugyanis lépésről lépésre, tudatos munka eredményeként jön létre, illetve tartható fenn hosszabb távon is. Hangsúlyt helyezünk a szociális készségek fejlesztésére (pl. asszertív kommunikációs technikák) is, illetve progresszív relaxációt is tanulnak a résztvevők, mely a stressz és a szorongás mérséklésében, és ezáltal az érzelmi evés kezelésében is fontos szerepet játszik.”


Munkatársak mondták: 

„Sokkal jobb az állóképességem, fittebnek és egészségesebbnek érzem magam. Végre újra jól tudok aludni, ezáltal nem érzem magam állandóan fáradtnak. A testem átalakult, ezáltal csinosabbnak érzem magam.”

A résztvevők mindegyike pozitív változást érzékelt az erőnlétében; a változás mentálisan is hatott: többen jelezték, hogy nőtt az önbizalmuk, jobban érzik magukat a bőrükben.

A csoportos életmódváltás előnyét kihasználva, a legnehezebb pillanatokkal együtt, egymást segítve küzdhettek meg a részt vevők, a gyógytorna alkalmakon éppúgy, mint a közös Facebook csoportban. A kitartásnak meglett az eredménye, a fogyás minden részt vevőnél beindult, de talán ami még fontosabb az egészséges étkezés és a mozgás rutinná vált a három hónap alatt. 

Az utánkövetésre nagy hangsúlyt helyeznek a Medical Fitness szakemberei, a program folytatásaként egy évig, havi egy ingyenes konzultációs lehetőséget biztosítanak (gyógytorna vagy dietetika vagy pszichológia) az életmódváltó programban részt vett munkatársak számára.

Galéria

11kép