A Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának története
Európában az elsők között, akkori Egyetemünk vezetői felismerve a röntgensugárzás felfedezésének horderejét, megtették az első lépéseket, melyek később a klinikai radiológia hazai kialakulásához vezettek.
S még akkor is, ha mind a megalapítás körülményei, mind a fennmaradás és működés útja akadályokkal és buktatókkal volt terhes, ma már mindenki számára világos, hogy a radiológia elválaszthatatlan részévé vált a gyógyításnak és nélküle nem létezhet modern orvostudomány.
Röntgen felfedezése után röviddel, 1896 januárjában a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Eötvös Loránd munkatársa, Klupáthy – később mások is – beszámoltak az új sugárzás tulajdonságairól. Majd egy évtized elteltével a Budapesti Orvosi Kar rendes ülésén Pertik Ottó a kórbonctan professzora terjesztette be javaslatát, amely szerint: „Szerveztessék az orvosi karon egy rajzoló, fényképező és röntgenlaboratórium.” A javaslatot bizottság tanulmányozta, s az egyhangúlag elfogadtatott, mert: „az egyetemnek feltétlenül szüksége van központi orvoskari röntgenlaboratóriumra.” A dékán 1907. június 18-án javaslatot tett a központi röntgenlaboratórium felállítására és vezetőjének személyére is. E szakértő Alexander Béla (1857-1916) lett, akinek a „külföld által is méltányolt kiválóságát a Röntgen technika terén mindnyájan ismerjük.” Alexander Béla 1907 decemberében tette le a hivatali esküt az egyetem rektora előtt.
Intézetének elhelyezésére az Egyetem a Szövetség utcai Poliklinikán bérelt két szobát. Rövid idő elteltével Alexander megszerezte a magántanárságot, s e minőségében a röntgenezés köréből elméleti és gyakorlati előadásokat tartott. Lieberman professzor javaslatára a „Röntgenológia” nevet nem tartották elég kifejezőnek, s ezért helyette a „Radiológia” címet fogadták el. A Poliklinikán elhelyezve az Intézet helyiségei elégtelenek, gépparkja szegényes, személyi ellátottsága minimális.
A Kar szeretné ugyan, ha az Intézet az egyetem falai között lelne otthonra, mert ez tenné ideálissá az együttműködést, amire minden klinika számít, viszont leszögeztetett, hogy „sajnos, hely nincs”. 1910-ben a IV. rendes kari ülésen az a határozat fogadtatott el, hogy a Szemklinika kiköltözésével megüresedett helyiségeket Alexander kapja meg, de később, hivatkozva más, „sűrgősebb szükségletekre”, a helyiségeket nem bocsátják rendelkezésre. Ekkor többen javasolják, hogy a Központi Röntgenlaboratóriumot bérházban helyezzék el. Jendrassik és Nékám az önálló laboratórium fenntartását nem tartja szükségesnek s javasolják, hogy az valamelyik klinikához csatoltassék. A vitában Dollinger súlyos érvekkel támasztja alá, hogy az önálló Röntgenintézet felállítására és fenntartására múlhatatlanul szükség van. A viharos kari ülésen végül is a Központi Intézet felállítására tett javaslat elfogadtatott.
Közben azonban semmi sem történik. Alexander 1911. novemberében ismét kéri, hogy az Intézetet helyezzék el és szereljék fel. A Kar a sürgető felterjesztést egyhangúlag helyesli, de 1912 szeptemberében a gazdasági hivatal ismét jelenti, hogy „fedezet nincs” Alexander nem nyugszik bele, 1913 októberében a Tanári Testületen keresztül a minisztériumhoz folyamodik, eredmény nélkül. Alexander elképzelhető keserűséggel fogadja az újabb kedvezőtlen fordulatot.
S bár számos világhírű külföldi egyetem akarta megszerezni előadónak, az elkeseredett Alexander itthon maradt. A kutatásban keres vigaszt. Első monográfiája, atlasza, a vese röntgenvizsgálatával foglalkozik. A magzati gerinc fejlődésével foglalkozó munkája német nyelven, német kiadónál jelent meg. Eredményeit, a radiológia jelentőségét azonban tartósan elnyomni nem lehet, s Tauffer és Krompecher professzorok 1914. júniusában javasolják, hogy Alexandert nyilvános rendes tanárrá nevezzék ki. Az egyetemi előterjesztést a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 1915 januárjában jóváhagyja. Ez visszafordíthatatlanná tette az orvosi radiológia egyetemi létjogosultságát, és biztosította annak további fejlődését.
A Röntgenintézet 1914. szeptember 1-jén végre beköltözött a központi épületbe. November 10-én a kari rendes ülés az Intézet végleges szabályzatát a következő öt pontban fogadja el:
„1. A Központi Röntgenintézet az orvoskari tanári testület fennhatósága és ellenőrzése alatt áll, mely ezt a dékán útján teljesíti. Az Intézet igazgatója évenként kimutatást terjeszt be az orvoskari tanártestületnek a végzett munkálatokról.
2. A Központi Röntgenintézet igazgatójának kötelessége a radiológiát tudományosan és gyakorlatilag művelni és az egyes klinikák röntgenlaboratóriumában tanácsokat adni és X-sugaras felvételeknél – ha erre felkérték – közreműködni.
3. A tanulságosabb esetekről felvételeket készít, azokat az Intézet múzeumában megőrzi és szükség szerint az egyetemi intézeteknek használatra kölcsön adja.
4. Az egyetemi hallgatókat a radiológia elméleti és gyakorlati részében kioktatja, így az X-sugaras képek felvételét, kidolgozását, helyes értelmezését, az ép és kóros szervezeti viszonyoknak az X-sugaras képeken való felismerését és a radiológia gyógyító módszereit tanítja.
5. Amennyiben azt egyetemi kötelességei megengedik, a többi egyetemi intézetekre is érvényes korlátok között az intézet igazgatójának jogában van az intézetben magán munkálatokkal is foglalkozni.”
Alexander a háború alatt megfeszített erővel dogozott. Végzi a napi munkát, szervez, igazgat, tudományos kutatásait folytatja, – mindezt a sugárhatás következtében alaposan legyengült szervezettel. 1916 elején influenza támadta meg. Orvosai tiltották a munkától, ő azonban tovább dolgozott, s végül tragikus hirtelenséggel összeroppant.
Alexander halálával a magyar radiológia legnehezebb szakasza zárult le. A nagy tudós utat vágott az új tudománynak, a magyar radiológiának elismerést, nevet, rangot szerzett világszerte.
Alexander halála nagy zavart okozott az Intézet életében. Ismét teljes erővel tört ki a harc, hogy kell-e egyáltalán külön röntgenintézet. Végül is az Intézetet, amelyet először meg akarnak szüntetni, kétfelé osztották: a belső telepre telepített Központi Intézetet Kelen Béla magántanár (1870-1946), a külső telep intézetét a Korányi Belklinikán Elischer Gyula magántanár kapta.
1917-től kezdve tehát két azonos jogú, és kötelezettségű egyetemi röntgenintézet működött. A két intézet között a viszony kitűnő. Az Elischer-intézetben inkább a gyakorlati, klinikai radiológia indult virágzásnak, a Kelen-intézetben pedig a sugárfizika és terápia. Mindkét intézet számos tanítványt nevelt.
|
|
|
Az együttműködés azonban nem tartott sokáig, mert Elischer a debreceni egyetem újonnan létesített röntgentanszékére távozott. Kelen Béla idejében a tanszék továbbra is az Orvosi Kar központi épületében (Üllői út 26.), annak földszintjén működött. A főbejárattól jobbra eső folyosón a három helyiséget a tanári szoba előtérrel, az iroda, és a nagyobb röntgen terápiás szoba foglalta el. Az erre merőleges, az udvar irányába vezető folyosón, jobb oldalon a tanterem, a diagnosztikai helyiség, a sötétkamra, baloldalon egy kísérleti szoba nyert elhelyezést.
Kelen Béla sajátos képessége és képzettsége lehetővé tette Alexander munkájának folytatását. Az ő fáradozásának eredménye, hogy 1929-ben az „Egyetemi Központi Röntgenintézetet” tanszékké szervezték át, s annak nyilvános rendes tanárává Kelen Bélát nevezték ki. Nagy figyelemmel fordul a szakorvosképzés felé, megbízható alapismereteket nyújtó tanfolyamokat rendezett, majd 1934-ben kiadta -számos tekintetben ma is korszerű – tankönyvét, amelyet Balassa-díjjal tüntettek ki.
A gazdasági hivatal helyiségei közé beékelt tanszéknek a terjeszkedésre nem volt módja, a tanszék igazgatója, főképp munkásságának utolsó éveiben hiába kért támogatást az elöregedő felszerelés kiegészítésére. Ezért kénytelen volt kölcsönzött készülékekkel dolgozni. A kölcsöndíjak erősen megterhelték az Elméleti Intézetek hiteléből reá eső évi átalányt. Nyugdíjba vonulása sorsdöntő hónapokat hozott a tanszék ügyében.
Herczog Ferenc vezetésével bizottság alakult, amely 1941 októberében azt a szégyenletes javaslatot tette, hogy a tanszék megszüntetendő abban a formában, hogy: „A Röntgen Tanszék, mint ilyen, egyelőre nem töltetne be, hanem helyette az Életvegytani Tanszék.”
A kari vitában sokan szólaltak fel a Röntgen Tanszék mellett, de végül is a Kar a bizottság javaslatát 11 igen és 5 nem szavazattal elfogadta. A Kar tehát lényegében megszüntetendőnek javasolta a Röntgen Tanszéket, így akarta kielégíteni egyesek más irányú személyes igényeit.
Akkoriban azonban a minisztériumban voltak távolabbra látó emberek, és a VKM a kari javaslatot nem tette magáévá, s a tanszéket fenntartandónak ítélte, esetleg „sugárzástani (radiológiai) tanszékké való átszervezésével”.
A tanszékre 1942 júliusában Ratkóczy Nándort (1891-1977) nevezték ki, aki a tanszéket az ő munkahelyére, az I. sz. Sebészeti Klinika „A” pavilonjában működő (I. Világháborúból visszamaradt barakk épület) röntgenosztályra kívánja áthelyezni.
A Tanszék 1944 áprilisáig két helyen, a régi helyen, a belső telepen, és az „A” pavilonban működött. 1943-ban a tanszék nagy összegű rendkívüli hitelt kapott, amely lehetővé tette az „A” pavilon bővítését és átrendezését. 1944 novemberében közölte a dékán, hogy miniszteri utasításra a klinikákat Budára kell áthelyezni. A háború alatt az „A” pavilont is belövések érték, ezért a Tanszék a II. sz. Női Klinika épen maradt alagsorában kapott menedéket. 1947-ben költözött vissza a restaurált „A” pavilonba. 1947 áprilisában a Tanszék a felsőoktatási főosztály vezetőjének, dr. Zsebők Zoltán minisztériumi osztályfőnök rendeletére új elnevezést kapott: Röntgenklinika lett.
Ekkor lett Alexander laboratóriumából klinika, a mai Klinika alapja. Ugyancsak ekkor vált valóra, hogy a radiológia, kötelező tárggyá és vizsgatárggyá vált. Az 1947. évi új szigorlati rend értelmében kötelező lett a radiológia féléves hallgatása. 1962-ig a Röntgenklinika az „A” pavilonban működött, s az oktatáson túl elsősorban a röntgendiagnosztika magas szintű művelésével, fejlesztésével foglalkozott.
A Klinika vezetését 1962 őszén Zsebők Zoltán (1908-1984) vette át. Rengeteg feladat várt megoldásra a szervezett tudományos munka, a klinika fejlesztése és korszerű elhelyezése terén egyaránt. Az volt a legnagyobb feladat, hogy halaszthatatlanul biztosítani kellett a Klinika kielégítő elhelyezését, mert az I. Világháború idejében épített barakk teljesen alkalmatlan volt a megnövekedett szükségletek kielégítésére. Nem volt hely a korszerű eljárások bevezetésére, a kutatómunkához, stb.
Első lépésként az elavult épületből a klinika áttelepült a barakkból az I.sz. Sebészeti Klinika épületébe, hozzácsatolva a Sebészeti Klinika röntgenosztályához. Ezzel párhuzamosan az elszigetelt helyzetű Röntgenklinikát szerves kapcsolatba kellett hozni a legfontosabb társklinikákkal, hogy a röntgentanszék klinikai és szakember képzési feladatainak egyaránt megfelelhessen, s ezen felül klinikai kutatási bázissal rendelkezzék.
Ennek eredményeként többek között az 1963-74 időszakban a klinika több mint 25 szakembert, köztük kandidátusokat adott át a társ-egészségügyi intézményeknek.
A régi keretek között – főleg az alapkutatásoknak – a legelemibb feltételei sem voltak meg. Meg kellett szervezni, hogy a Klinika valóban a radiológiának megfelelő munkakörben dolgozzék, hogy többek között a radioaktív izotópok diagnosztikai és terápiás felhasználásának kérdését is programjába vegye.
Ezidőben a Röntgenklinika – munkakörének megfelelően – a Radiológiai Klinika nevet vette fel.
A megnövekedett szükségletek, az új vizsgáló eljárásokhoz szükséges modern felszerelés, a korszerű oktatás, a szervezett tudományos kutatómunka, a radioaktív izotópokat, thermographiát, stb. is felhasználó tevékenység új, megfelelő klinikai elhelyezést követelt. Ezért 1964-ben elkezdődött az új klinika tervezési munkája, a II.sz. Nőgyógyászati Klinikával egy épületben úgy, hogy a Nőgyógyászati Klinika által átengedett oldalszárny pótlására az egész épületre egy új emeletsort építettek rá a Nőgyógyászati Klinika elavult épületének rekonstrukciója során. 1973 végén befejeződött az új , ötszintes klinikai épület építkezése, és így az épület felszerelése, üzembe állítása 1974-re megtörténhetett.
Zsebők Zoltán tudományos munkássága is jelentős, több munka külföldön jelent meg, nem egy több kiadást is megért. „A radiológia alapvonalai” c. tankönyvet (Medicina, Bp.) 1966-ban szerkesztette meg. Ennek 4., átdolgozott kiadása „Orvosi Radiológia” címmel ugyancsak a Medicina Kiadónál, 1979-ben jelent meg. Közleményeinek száma több, mint 200, tudománytörténeti írásai is alapvetők. Akadémiai doktori fokozatát a csecsemőtüdővel foglalkozó disszertációja alapján kapta meg. Kitüntetések egész sora jelzi elismertségét.
Haláláig a Magyar Radiológia főszerkesztője, 1965-1981 között a Magyar Radiológusok Társasága elnöke volt.
A fenti sorban álló anódú röntgencsövek, az alsó sorban nagy teljesítményű forgó anódú csövek.
Zsebők professzor nyugdíjazását követően 1978. július 1.-től Dr. Török István egyetemi tanár (1929-1981) lett a klinika megbízott igazgatója, majd 1979-ben véglegesen kinevezték. 1981-ben bekövetkezett váratlan halála után 1982. július 31-ig , mint megbízott vezető, Dr. Irtó István docens úr irányította a munkát.
1982. július 1-jén nevezték ki a Radiológiai Klinika élére Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanárt, az orvostudományok doktorát. Közleményeinek száma közel kétszáz, tankönyvek, szakkönyvek és egyetemi jegyzetek szerkesztője és szerzője. Horváth professzor igen nagy gondot fordított az oktatásra, röntgenkollégiumokat vezetett a medikusok számára, szívesen tanított. 1985. december 10-én választották meg a Magyar Radiológus Társaság elnökének. 1986-ban és 1992-ben megszervezte a Magyar Radiológus Társaság XIII., ill. XVI. Kongresszusát.
Néhány évvel az ezredforduló előtt a hazai radiológia művelőit és vezetőit két kihívás terheli: 1. a technika és technológia egyre fokozódó drágulása és a gazdasági gondok, ill. 2. a már meglévő területek robbanásszerű fejlődése és újabb radiológiai irányzatok megjelenése. Ez azt jelenti, hogy a közgazdaságtan a klinikai munka valamennyi rétegében tetten érhető, és dinamikus, tetterős, nagy munkabírású, piaci és pénzügyi szemlélettel is rendelkező fiatal vezetőre van szükség. Ezt ismerte fel a Radiológiai Klinika orvoskara, amikor a korábbi igazgató nyugdíjba menetele (1992. június 30.) után egy ilyen típusú vezetőre, Dr. Makó Ernő egyetemi docensre, az orvostudományok kandidátusára adta le szavazatát, maguk közül választva őt, ismert kortársként, kollégaként.
Makó professzor számos hazai és külföldi tudományos társaság tagja és tisztségviselője, megalapítója és elnöke a Magyar Crohn Társaságnak (rendszeres továbbképző előadásokat szervezve). Számos belföldi és nemzetközi radiológus kongresszus meghívott előadója. Hazánkban elsőként, 1980-ban alkalmazta az általa „selectiv enterographia”-nak elnevezett – akkor még nemzetközi viszonylatban is teljesen újnak számító – vizsgáló módszert a vékonybelek kórállapotainak kimutatására.
E témakörből írta disszertációját. Eredményeit magyar és külföldi szaklapokban publikálta. Egyre jelentősebb és gyümölcsözőbb nemzetközi tudományos kapcsolatot épít ki külföldi szakintézetekkel, ezzel is lépést tartva a fejlődéssel. Makó professzor szokatlanul nehéz körülmények között vette át a klinika irányítását, hat millió forintos költségvetési hiánnyal, elavult gépparkkal, alig működő fekvőbeteg osztállyal. Ebből kellett kiindulni, és felkészülni a századvég radiológiai kihívásaira. A nehézségeket növelte, hogy a gyakori professzorváltások miatt – önként vagy kényszer hatására – a Klinika orvoskarának jól képzett középkorosztálya javarészt eltávozott. Külön igazgatói erőfeszítés tárgya tehát a hatékonyan dolgozó utánpótlás felnevelése. Ezért Makó Ernő és Irtó István professzorok, valamint az idősebb kollégák nagy odafordulással foglalkoznak a fiatalokkal, a graduális és posztgraduális képzésben egyaránt. Intenzív oktatás folyik a képviziteken, a betegvizsgálatoknál, a terápiás bemutatókon, az előadásokon és gyakorlatokon, a speciálkollégiumokban, tudományos diákköri munkákban és a diplomamunkák készítésekor. Maximális intézeti támogatást kapnak a radiológiai témájú rektori pályamunkák is.
A Klinika kezdettől fogva részt vesz a szakorvosok továbbképzésében (CT, UH). Makó és Irtó professzor állandó tagjai a szakvizsgabizottságoknak, nagyrészt vállalva a vizsgák előtti képzésből is.
Az eltelt évek igazolták, hogy a nagy erőfeszítéseket sikerek követik a gazdasági nehézségek és korlátozások ellenére is. Az Egyetemen elsők között felismerve a professzionális management fontosságát, annak külön osztályként való megalakításával a Klinika lemaradása biztatóan csökken, a szakmai és gazdasági vezetés látva a célt és a megoldás eszközeit – a mindenkori lehetőségek arányában – pótolja a hiányosságokat.
Sokmilliós géppark létesült pályázatok keretében, de saját erőből is történt eszköz bevásárlás – világszínvonalon álló spirál CT berendezés, a legmodernebb emissziós computer tomográf (SPECT), modern nagyteljesítményű ultrahang berendezés, modern betegvizsgáló röntgenberendezések, emlővizsgáló berendezés, digitális adatátvitelre alkalmas hálózat telepítése, digitális képarchivációra alkalmas nagyteljesítményű számítógépek, teleradiológiára alkalmas egységek kiépítése, stb… Nem jelentéktelen az ajándékozások révén kapott eszközök száma sem.
A fejlődésre utal, hogy a klinikává válás 50. évfordulóját az intézet 1997-ben „Radiológiai és Onkoterápiás Klinika” elnevezéssel érhette meg.
A Klinika részlegei: fekvőbeteg osztály, ambulanciák, CT labor, UH diagnosztika, mammográfia, röntgendiagnosztika, izotóposztály, sugárterápia, klinikai laboratórium.
Lokális és regionális konzultációs és betegellátási tevékenységet folytat valamennyi részlegünk.
A klinikán működő – a legkorszerűbb – diagnosztikai ellátás mellett nagy volumenű radio- és kemoterápiás betegellátás is folyik. Bevezetésre került – elsőként az országban – az ambulanter végzett kemoterápia, melynek minden feltételét biztosítottuk (klinikai kémiai, haematológiai, tumormarker és radiokémiai laboratórium, stb.). Fekvőbeteg osztályunk megbízható és hatékony gyógyító tevékenységét jelzi, hogy számos külföldi gyógyszercég legújabb nagyhatású gyógyszereit osztályunkon is hozzáférhetővé teszi daganatos betegeink számára. Egyedülálló emlődiagnosztikai központot hoztunk létre, a gyulladásos bélbetegségek és a colorectalis daganatok diagnosztikájának és kezelésének újabb módszereit célprogram keretében alkalmazzuk. 1994 novembere óta működik a klinikán Crohn Centrum, amely összefogja az e tevékenységben résztvevő szakterületeket. Alapvető törekvéssé vált a klinikai munka hatékonyságának, optimalizálásának, emberközpontúságának növelése, a folyamatos minőség-ellenőrzés, a korszerű képalkotó rendszerek sikeresebb alkalmazása, a költségek csökkentése, a diagnosztikus és terápiás algoritmusok állandó javítása.
Úgy érezzük, a megváltozott gazdasági és társadalmi környezetben Klinikánk sikerrel folytatja sokrétű tevékenységét, igyekezvén megfelelni a mindennapok kihívásainak.
Erőfeszítéseink a folyamatos fejlődés irányába mutatnak, megőrizve és ápolva az elődök által teremtett értékeket.