Élet, halál és az örök optimizmus – a Sose halunk meg az Alumni Filmklubon
Közzétette: Ducsai Noémi
Szeptember 18-án ismét megtelt a Semmelweis Szalon az Alumni Filmklub résztvevőivel. A Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatósága Nemzeti Filmintézettel közös programsorozatának keretében ezúttal Koltai Róbert 1993-as, mára klasszikussá vált filmjét, a Sose halunk megcímű alkotást láthatták az érdeklődők.
A film egy különleges hangulatú, humorral és érzelmekkel átszőtt történet, amely egy kamasz fiú és nagybátyja kapcsolatán keresztül mesél az életről, a felnőtté válásról, a szabadságvágyáról és arról, hogyan formálják személyiségünket a velünk történő találkozások. A film egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, miközben számos olyan élethelyzetet idéz fel, amelyekhez generációktól függetlenül könnyű kapcsolódni.
A vetítést követően a résztvevők közös beszélgetésen idézték fel a film történetét, karaktereit és a hozzá kapcsolódó személyes élményeket. A program jó alkalmat teremtett arra is, hogy a nézők a film által felvetett témákról, a családi kapcsolatokról, az élet nagy fordulópontjairól és a múlt emlékeiről közösen gondolkodjanak.
Az est kötetlen hangulatban, közös élményekkel és tartalmas beszélgetéssel zárult. Az Alumni Filmklub következő vetítésére októberben kerül sor.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartott ezen az estén is!
Fotó és szöveg: Dr. Ducsai Noémi – Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság