A tavaszi félév utolsó jótékonysági borkóstolóján, május 5-én az alumni közösségnek a 2024-es Semmelweis Egyetem Bora Országos Borversenyének győztes boraiból összeállított borsort volt lehetőségük megkóstolni Piskor Fanni borszakértő vezetésével. Az Alumni Igazgatóság és az Országos Bortúra közös szervezésében megvalósuló rendezvényen befolyt összeg a Semmelweis Egyetem Alapítványa részére kerül felajánlásra. A jótékonysági borkóstoló rendezvénysorozat ősszel folytatódik a 2025-ös év Semmelweis Egyetem boraival.

A májusi kóstoló vendégeit Dr. Simon Botond, az Országos Bortúra társalapítója, a Semmelweis Egyetem alumnusa köszöntötte. Mint mondta, örömükre szolgál, hogy új és törzsvendégeket is köszönthetnek a jótékonysági borkóstoló eseményen. Köszöntőjében felkonferálta Piskor Fanni borszakértőt, aki a kóstoló elméleti hátterét biztosító előadásával bevezette a résztvevőket a borkultúra rejtelmeibe és megismertette őket a borkóstolás alapjaival. Az este folyamán nemcsak Magyarország bortérképét mutatta be, hanem betekintést is nyújtott a magyar borászat különleges adottságaiba. A borszakértő kiemelte, hogy hazánk borvidékei nemcsak gazdagok, hanem rendkívül sokszínűek is és a világ bortermelői között jelenleg a ranglista 22. helyén áll Magyarország. A szakértő arra is kitért, mit érdemes figyelembe venni borkóstolás során és részletesen bemutatta a kóstolástechnika lépéseit, amelyet a résztvevők a gyakorlatban is alkalmazhattak. A Semmelweis Egyetem Bora borverseny győztes borait kóstolva mindenki élményszerűen tapasztalhatta meg, hogyan érdemes értékelni egy-egy tételt.
Semmelweis Egyetem Bora borverseny győztes borai 2024-ben:

Kárpát-medencei fehér bor kategória
– Laposa Birtok • Apukám világa 2022
Világfajták fehér kategória
– Nyakas Pince • Budai Chardonnay Selection 2022
Kárpát-medencei vörösbor kategória
– Tóth Ferenc Pincészet • Egri Bikavér 2019
Világfajták vörös kategória
– Koch Borászat • Prémium Csanád Cuvée 2017
Desszertbor kategória
– Gróf Degenfeld • 5 puttonyos Aszú 2017
 
Az alumnusok a győztes borsor mellett svédasztalos étkezés és borkorcsolyák kíséretében Piskor Fanni borszakértő kalauzolásával élvezhették a borok ízvilágát. A borkóstoló nemcsak a borok élvezetére, hanem a borászat tudományos hátterére is figyelmet szentelt, és így minden résztvevő még inkább elmélyülhetett a borok világában.
A Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága minden esetben felhívja a figyelmet a kulturált borfogyasztásra, illetve támogatja azt a küzdelmet, amelyet az egészségügyi ágazat folytat az alkoholfogyasztásból eredő betegségek visszaszorításáért.

Galéria

10kép
 
A résztvevők a borkóstolóra szóló belépőjegy megvásárlásával a Semmelweis Egyetem Alapítványát támogatták.
Az Alapítvány idén a SEMMELWEIS EGYETEM GYERMEKGYÓGYÁSZATI KLINIKÁJA részére gyűjt felajánlásokat.
A Semmelweis Egyetem a klinikai betegellátás színvonalának további fejlesztése céljából egy, csak a gyermekek számára rendelkezésre álló új MR készüléket kíván beszerezni.  Adója 1%-ának felajánlásával egy olyan új MR készülékkel bővülhet Gyermekgyógyászati Klinikánk, amellyel gyermekbarát módon és megnövekedett kapacitással valósulhat meg a súlyos, daganatos vagy központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek gyógyítása.
TOVÁBBI RÉSZLETEK ÉS ADÓ1% FELAJÁNLÁSA

 

Az Alumni Igazgatóság és az Országos Bortúra jótékonysági borkóstoló rendezvénysorozata az őszi félévben folytatódik. Idén decemberben már a Semmelweis Egyetem Bora Országos Borversenyének 2025-ös év győztes borait fogják megkóstolni a résztvevők.
Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága!
  
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
Szöveg: dr. Fecser Zsuzsanna – Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság