Betűméret: A A A

Közlemény: Még az idén elkezdődik az Egészségipari-Biotechnológiai Tudáspark kialakítása

Információs fórum keretében mutatták be az Egészségipari-Biotechnológiai Science Parkban megvalósítani kívánt kutatás-fejlesztési és szolgáltatási terveket az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, valamint vezető egészség- és gyógyszeripari cégek képviselőinek. A Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint Józsefváros polgármestere 2019. március 25-én írt alá szándéknyilatkozatot közös tudáspark létrehozásáról. A rendezvény az ipari igények, valamint az egyetemi és ipari kapcsolatrendszer jelenlegi helyzetéről szóló kerekasztal-beszélgetéssel zárult.

A Semmelweis Szalonban tartott információs fórumon Dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Dr. Lengyel Györgyi miniszteri biztosnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa emlékeztetett, a kormány Magyarország versenyképességének növelése, a kutatás-fejlesztési tevékenység fokozása, a kapcsolódó kutatási infrastruktúra fejlesztése érdekében háromszintű hálózati struktúráról döntött. Mint mondta, a létrejövő Egészségipari-Biotechnológiai Tudáspark olyan tudományos és innovációs park, amely nemcsak megerősíti a hazai felsőoktatás gyakorlati, iparközeli kutatásait, hanem az egészségipari, gyógyszeripari szereplőkkel együttműködve hoz majd létre a várakozások szerint nemzetközi sikereket is elérő innovációkat.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszöntőjében kifejtette, a XXI. század kihívásai megkövetelik az egyetemek vezetőitől, hogy intézményeiket közelítsék az iparhoz, a piac gazdasági igényeihez. A Science Park csak közös munkánk eredményeként lehet sikeres, ezért a mai nappal kezdjük meg a közös munkát és induljunk el azon az úton, amelynek a végén egy olyan meghatározó intézmény sziluettje látszik, ami az egészségipar, gyógyszeripar és az orvos- egészségügyi oktatás-képzés-kutatás területén meg fogja határozni hazánkban az elkövetkező évtizedeket – fogalmazott a rektor. Hozzátette: a tudáspark segíteni fogja az egyetemi tudásbázison alapuló, kisebb, koncentrált, technológia-intenzív vállalatok létrejöttét. A sikeres innovációs ökoszisztéma új munkahelyeket teremtve támogatja a kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok, valamint az egyetemek közötti hatékony tudás- és munkaerőáramlást.

A köszöntőket követően a Science Park koncepcióját Dr. Ferdinandy Péter mutatta be a meghívottaknak. A tudományos és innovációs rektorhelyettes előadásában ismertette a park szakmai programját, mely a mesterséges intelligencia mentén kialakított négy pillérre: a bioimaging, a bionika, a digitalis biomarker, valamint a transzlációs biotechnológia területét érintő kutatásokra épül. Hangsúlyozta, a három egyetem szándéka, hogy a jövőben az ipari szereplőkkel együttműködésben, a piaci igényeknek megfelelő szolgáltatási portfólió jöjjön létre a tudásparkban, ami a tervek szerint 5-6 év múlva üzleti vállalkozásként, rentábilis módon üzemelne.

Dr. Ferdinandy Péter prezentációjában részletesen ismertette a Science Park infrastrukturális és szakmai hátterét. Elmondta, új épületek is épülnek majd, de természetesen az egyetemek meglévő egységeit is bevonják a szakmai háttérbe. A tudományos és innovációs rektorhelyettes kiemelte, a Semmelweis Egyetem jelenleg fejlesztés alatt álló Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrum, és a már tervezés alatt álló Transzlációs Orvostechnológiai Központ is szinergikusan támogatják a tudásparkot.

Az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese az ütemezésről szólva elmondta, a tervek szerint idén elkészül a Science Park megvalósíthatósági tanulmánya, emellett kidolgozzák az egységes működtetési és szabályozási keretrendszert. 2020-ban elindulhat az építkezés első üteme, 2021-ben a második ütem, és várhatóan 2022-ben teljes üzemben működik majd a tudáspark.

A rendezvény az ipari igények, valamint az egyetemi és ipari kapcsolatrendszer jelenlegi helyzetének kerekasztal jellegű megbeszélésével folytatódott. A beszélgetést moderálta Dr. Szigeti Gyula, a Semmelweis Egyetem Tudományos és Rektorhelyettesi Iroda kutatás-fejlesztési szakértője.

A bejegyzés kategóriája: Cikkek
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.