Összesen 15 éremmel tért haza Kanadából a magyar csapat, akiket többek között a Semmelweis Egyetem orvosa, dr. Tóth Szabolcs is segített a szervátültetettek számára megrendezett téli játékokon.

Február 23. és 27. között, a kanadai Banffban tartották meg a Szervátültetettek Téli Világjátékát, immár 11. alkalommal. Magyarországot hét versenyző – Berente Judit, Gelencsér Róbert, Kőműves Luca, Mátyás László, Szendi János, Szervánszky Zsolt, Végh Ágota – képviselte, akik 6 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzéremmel tértek haza. A sportolók felkészülését a Magyar Sí Szövetség segítette, a csapat egészségét pedig dr. Tóth Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának intenzív aneszteziológusa, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének sportorvosa felügyelte. A Szervátültetettek XI. Téli Világjátékán összesen 18 ország vett részt, a magyar csapat összesítésben a hatodik helyezést érte el.

Galéria

4kép

Az eredetileg „Transzplantáltak Olimpiájának” nevezett eseményt 1978-ban az angliai Porthmouth-ban rendezték meg első alkalommal. Az olimpiai névhasználatot azonban nem engedélyezték a rendezvény számára, így 1986-ban angliai székhellyel megalakult a Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége (World Transplant Games Federation, WTGF), amely immár negyedszázada szervezi a Szervátültetettek Téli és Nyári Világjátékát. A kétévenkénti versenyeken átlagosan 55-60 ország vesz részt. A magyar csapat először 1987-ben, a hatodik világjátékon vett részt, Innsbruckban. 1999 óta az élvonal állandó tagja.

Forrás/Képek: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.