Minden verseny- és edzéshelyszínen jelen van az a Semmelweis Egyetem szakmai vezetésével működő stáb, amely a július 17-én kezdődött 19. FINA vizes világbajnokság orvos-egészségügyi biztosításáért felel. A dr. Merkely Béla rektor által vezetett csapat a két hét alatt mintegy 5000 FINA által akkreditált sportoló, edző és kísérő ellátásáért felel. Csak az első öt nap már 174 esetben volt szükség helyszíni ellátásra, 150-szer fizioterápiás kezelésre, míg kilencven alkalommal biztosított a stáb a szálláshelyeken ellátást.  

Június 17. és július 3. között Magyarország ad otthont a 19. FINA vizes világbajnokságnak. Az esemény orvos-egészségügyi biztosítása a Semmelweis Egyetem szakmai vezetésével történik. „A stábunk tagjai a sportolók, az edzők és a kísérőik ellátásáért felelnek, és a világverseny teljes ideje alatt folyamatosan jelen vannak minden edzés- és versenyhelyszínen. Emellett ügyeleti és kórházi hátteret is biztosítunk, szükség esetén a szálláshelyekre is kivonulunk, és a Semmelweis Egyetem felel a verseny járványügyi biztonságáért is – mondta el dr. Merkely Béla rektor, a az orvos-egészségügyi csapat vezetője, a FINA sportorvosi bizottságának (Sports Medicine Committee) tagja, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója.

„A szükséges egészségügyi beavatkozások spektruma rendkívül széles, mozgásszervi sérülések, húzódások, vágások éppúgy előfordulnak, mint akár kardiológiai panaszok. Eddig két súlyosabb eset volt, egy ájult sportolónál kellett vízből mentést végrehajtani, a Margit-szigeten pedig egy külföldi férfi újraélesztésére is szükség volt. Őt ezt követően sikeres infarktus-ellátásban részesítettük a városmajori klinikán” – számolt be dr. Merkely Béla. 

A rektor emlékeztetett arra, hogy 2017-ben, a legutóbbi hazai vizes világbajnokságon is a Semmelweis Egyetem szakmai vezetésével működő stáb felelt az egészségügyi háttérért, és az intézmény azóta már 22 nemzetközi sportesemény orvos- egészségügyi biztosításához adta a szakmai hátteret kiemelkedő színvonalon.

„Ezek között számos vizes esemény volt, de mi voltunk jelen a Giro d’Italia hazai szakaszain éppúgy, mint a kézilabda és a birkózó Európa-bajnokságon” – mutatott rá dr. Merkely Béla rektor. Olyan tapasztalat és „know how” van a Semmelweis Egyetem birtokában, ami garancia a professzionális feladatellátásra – hangsúlyozta. Kiemelte a COVID-19 pandémia alatti speciális versenybiztosítást is, amely során több nemzetközi versenyen is ún. buborékmodellben biztosították a járványügyi védelmet.

A mostani világversenyre 190 országból érkeznek akkreditált résztvevők. Az ideutazás feltétele negatív PCR vagy antigén teszt, és érkezéskor mindkettőt ismét elvégzi mindenkin a stábunk COVID-szűrő csapata – ismertette a járványügyi védelem alapjait dr. Gógl Álmos, az orvos-egészségügyi csapat vezetőhelyettese, a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömb Ortopédiai Klinikához tartozó rehabilitációs osztályának főorvosa.

Aki nem oltott, azt az érkezés utáni 5. nap is megszűrjük, a fertőzés felmerülése esetén pedig természetesen rögtön tesztelünk – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szűrés folyamatos feladatot jelent, hiszen a sportolók nem egyszerre érkeznek.

Galéria

10kép

Dr. Gógl Álmos elmondta: az összesen több mint 350 fős stáb már az első öt nap 174 esetben biztosított helyszíni ellátást, 150-szer volt szükség fizioterápiás kezelésre, míg kilencven alkalommal nyújtottak a szálláshelyeken ellátást. 3858 PCR-tesztet végeztek, amelyek közül 54 volt pozitív.

A vizes világbajnokságon öt versenyszám van: vízilabda, nyíltvízi úszás, műugrás, műúszás és úszás – a legtöbb versenyző, 188 ország közel ezer sportolója, ez utóbbi számban indul. Az úszás sportágfelelőse az orvos-egészségügyi stábban dr. Sydó Nóra, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika tanársegéde. „A Duna Arénában, az úszáshoz rendelten közel húsz fős stáb végzi az egészségügyi biztosítást: orvosok, nővérek, az egyetem vízilabdacsapatából kiképzett vízimentők, valamint fizioterápiás szakemberek és orvostanhallgató önkéntesek, akikkel reggel 6-tól este 9 utánig folyamatos készenlétben vagyunk” – mondta el honlapunknak dr. Sydó Nóra.

A további sportágfelelősök többsége szintén a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika munkatársa: dr. Tóth Szabolcs (műugrás), dr. Kiss Orsolya (műúszás) és dr. Zima Endre (nyílt vízi úszás), míg a vízilabdáért dr. Szanyi Szilárd felel.

Dr. Sydó Nóra kitért arra is, hogy eddig már 500 sportoló töltötte ki a COVID-dal kapcsolatos kérdőívüket, amely egy kutatás alapját adja majd, és sok más mellett azt méri fel, hogy a sportolók közül mennyien estek át a fertőzésen, milyen körükben az oltottság, mennyire befolyásolta a pandémia a felkészülésüket.

„Az orvos-egészségügyi stáb magja a Semmelweis Egyetem munkatársaiból és hallgatóiból áll: az egyetem polgárai közül több mint 300 szakorvos, rezidens és szakdolgozó jelentkezett a munkára, míg az adminisztratív feladatokra és a PCR-szűrések elvégzésére, valamint önkéntesnek további közel 350 fő regisztráltatta magát – zömében hallgatók. Közülük választottuk ki a stábtagokat” – mondta el Kovács Róbert, a Semmelweis Kft. ügyvezető igazgatója. Az egyetem szakmai hátterével minden esetben az intézmény tulajdonában lévő Semmelweis Kft. végzi a sportversenyek orvosszakmai biztosítását. Kovács Róbert hozzátette: a vb során az Országos Mentőszolgálattal és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával szoros együttműködésben dolgoznak. A stábot elsősorban a fővároson kívüli helyszíneken (így Szegeden, Debrecenben és Sopronban) más egészségügyi intézmények szakemberei is erősítik. A legtöbb egészségügyi kérdést igyekeznek a helyszínen megoldani, de szükség esetén Budapesten a Semmelweis Egyetem, a vidéki helyszíneken pedig a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a soproni Erzsébet kórház intézményi hátteret is biztosít – mondta el az ügyvezető igazgató.

Éremátadásban vett részt dr. Merkely Béla

A június 22-i versenynap estéjén dr. Merkely Béla rektor adta át másodmagával az érmeket a 4×200 méteres női gyorsváltó nyerteseinek. A versenyen amerikai győzelem született.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.