„Igyekeztünk személyes tárgyakkal kicsit otthonosabbá varázsolni ezt a helyiséget” – meséli Kapin Péter, aki három gyerekes édesapaként rájuk emlékeztető plüss figurákat és autókat hozott a szobába, kollégája, Bogdán Szilárd pedig saját készítésű repülőgép-modelljeit lógatta fel a mennyezetre.

Ezt a modellt még az egykori informatikai igazgatótól, Medvei Andrástól kaptam – idézi fel Szilárd, akinek régi nagy szenvedélye a modellezés. Mint mondta, az itt kiállított darabokat is ő rakta össze; érdekességük, hogy motor van bennük, így nem pusztán csak díszek, repülni is lehet velük. Szilárd szívéhez közel állnak a retro tárgyak, gyűjti az 50-es, 60-as és 70-es évek régi játékait, amit szabadidejében szívesen bütyköl.

Kapin Pétert azon túl, hogy mindhárom gyermeke itt született a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén, más érzelmi szálak is fűzik az egyetemhez. Nyolc éve dolgozik itt, elmondása szerint ez idő alatt rengeteget tanult, fejlődött szakmailag. Mint visszaemlékezik, hosszú évekig nem is működött külön informatika itt a Központi Igazgatási Épületben, 2013-ban adták át az Informatikai Igazgatóság mostani irodáját. Hozzátette, hogy eleinte 80-100 gép tartozott hozzájuk, ez mára már 600-700-ra emelkedett.

Galéria

7kép

Bogdán Szilárd öt éve dolgozik az egyetemen informatikusként, ez a szakterület egyébként sokáig csak hobbi volt nála. Mint mondta, 1997-ben még az I. Sz. Sebészeti Klinikán betegszállítóként dolgozott, 2011-től pedig segédápoló volt az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán.

Informatikusként támogatják az egyetemi infrastruktúrát felhasználó munkatársak napi munkájának elvégzését, valamint hozzájuk tartozik az asztali számítógépek, notebookok üzemeltetése, a nyomtatók karbantartása és a szervizelési, javítási munkák is.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Az Én egyetemem sorozatban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg kedvenc egyetemi helyüket. Az egyetem alapításának 250. jubileuma alkalmából indított cikksorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 jubileumi honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.