Február 14-én rendezik meg a Jubileumi Semmelweis 250. Bált, melyre hétfőtől vásárolhatók jegyek. Az Instruktor Öntevékeny Csoport és a Hallgatói Önkormányzat közös rendezvényén több meglepetésvendég, köztük a The Carbonfools várja a vendégeket. A jubileumi esemény tiszteletére a Nagyvárad téri Elméleti Tömb arany és kék színekbe öltözik majd. A rendezvényt az egyetem rektora, az est fővédnöke, dr. Merkely Béla nyitja meg.

A vizsgaidőszak végéhez közeledve egy grandiózus eseményre készülünk a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben – tájékoztatott Hegedüs Tamás, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke. Hozzátette: szerettünk volna egy olyan eseményt életre hívni a báli szezonban, mely az egész egyetemi hallgatói közösség számára közös szórakozási lehetőséget nyújt, ahol közelebb kerülhetnek egymáshoz az egyetem magyar és külföldi hallgatói, ugyanakkor jól kapcsolódik a jubileumi évhez is. A jubileumi hangulat a díszletben is megjelenik, a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Díszterme kék és arany színbe öltözik majd – emelte ki Bódis Bendegúz, az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) elnöke. Hozzátette: a szervezéskor fontos szempont volt, hogy színvonalas programokkal készüljenek. A megnyitó ünnepség részeként az egyetem hallgatói énekelnek, szavalnak és táncolnak majd, valamint fellép a Semmelweis Kórus is. A svédasztalos vacsorát követően a Brass Dance zenél, a bált keringő tánccal nyitják meg. Az este további részében a hangulatról a The Carbonfools és dj-k gondoskodnak majd – osztotta meg a részleteket az elnök. Hozzátette: a több hónapos szervezésben közel 200 instruktor és HÖK-ös hallgató vett részt.

Az eseményre február 3-tól online és a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben lehet majd jegyeket vásárolni, további részletekről az esemény Facebook oldalán, valamint @iocsofficial és a @studentsofsemmelweis Instagram oldalakon lehet tájékozódni.

Bódi Bernadett
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.