„Ez az épület a gyönyörű belső kertjével nemcsak a munkahelyem, hanem egy kicsit az otthonom is” – mondja Gergyéné Földi Edit, az Egészségtudományi Kar (ETK) gondnokságvezetője, aki több érzelmi szállal is kötődik a házhoz. Mint mesélte, az irodája ablakából éppen rálátni arra a teremre, ami az egykori Vas utcai kórház szülőszobája volt, és ahol az ő lánya is született. Az épület minden zegét-zugát jól ismeri, hiszen aktívan részt vett a felújítás folyamatában, napi kapcsolatot tartott a kivitelezőkkel. Büszkeséggel tölti el, hogy az akkori hivatalvezetővel, Plichta Anikóval dolgozhatott ezen a projekten, aki meghatározó szerepet töltött be az épület stílusának, színvilágának, illetve berendezésének kialakításában – ismertette. Hozzátette: jó érzés volt látni, ahogy hétről hétre fejlődik az épület. Felidézte az első tanítási napot megelőző estét, amikor későig dolgoztak, hogy minden a helyére kerüljön.

Galéria

4kép

Az egész ház kedves számára, de kedvenc helyéül a viccesen csak ovi néven emlegetett alagsori „zsibongót” választotta, melyet szintén az akkori Hivatalvezető Asszony álmodott meg, falait pedig iparművészek díszítették. Mint fogalmazott, ha az ember belép ebbe a színes és vidám térbe, rögtön jó hangulata lesz. Ez, az elsősorban hallgatók számára kialakított helyiség egyfajta találkozási pont, ahol mindig pezsgő élet van – mondja. Ő maga is szívesen tér be ide.  

Kedves emlékek jutnak eszébe az ETK belső kertjéről is, melynek kialakításában maga is részt vett; még palántákat is ültetett – idézte fel. Ugyan csak ritkán jutok ki ide, de az ablakom pont a kertre néz, pihenésképpen kinézek kicsit, ez a látvány mindig megnyugtat –fogalmazott. Megemlítette még az udvarban álló női hasat és köldököt ábrázoló szobrot, mely jelképezi az itt folyó oktatás egy részét: a szülésznő és védőnőképzést.

Gergyéné Földi Edit 33 éve dolgozik az Egészségtudományi Karon, ahol eleinte tanszéki ügyintézőként, majd titkárságvezetőként tevékenykedett. A Vas utcai épület 2001-es átalakítását követően nevezték ki gondnokságvezetőnek. Elsősorban a ház megjelenésének esztétikai része tartozik hozzá, de mint mondta, elég sokrétű a munkája: felügyeli a kert gondozását, ellenőrzi a takarítást, feladatai közé tartozik még a termek bérbeadásának ügyintézése, de a műszergazdálkodásért és a leltárért is ő felel. Szereti a munkájával járó újabb és újabb kihívásokat; „sosem voltam az az egyhelyben ücsörgős” típus – jegyezte meg.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.