Januárban a Semmelweis Egyetem három kara: a Pető András Kar (PAK), a Gyógyszerésztudomány Kar (GYTK) és az Egészségtudomány Kar (ETK) várja a továbbtanulás előtt álló diákokat. A nyílt napokon az érdeklődők hasznos információkat gyűjthetnek a többi között a felvételi eljárással kapcsolatos általános tudnivalókról, a karon folyó oktatásról, az ösztöndíjakról, a hallgatói életről, a kollégiumi elhelyezésről, a diploma megszerzéséhez szükséges követelményekről és a későbbi karrierlehetőségekről is. A nyílt napok keretében szimulációs laborokba, különböző demonstrációs termekbe is bepillanthatnak a diákok.

A PAK ebben a hónapban két napon, január 14-én és 28-án 10 órától várja a kar iránt érdeklődő középiskolásokat a Villányi út 67. szám alatt, ahol szó esik majd a konduktorképzés rendszeréről, sajátosságairól, a felvételiről, valamint az azt megelőző alkalmassági vizsgáról és a diploma utáni karrierlehetőségekről is. A középiskolások és szüleik a Kútvölgyi úton található gyakorlóterületeken megismerkedhetnek a korai fejlesztés, az óvodai, valamint a felnőtt rehabilitációs egységek sokrétű munkájával is. A legutóbbi nyílt napról készült beszámoló erre a linkre kattintva olvasható  

A GYTK 2020. január 17-én 13 órától a Hőgyes Tömb Tantermében (Hőgyes Endre utca 7-9.) várja az érdeklődőket. Az eseményre regisztráció szükséges az alábbi linken. A felvételi előtt álló diákok megismerkedhetnek a gyógyszerészképzés rendszerével, valamint lehetőség lesz fiatal PhD-hallgatók kíséretében a laboratóriumok és a bennük folyó munka megismerésére is. Részletes program ide kattintva olvasható.

Az ETK január 24-én 9 órától tartja nyílt napját a 1088 Budapest, Vas utca 17-ben. Az alap- és mesterképzések bemutatása 9 órától 12.30-ig félórás időközönként kezdődik, melynek keretében egy-egy szakkal/szakiránnyal ismerkedhetnek meg az érdeklődők az erre kijelölt termekben a képzésben részt vevő oktatók segítségével. A 11 órától kezdődő kérdezz-felelek fórumon a felvételivel, tanulmányi ügyekkel és az oktatással kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ. Az érdeklődők megtekinthetik a szimulációs laborokat, demonstrációs termeket, valamint az élettan laborban megismerkedhetnek a Morfológiai és Fiziológiai Tanszék alapozó tantárgyaival is. A részletes program ide kattintva olvasható.

 

Bódi Bernadett
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.