„Ez a szoba számomra egy kicsit a múlt, de még inkább a jövő” – mondta Dr. Béni Szabolcs a Gyógyszerésztudományi Kar NMR Laboratóriumában, melynek kialakítást PhD – hallgatóként Noszál Béla professzor úr vezetésével ő vezényelte le. Korábban ez kazánház volt, ide kellett bevezetni a villanyt, internetet, kialakítani a légtechnikát – idézte fel. Rávilágított: ez a világ egyik legkisebb olyan laboratóriuma, amiben ekkora mágnes működik; 2004-ben az országban elsőként itt, az NMR Laborban helyeztek üzembe 600 MHz-es készüléket egy műszerpályázatnak köszönhetően. A műszeren született eredmények azóta is a kari tudományos teljesítmény közel felét szolgáltatják. Az NMRt, vagyis a mágneses magrezonancia spektrométert szerkezetkutatásokra használják; molekulák szerkezetét és kölcsönhatásait vizsgálják vele. Ebben a laborban rengeteg új kémiai entitás szerkezetét sikerült azonosítaniuk, de fejlesztettek olyan vegyületeket is, amelyek a gyógyszerszállításban töltenek be jelentős szerepet – ismertette.

Galéria

4kép

„Kedves emlékem, amikor ezt az óriási szupravezető mágnest gerjesztették, azaz energiát pumpáltak bele, amit a szervizmérnök jelenlétében közösen felügyeltünk. Mivel ez legalább 34 órás művelet, itt töltöttem az egész éjszakát, de minden pillanatát nagyon élveztem” – emlékszik vissza. Nemcsak az estéket, hanem sokszor még a hétvégéit is itt töltötte, ebben a laborban tanulta meg, hogyan kell egy ilyen műszer segítségével szerkezetkutatást végezni; az itt megszerzett tudással tudott később posztdoktorként helyt állni a Kaliforniai Egyetemen szerkezetkutató analitikusként.

Szintén emlékezetes számára, mikor a labor ünnepélyes átadásán koccinthatott Richard R. Ernstel, aki az NMR módszertani fejlesztéséért 1991-ben Nobel-díjat kapott. „A mai napig itt a raktárban őrzöm azt a pezsgőspoharat, amivel 15 évvel ezelőtt koccintottam vele; ekkor éreztem át először, hogy mekkora felelősség egy ilyen mágnes gazdájának lenni” – osztotta meg.  

Dr. Béni Szabolcs hat évig volt a labor vezetője, tanszékvezetőként és dékánhelyettesként már kevesebb időt tud itt tölteni, de péntekenként mindig megfordul itt és segíti PhD-hallgatóit. A Hőgyes-Schöpf-Mérei projekt kapcsán jelenleg is egy NMR labor kialakításának szakmai megvalósításán dolgozik. Mint mondta, ez egy kiváló lehetőség arra, hogy újra legyen az egyetemnek egy olyan NMR spektrométere, amivel a régióban vezető pozíciót tud betölteni.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.