Díjmentesen látogathatják a Semmelweis Egyetem hallgatói és munkatársai az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Botanikus Kertjét. A jelképes születésnapi ajándékkal dr. Borhy László, az ELTE rektora köszöntötte az alapításának 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetemet.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös múltja mindkét intézmény számára kiemelkedően fontos. A két egyetem és rektoraik közötti kapcsolat megerősítéseként a Semmelweis Egyetem alapításának 250 éves évfordulójához kapcsolódóan az Eötvös Loránd Tudományegyetem felajánlja az ELTE Füvészkert díjmentes látogatását a Semmelweis Egyetem hallgatói és dolgozói számára – fogalmazott a jelképes ajándék átadóján dr. Borhy László, ahol a két egyetem vezetősége, valamint dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója vett részt. Az ELTE rektora hozzátette, az intézmény botanikus kertje a két intézmény közös kapcsolatrendszerét, a közös gyökereket szimbolizálja, valamint azt, hogy az ajándék átadásával a kiváló kapcsolat még tovább erősödik. Dr. Borhy László elmondta: a hallgatók diákigazolvánnyal, a dolgozók pedig dolgozói igazolvány felmutatásával tudják díjmentesen használni az ELTE Botanikus Kertjét.


Dr. Merkely Béla a felajánlást megköszönve hangsúlyozta, a Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös célja, hogy a magyar egyetemek az európai felsőoktatási intézmények élvonalába kerüljenek. Ez a közös cél pedig elképzelhetetlen a két tradicionálisan meghatározó magyar egyetem együttműködése nélkül. A rektor kiemelte, az alapításának 250 éves évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem nyitott a két felsőoktatási intézmény közötti kapcsolat szorosabbra fűzésére. 

A jelképes születésnapi ajándék átadását követően a két egyetem rektora és rektorhelyettesei a további stratégiai együttműködési lehetőségekről is tárgyaltak.

Haszon-Nagy Zsófia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.