22 borászat 141 bora mérettette meg magát „A 250 éves Semmelweis Egyetem bora” címért. A jubileumi év borversenyén megújult szempontok alapján, összesen öt kategóriában nevezhettek magyar borászatok. A Semmelweis Szalonban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen dr. Merkely Béla rektor adta át a díjakat.

A rektor örömét fejezte ki, hogy hazánk legnevesebb borászatai, illetve a legtehetségesebb fiatal borászok vettek részt az egyetem hagyományos borversenyén. Kiemelte, izgalmas borokat kóstolhattak a zsűritagok, nem volt könnyű a választás. Az idei versenynek szokottnál nagyobb tétje volt, hiszen az egyetem idén ünnepli fennállásának 250 éves jubileumát, így egy negyed évezredes egyetem borait választották most meg – fogalmazott a rektor, hozzátéve, hogy a nyertes italok a jubileumi év borai lesznek, és az eddigi gyakorlattól eltérően nem csak egy évig, hanem végleges kitüntetésként használhatják „A 250 éves Semmelweis Egyetem bora” címet. A rektor hozzátette, hogy a győztes magyar borok jó hírnevét az egyetemi delegációk is terjesztik majd szerte a világban.

A Semmelweis Egyetem idén tizedik alkalommal hirdette meg országos borversenyét, mellyel 2010 óta tehetséges, a minőség iránt elkötelezett magyar borászoknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. A versenyt az intézmény az alapításának 250. évében öt új kategóriában hirdette meg. A győztesek kiválasztása vakkóstolón, a nemzetközileg ismert és elfogadott százas pontrendszer alapján zajlott. A bírálóbizottságban az egyetem munkatársai, minősített borbírák, valamint szakújságírók vettek részt.

Kárpát-medencei fehérbor kategóriában harmadik helyen végzett a Neszmélyi borvidékről induló Stróbl Borház 2018-as Királyleánykája, második helyezést ért el Sümegi Ákos szintén 2018-as évjáratú szekszárdi Zenit ’18 bora, a kategória győztese pedig a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok barrique érlelésű 2017-es Mátrai Superior Olaszrizlingje lett.

A világfajta fehérborok kategóriájában a harmadik helyezést a Dél-balatoni borvidékről a Kristinus Wine Estate 2017-es Kristinus Sauvignon Blanc Selection elnevezésű bor érte el. Második helyen végzett a Hilltop Neszmély Zrt. 2017-es évjáratú Kamocsay Prémium Sárgamuskotálya, míg „Világfajták fehér” kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora címet a szintén a Neszmélyi borvidékről nevező Szivek Pince 2017-es Zévé Trilógia III. elnevezésű zöldveltelinije nyerte el.

A Kárpát-medencei vörösborok versenyén harmadik helyen végzett a Takler Pince Szekszárdi Szenta-hegyi Kékfrankos 2016-os évjáratú bora. Második helyet nyert el szintén a Takler Pince 2016-os Szekszárdi Bikavére, míg a Kárpát-medencei vörösborok kategóriát idén a Luka Pincészet 2017-es évjáratú soproni Kékfrankosa érdemelte ki.

„Világfajták vörös” kategóriában harmadik helyen végzett a Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Csanád Cuvéeje, második lett a Bock Borászat 2015-ös évjáratú Bock Merlot Special Reserve bora. 2019-ben a „Világfajták vörösbor” kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora címet a szekszárdi Fekete Borpince 2017-es házasítása, a Patikárius Cuvée szerezte meg.

A desszertborok versenyében harmadik helyezést ért el a Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as dűlő szelektált késői szüretelésű Tokaji Furmintja. Második helyen zárt Áts Károly Pincészetének 2016-os Áts Tokaji Szamorodnija, a kategória győztese pedig szintén a Hangavári pincészet 2013-as évjáratú 6 puttonyos Tokaji Aszúja lett.

Vörös Attila, a Semmelweis Egyetem Bora Országos Borverseny szakértője kiemelte, hogy a jubileumi év borversenye nagyon szoros volt, a megmérettetésre számos kiváló termékkel neveztek a borászatok. A győztesek és a második, illetve harmadik helyen végzett borok egyaránt a verseny nagyarany minősítését nyerték el. A mezőny erősségét mutatja, hogy a 141 nevezett borból 21 nagyarany, 63 arany és 42 ezüst minősítés született. A díjátadót a Medikus Zenekar kamara előadása zárta: Brahms e-moll csellószonátájának első tételét adta elő Molnár Bálint csellón és Dubóczky Gergely, a zenekar vezetője zongorán. 

A borok átkönyveléssel a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóságtól igényelhetők.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.